Visszaeshet az építőipari termelés 2023-ban

    Visszaeshet az építőipari termelés 2023-ban

    ~2 perc olvasás
    2023 építőipar
    Az építőipari termelés visszaesését, a megrendelés-állomány csökkenését valószínűsíti az idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

    Az építőipari termelés visszaesését, a megrendelés-állomány csökkenését valószínűsíti az idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Az építőipari cégek jelzései alapján az ágazat teljesítménye 10-15 százalékkal kisebb lehet összehasonlítható árakon 2023-ban, mint 2022-ben volt – mondta Koji László, a szövetség elnöke az MTI-nek.

    Hozzátette: a kedvező hatású intézkedések ellenére sok a bizonytalanság, így nem lehet pontosan megítélni, mennyivel kevesebb munkához jut az idén az építőipar. A pozitív jelenségek között említette, hogy a 1,5 éves késésben lévő uniós források vélhetően az idén megérkeznek. Ide sorolta azt is, hogy továbbra is igényelhető a csok, a falusi csok, és a babaváró hitel is. Utóbbi azért fontos, mert a babaváró hitelek 70 százalékát építéssel összefüggő ügyben költik el – emelte ki.

    Míg a korábban elindított lakásfejlesztések felfelé húzzák a lakásépítés számait, az idén tartani kell attól, hogy a jelenlegi finanszírozási körülmények között újak nem nagyon tudnak elindulni. A lakásépítésekre és a felújításokra is igaz, hogy a kétszámjegyű hitelkamatok mellett a lakosság inkább kivár – vélekedett Koji.

    Becslése szerint 2022-ben 22 ezer új lakás épült és 250 ezret újítottak fel. Ezek a számok azonban 2023-ban és 2024-ben a felére eshetnek vissza kormányzati intézkedés nélkül – vélte a szakszövetség elnöke, aki lehetséges lépésnek tartaná a lakáscélú hitelekre vonatkozó kamattámogatás vagy az 5 százalékos kamatsapka bevezetését. Az ágazat előtt álló kihívások között említette a bérek emelését: a magyar építőipari cégeknek olyan béreket kell biztosítaniuk a szakmunkásoknak és mérnököknek, hogy ne menjenek el Nyugat-Európába dolgozni.

    A megrendelés-állomány várható csökkenése miatt a segédmunkások megtartása is nehézséget okoz majd. Felhívta a figyelmet a régióban megjelenő török és a román-török építőipari cégekre is, amelyekkel csak hatékonyan működő magyar cégek tudják felvenni a versenyt. Bár egyelőre nem tudni, hogy ezek a külföldi cégek milyen költség- és árszinteken dolgoznak, egy irreálisan alacsony árversenybe a magyar építőipari cégeknek nem szabad belemenniük – szögezte le Koji László.

    Forrás: MTI

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.