Csökken a nagy értékű támogatott lakáshitelek közjegyzői díja – de minden más emelkedik

    Csökken a nagy értékű támogatott lakáshitelek közjegyzői díja – de minden más emelkedik

    ~4 perc olvasás
    A támogatott hitelek közjegyzői munkadíjai nagyobb összegű hitelszerződéseknél az eddiginél sokkal alacsonyabbak lesznek, viszont szeptembertől többet kell fizetni a többi közjegyzői szolgáltatás után. A kisebb lakásoknál a kedvezményes tarifa is emelkedik.

    A támogatott hitelek közjegyzői munkadíjai nagyobb összegű hitelszerződéseknél az eddiginél sokkal alacsonyabbak lesznek, viszont szeptembertől többet kell fizetni a többi közjegyzői szolgáltatás után. A kisebb lakásoknál a kedvezményes tarifa is emelkedik. 

    A közjegyzői díjakat a legtöbb esetben az ügy értéke alapján, sávos díjazás szerint fizetjük. Annál magasabb a díj, minél nagyobb értékű ügyben kell a szakembernek eljárnia. Ezeket a sávokat még 2018-ban állapították meg, azóta csak a rájuk eső közjegyzői díj változott, magához a sávhoz nem nyúltak hozzá. Így mára alaposan elinflálódtak. Valóban ritka eset, hogy valaki 20 ezer forint alatti ügyben keressen fel közjegyzőt. A mostani módosítás éppen ezért az eddigi 9 helyett csak 6 díjsávba sorolja az ügyeket. A legalacsonyabb kategóriákat kivezetik, az első sáv a félmillió forint alatti ügyek lesznek. A munkadíjak is emelkednek: az alsó sávokban nagyobb mértékben, az ötmilliós ügyérték fölött 4-5 százalékkal, az alábbi táblázat szerint. 

    Ügyérték  Régi munkadíj Munkadíj szeptember 1-től
    20.000 alatt 5.500 20.000
    20.000-50.000 5.500 és a 20 ezer Ft feletti rész 4%-a
    50.000-100.000 6.700 és a 50 ezer Ft feletti rész 3%-a
    100.000-500.000 8.200 és a 100 ezer Ft feletti rész 2%-a
    500.000-5.000.000 16.200 és a 500 ezer Ft feletti rész 1%-a 20.000 és az 500 ezer Ft feletti rész 1%-a
    5.000.000-10.000.000 61.200 és az 5 millió Ft feletti rész 0,5%-a 65 ezer és az 5 millió Ft feletti rész 0,5%-a
    10.000.000-200.000.000 86.200 és a 10 millió Ft feletti rész 0,25%-a 90 ezer és a 10 millió Ft feletti rész 0,25%-a
    200.000.000-500.000.000 561.200 és a 200 millió Ft feletti rész 0,2%-a 565 ezer és a 200 millió Ft feletti rész 0,2%-a
    500.000.000 felett 1.161.200 és a 500 millió Ft feletti rész 0,1%-a, de maximum 1 milliárd Ft ügyérték alapján. 1 millió 165 ezer és a 500 millió Ft feletti rész 0,1%-a, de maximum 1 milliárd Ft ügyérték alapján.

    Ezek az általános munkadíjak. Lakáshitel, azaz bank által kötött jelzáloghitel-szerződés esetén annyi könnyítés jár, hogy a munkadíj 30 százalékát számolják fel. A legtöbb lakás, családi ház a 10 és 200 millió forint közötti csoportba tartozik, így például egy 60 millió forintos vásárlás után 215.000 forint lenne a közjegyzői munkadíj, s ennek a 30%-át, kerekítve 63 ezer forintot számolnak fel az ügyfélnek. Ez még nem a teljes fizetendő, számolnunk kell még költségtérítéssel is. 

    Támogatott hitelek – csökken a közjegyzői munkadíj, de akár rosszabbul is járhatunk

    A közjegyzői munkadíj töredékét kell csak fizetni abban az esetben, ha a jelzáloghitelt valamilyen állami támogatással vesszük fel: családi otthonteremtési kedvezmény, otthonteremtési kamattámogatás, falusi CSOK, CSOK Plusz, Vidéki Otthonfelújítási Program, ennek keretében a lakossági energiahatékonysági beruházások és most az Otthon Start Program tartozik ide. Ezekben az esetekben a számított munkadíj 15 százalékát kell majd kifizetni az eddigi 25% helyett. Ráadásul eddig a kedvezményes díjat csak 50 millió forintos ügyértékig lehetett felszámítani támogatott hitel esetén is. Eddig egy 60 milliós ingatlan kedvezményes lakáshitele esetén 63 ezer forint volt a közjegyzői munkadíj, most pedig 32.250 ezer forintot kell majd fizetni.

    A közjegyzőnél azonban a munkadíj mellett még költségtérítést is fizetünk. Ez szintén két részből áll: egy átalányból és az igazolt költségek megtérítéséből, ez az úgynevezett készkiadás díja. Utóbbi a ténylegesen felmerülő költség, például másolás, leírás, postázás, utazási költség, ami pár ezer forintra jön ki szerződésenként. Költségátalány címén viszont már nagyobb összeget fizetünk, ez a munkadíj 40 százalékát jelenti. Ez tehát egy jelentős díjtétel, ami alaposan megnöveli a végösszeget is. A támogatott hitelek esetén a rendelet eddig maximált összegeket állapított meg, s az alacsonyabb ügyértékeknél ezek mindent tartalmaztak: a munkadíjat, költségátalányt és készkiadás díját stb., azaz ennyit kérhetett el a közjegyző mindenért egyben. A mostani változat viszont csak a munkadíjat maximálja, ami mellé jön még a többi díjtétel. Az eddig kedvezményezettnek számító, 50 millió forintos ügyérték alatti szerződések esetén ezért magasabb lehet a végösszeg, s csak efölött beszélhetünk valódi díjcsökkentésről. 

    Más ügyeknél is nő a díj

    A közjegyzői díjak a nem ingatlanokhoz kapcsolódó ügyintézések esetén is módosulnak. Óradíjas munkák esetén eddig az óradíjat fix 5500 forintban állapították meg. Ez most úgy alakul át, hogy évről-évre automatikusan emelkedik. Nem fix összeget írnak a jogszabályba, hanem a mindenkori kirendelt ügyvédi óradíj összegéhez kötik. Ez jelenleg 6 ezer forint. 

    Változik néhány fix tarifa is: például az aláírási címpéldány kiállítása az eddigi 3 helyett 4 ezer forintba kerül.

    Nagy Csaba
    10/2025 IM rendelet

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.