Nő az építőipari szakmákat választók száma

    Nő az építőipari szakmákat választók száma

    ~1 perc olvasás
    Négy évvel ezelőtt 9 ezren tanultak építőipari szakmunkásnak, ez a szám a 2023/2024-es tanévben már meghaladta a 16 ezret – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

    Négy évvel ezelőtt 9 ezren tanultak építőipari szakmunkásnak, ez a szám a 2023/2024-es tanévben már meghaladta a 16 ezret – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Kiemelték, hogy a kereseti lehetőségek, a képzés alatt kapható ösztöndíj, a biztos munkalehetőség és az új szakképzési törvény adta lehetőségek egyaránt ráirányítják a szülők és gyerekek figyelmét az építőiparra.

    A legtöbben Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron vármegyében választják az építőipari szakmákat, amelyek közül a diákok évek óta a szobafestő-mázoló és a kőműves képzés iránt érdeklődnek a leginkább.

    Az ÉVOSZ arra is rámutatott, hogy évente mintegy 25 ezer szakmunkás éri el a nyugdíjkorhatárt, akiknek jelentős része ott is hagyja az építőipart. Pótlásuk a biztató létszámbővülés ellenére sem megoldott.

    Ezért az ÉVOSZ nagyszabású pályaorientációs szakmai programra hívta az általános iskolákat és az építési vállalkozókat, aminek során 7. és 8. évfolyamos általános iskolai tanulóknak mutatkoznak be építőipari vállalkozások. 

    Forrás: MTI

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.