Milliárdos bírsággal is járhat a csúszás

    Milliárdos bírsággal is járhat a csúszás

    ~1 perc olvasás
    A kormány magáncélú kiemelt beruházássá minősíti azokat a projekteket, ahol a beruházó legalább 250 lakást hoz létre és ezek legalább 70 százaléka az Otthon Start hitel feltételeinek megfelelő. Ez a kiemelt státusz számos kedvezményt jelent, egyedi döntésekkel mentesülhet a projekt számos építési előírás alól.

    A kormány magáncélú kiemelt beruházássá minősíti azokat a projekteket, ahol a beruházó legalább 250 lakást hoz létre és ezek legalább 70 százaléka az Otthon Start hitel feltételeinek megfelelő. Ez a kiemelt státusz számos kedvezményt jelent, egyedi döntésekkel mentesülhet a projekt számos építési előírás alól. December végéig több mint 40 ezer ilyen lakásra érkezett fejlesztői kérelem a kormányhoz. 

    A kiemelt státusznak azonban egy decemberi törvénymódosítás miatt van egy eddig nem látott kockázata is. A projektekre hat hónapon belül be kell nyújtani az építésiengedély-kérelmet, majd az engedély megszerzésétől számított 60 napon belül át kell adni a kivitelezőnek a munkaterületet. Az építkezést pedig három éven belül be kell fejezni, s értékesíteni kell a lakásokat. 

    Az el nem készült, vagy elkészült, de nem értékesített lakások után a fejlesztők akár milliárdos bírságot is kaphatnak GVH versenyfelügyeleti eljárás keretében. 

    Újdonság az az előírás is, hogy a beruházóknak két alkalommal beszámolót kell benyújtaniuk: először az építési engedély kiadását követő március 31-éig, majd a használatbavételi engedély véglegessé válása után 120 napon belül. Ennek elmulasztása is tételes bírsággal jár. A beszámolók tartalmazzák majd az építési engedéllyel rendelkező lakások számát és alapterületét, valamint a már értékesített lakásokra és azok vevőire vonatkozó adatokat is. 

    Építési Jog

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.