A főépítész felmentést adhat-e a HÉSZ alól?

Egyszerű bejelentéses épületet terveznek egy nagyon kicsi telekre. A gond az, hogy a tervezett új épület túlnyúlna az építési helyen, és belógna a hátsó kertbe. A főépítész erre rábólintott, nem problémázott rajta, épp a terület adottságai miatt, illetve azért sem, mert a korábbi épület is belógott a hátsó kertbe. Gond lehet később ebből, például a hatósági bizonyítvány megkérésénél? Előszedhetik emiatt a tervezőt?

Egyszerű bejelentéskor az építésfelügyeleti hatóság gyakran csak a használatbavételnél, azaz a hatósági bizonyítvány megkérésénél ellenőrzi le, hogy a lakóház megfelel-e a helyi építési szabályzatnak. Kellemetlen, ha ilyenkor derül ki, hogy a ház nem felel meg a HÉSZ-nek, és az építési helyen túllógó részeket vissza kell bontani. Az, hogy a főépítész rábólintott az épületre, még nem garancia arra, hogy a tervezett szabálytalanság átmegy a hatóságnál is. A főépítész ugyanis nem adhat felmentést a HÉSZ egyes szabályai alól. Ez nem is feladata. A ő feladata az épület külső megjelenésének vizsgálata, vagyis az, hogy az épület megfelel-e a településképi rendeletnek. A HÉSZ-nek való megfelelést az építésfelügyelet dönti el, velük érdemes egyeztetni. Hivatalosan az ún. ”építésügyi hatósági szolgáltatás” keretében az egyszerű bejelentés megtétele előtt bármikor, akár többször kikérhető az építésfelügyelet szakmai véleménye. A szolgáltatás ingyenes. Az építésfelügyelet a szakmai véleményét 15 napon belül adja meg. A valóságban azonban ez máshogy működik. Érdemesebb e-mailen, telefonon, szigorúbb helyeken e-papíron megkeresni az illetékes építésfelügyeletet, és személyesen egyeztetni az ügyben.

Egyértelmű, hogy az építész felelőssége, ha az épület a terveknek megfelelően épül meg, de nem felel meg a HÉSZ-nek és bontani kell.

Király Viktória

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink