Mi lesz a napelemes pályázatokkal?

    Mi lesz a napelemes pályázatokkal?

    ~6 perc olvasás
    Több tízezer családnak még mindig fogalma sincs róla, hogy mi lesz a sorsa a tavaly beadott napelemes fejlesztési pályázatuknak.

    Több tízezer családnak még mindig fogalma sincs róla, hogy mi lesz a sorsa a tavaly beadott napelemes fejlesztési pályázatuknak. Lehet, hogy a benyújtott kérelem eredményes volt és nyertek, ám időközben a kormány felrobbantotta a napelemes fejlesztéseket, megtiltotta, hogy a rendszerek az energiahálózatra kapcsolódjanak. A nyertesek vagy visszalépnek, vagy saját erőből nagyon sok pénzt tesznek még bele a projektbe, hogy az az  új szabályok szerint is működőképes maradhasson. A legtöbben valószínűleg még mindig nem tudják, hogy mit csináljanak.

    A lakossági napelemes pályázatot egy évvel ezelőtt nyitotta meg a kormány. Az ajánlat 100%-os állami támogatásról szólt, így aki tehette, megpróbált hozzájutni az ingyen fejlesztési lehetőséghez. A program 2021 decemberében indult, lépcsőzetesen nyílt meg az egyes megyék számára a pályázati ablak. Az ígéret szerint az sem vesztette el a támogatást, aki nem tudott az első körben indulni, mert 2024-ig több szakaszban nyílt volna meg a pályázati lehetőség.

    Ehhez képest már az első kör lebonyolítása sem volt zökkenőmentes. A nyertesek több mint fél évet vártak az eredmény kihirdetésére. Alig 500-an kaptak időben értesítést, mellettük több mint 40 ezer pályázat sorsa volt függőben hónapokon keresztül. Ez a kivitelezők számára is kínos volt, hiszen a vállalt munka csúszott, az árak emelkedtek, miközben nekik a lassan egy évvel korábbi fix áron kellett volna elvégezni a munkát. Sok kivitelező kihátrált a megvalósításból, mert a meglódult infláció miatt a korábban vállalt árakon már nem lehetett volna megcsinálni a munkát. A többletköltségekre a támogatás nem ad fedezetet. A maximális támogatás napelemes rendszer esetén 2,9 millió forint, hőszivattyúval kombinált fejlesztés esetén pedig 11,3 millió forint lehetett, ami ekkor már nem volt elég egy ilyen fejlesztés megvalósítására.

    A pályázat második ütemét tavaly ősz elején kellett volna megnyitni. A kormány ekkor indoklás nélkül tavaszra tolta ki a második ütem indítását. A halogatás oka nyilvánvalóan az uniós támogatások felfüggesztése volt – uniós pénz híján teljes egészében hazai forrásból kellett volna kifizetni a támogatásokat. Amióta pedig módosították a napelemekre vonatkozó műszaki előírásokat, azóta már nincs is szó a második ütem elindításáról.

    Év elején elkezdődtek a kifizetések

    Nemcsak a pályázatok elbírálása haladt lassan, a kifizetések is. Az Index január közepén még arról írt, hogy a pályázati honlap szerint a 35 ezer nyertes közül mindössze 41 esetben történt meg a tényleges kifizetés. De most úgy tűnik, végre elkezdték. Január végére ez a szám már elérte a 2600-at. Igaz, ha ezzel a tempóval számolunk, akkor is további fél év kell még a maradék majdnem 30 ezer pályázat kifizetésére.

    Sok a bizonytalanság

    A kérdés az, hogy mihez kezdhetnek a megítélt támogatással a nyertesek. Októberben megszüntették a napelemek által termelt áram visszatáplálásának a lehetőségét az új csatlakozók számára. Ettől kedve a fejlesztés vagy soha nem fog megtérülni, vagy további plusz költséggel házi energiatárolót kell hozzá vásárolni. Ennek legalább félmillió forint az ára.

    A pályázók egy része még korábban lépett, s be tudta adni az engedélyezési kérelmet az energiaszolgáltatóhoz. Ők a „szerencsések“ – ők azok, akik még a régi feltételek szerint építhetik ki a rendszert, visszatáplálással és szaldó elszámolással. Nekik még nincs szükségük plusz energiatároló építésére.

    Számukra is problémát jelent viszont az ezen a területen is tapasztalható áremelkedés. A pályázati kiírás ugyanis nemcsak a végösszeget maximálta, hanem az 1 egységre jutó fajlagos költséget is. A pályázatokat úgy kellett összeállítani, hogy abban az 1 kWp energiára vetített költség nem haladhatja meg a 485.645 forintot. Miközben az áremelkedések miatt ma már legalább 600 ezer forinttal kellene számolni. Nagyon valószínű, hogy az előre meghatározott áron ma nem lehet kivitelezőt találni. Így a pályázó akkor valósíthatja meg a programot, ha a zsebébe nyúl, és a különbözetet valahogy kifizeti a kivitelezőnek. 

    Hirtelen kéne több tízezer rendszert beüzemelni

    Az első ütem nyertes pályázóinak a támogatói okirat kiállításától számított 20 hónapon belül kellene befejezniük a fejlesztést. Csakhogy a hírek szerint ma nincs elég szakember a hirtelen megnövekedett kivitelezési igény teljesítésére. Csaknem 80 ezren vannak azok is, akik ősszel még időben be tudták nyújtani a szolgáltatóhoz a csatlakozási kérelmüket. Ezeket a fejlesztéseket is most kellene megvalósítani. Márpedig becslések szerint az utolsó pillanatban beadott csatlakozási kérelmek 80-90 százaléka mögött nincs kivitelező. Egy napelemes cég, az Assix Intersolar becslése szerint 100-120 ezer igénylés lenne idén lakossági rendszerek telepítésére, miközben a jelenlegi piaci szereplők 40-45 ezer rendszert képesek megvalósítani.


    Mikor telepíthetünk újra napelemet?

    Tavaly ősszel a kormány gyakorlatilag azonnali hatállyal szüntette be a lakossági napelem-telepítéseket azzal, hogy az új bekötések számára megtiltotta az energia visszatáplálását a hálózatba. A kormány az elosztórendszer hiányosságaira hivatkozott. Azzal érveltek, hogy jelentős felújításra és kapacitásbővítésre lenne szükség ahhoz, hogy a gyorsan sokasodó napelemek által termelt áramot a hálózat fogadni tudja. Így csak akkor engedik meg újra a visszatáplálást, ha megtörténik a hálózat fejlesztése. Ehhez uniós pénzt vár Magyarország, amíg az nem érkezik meg, addig nem lehet szó a lakossági napelemes fejlesztések újbóli engedélyezéséről. 

    Az elmúlt hetekben azonban egyre több hírt olvasunk arról, hogy valószínűleg ezt az álláspontot is finomítani kell majd. Nemrég megjelent információk szerint a tét az uniós helyreállítási segélycsomagból lehívható mintegy 2320 milliárd forintnyi támogatás. A hozzáférés egyik feltétele az is, hogy legkésőbb 2024. december 31-ig vissza kell állítani a lakossági napelemes rendszerek visszatáplálási lehetőségét. Ezt a támogatás feltételeiről szóló dokumentum konkrétan tartalmazza. Addig is a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) rendszeresen, legalább hathavonta kötelező felülvizsgálnia a korlátozást. Ha a vizsgálat megállapítja, hogy a hálózat már alkalmas a termelt villamos energia fogadására, akkor a korlátozást fel kell oldani.

    Szerencsére a szükséges fejlesztések folynak – sőt, azok megállás nélkül zajlottak az elmúlt években is. Az E.On csoport például 3-4 év alatt 74 milliárd forintot költ el erre a célra, ez 15 ezer kisebb-nagyobb különböző fejlesztést jelent a hálózatukban. Hasonló tervei vannak a többi szolgáltatónak is. Steiner Attila energetikai államtitkár korábban arról beszélt, hogy ha hozzáférünk az uniós helyreállítási alap pénzeihez, az újabb 3 ezer megawatt új napelemes kapacitás bekötését teszi lehetővé. Ez a duplája az eddigi lakossági napelemes kapacitásnak. Ha viszont az ország hozzá akar férni a helyreállítási alap milliárdjaihoz, akkor a kormánynak fel kell oldania a korlátozást. 

    Ma tehát úgy tűnik, hogy az energiaellátó rendszer egyáltalán nem az a régi, korszerűtlen hálózat, aminek a napelemstop bevezetésekor láttatták. Inkább talán az volt a baj, hogy az energia-áremeléseknek is köszönhetően nem várt módon, hirtelen nőtt meg az új bekötések száma. Ezt a nem várt növekedést nem tudta követni a hálózat fejlesztése, ezért kellett időlegesen megállítani a további terjeszkedést. Valódi technikai akadálya így talán egyre kevésbé van a napelemes beruházások újbóli engedélyezésének, az uniós támogatáshoz való hozzáférés lehetősége pedig talán a politikai akaratot is meghozza a módosításhoz. Így reméljük, hogy nem is 2024 végén, hanem talán már jóval előbb újra megnyílik a lakossági telepítések lehetősége.


    Nagy Csaba

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.