Jelentős könnyítések jöhetnek az Otthonfelújítási Programban

    Jelentős könnyítések jöhetnek az Otthonfelújítási Programban

    ~1 perc olvasás
    Csökkenthetik az adminisztrációs terheket, egyszerűsíthetik és felgyorsíthatják a pályázati folyamatot az Otthonfelújítási Programban.

    Csökkenthetik az adminisztrációs terheket, egyszerűsíthetik és felgyorsíthatják a pályázati folyamatot az Otthonfelújítási Programban. Legalábbis már egyeztettek az erre vonatkozó javaslatokról az érintett minisztériumok, bankok és szakmai szervezetek képviselői – derült ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-posztjából.

    A pályázattal kapcsolatos nehézségekre már augusztus elején is figyelmeztettek. Az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat elnöke bonyolult bürokráciára és túl aprólékos részletszabályokra panaszkodott, amik miatt az összes szóbajöhető pályázónak alig tizede jelentkezett a támogatásért. Az elnök akkor több könnyítést is felvetett, úgy tűnik, néhány nyitott fülekre talált. A poszt alapján a következő könnyítéseket mérlegelik: bővülhet a lehetséges résztvevők köre (ez akár azt is jelentheti, hogy nem csak az 1990 előtt épült ingatlanokkal lehet majd pályázni), a kérelmezőknek pedig kevesebb dokumentumot kell majd benyújtaniuk a kölcsönhöz.

    Egy dologban azonban nem engednek: a korszerűsítésekkel továbbra is legalább 30 százalékos energiamegtakarítást
    kell elérni. Az EM azt is elárulta, hogy a program július elsejei indulása óta már több mint tízezer energetikai tanúsítványt állítottak ki – ezzel kell ugyanis igazolni majd az energiamegtakarítást.

    Forrás: HVG

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.