A cégek háromnegyede tervez áremelést

    A cégek háromnegyede tervez áremelést

    ~1 perc olvasás
    A legalább 20 főt foglalkoztató cégek csaknem háromnegyede tervezi, hogy árat emel a közeljövőben, túlnyomó többségük már az első negyedévben.

    A legalább 20 főt foglalkoztató cégek csaknem háromnegyede tervezi, hogy árat emel a közeljövőben, túlnyomó többségük már az első negyedévben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos emeléssel számol, valamivel több, mint negyedük 11-15 százalékos, ötödük pedig 1-5 százalékos drágításra készül – ismertette januári felmérésének eredményeit az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

    Magasabb áremelést terveznek a kisebb vállalkozások, a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó, a nem exportáló, illetve a tisztán hazai tulajdonú cégek. Korábban tervezik végrehajtani az áremelésüket a nagyobb cégek, valamint a feldolgozóipari és a gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalatok, míg a kisebb vállalkozások és az építőipari cégek időben későbbre tolják áraik emelését. A vállalkozások többsége szerint az áremelést nagyon vagy teljes mértékben az energiaköltségek (70 százalék), a munkaerőköltségek (69 százalék) és az alapanyag- és anyagköltségek növekedése (69 százalék) határozza meg.

    A megkérdezettek csaknem négytizede (38 százalék) szerint a nyereségessége idén nem fog változni a tavalyihoz képest, profitnövekedésére a vállalatvezetők 27 százaléka számít. A cégvezetők tizede nem vár nyereséget az idei évben, negyedük pedig visszaesésre számít a tavalyi nyereséghez viszonyítva. Az építőipari cégek 15 százaléka és a feldolgozóipari cégek 14 százaléka egyáltalán nem számít nyereségre – állapította meg legfrissebb kutatása alapján az MKIK GVI.

    Forrás: MTI

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.