Megduplázták a munkába járás támogatását

    Megduplázták a munkába járás támogatását

    ~2 perc olvasás
    A korábbi összeg kétszeresét lehet elszámolni személygépkocsi útiköltség-térítésre a munkába járás támogatásaként. Kilométerenként 15 helyett 30 forint adható, s 9 helyett 18 forint lett a kötelező térítés összege.

    A korábbi összeg kétszeresét lehet elszámolni személygépkocsi útiköltség-térítésre a munkába járás támogatásaként. Kilométerenként 15 helyett 30 forint adható, s 9 helyett 18 forint lett a kötelező térítés összege.

    A személygépkocsira költségtérítésként elszámolható összeget valójában már régen megette az infláció. A személygépkocsik valós kilométerenkénti költsége fogyasztástól függően 40 és 50 forint között mozog, ehhez képest 5 éve a kilométerenkénti 15 forint volt az adómentesen adható költségtérítés maximuma. Ez is csak „adható“, ugyanis a kötelezően kifizetendő összeg már 2010 óta a kilométerenkénti 9 forintos szinten maradt. A 9 forintot 2017-ben emelte 15-re a kormány, de ennek kifizetését a munkáltató döntésére bízta.

    A mostani változás tehát duplájára emeli ezeket az összegeket, de a kifizethető pénz még így is alatta marad a járműhasználat valós költségeinek. Személygépkocsis útiköltség-térítés címén tehát mostantól 18 forint a kötelezően kifizetendő összeg, a munkáltató döntése alapján pedig maximum kilométerenként 30 forint adható adómentesen a munkavállalóknak. Az erről szóló kormányrendelet csak január végétől hatályos, de visszamenőleg már a januári útiköltség-térítésekre is ezt az összeget kell kifizetni a dolgozóknak. (Jogilag megint csak átmenetinek tűnik az intézkedés, mert a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva a kormány rendelettel módosítja az erről szóló törvényt. Véglegessé majd akkor válhat az intézkedés, ha az szja-törvénybe is belekerül a szöveg módosítása.)

    A gépkocsival történő munkába járás költségét a munkáltatónak akkor kell megtérítenie, ha

    • a munkahely és a dolgozó lakóhelye között nincs tömegközlekedés
    • van tömegközlekedés, de annak igénybe vétele az illető munkarendje vagy a menetrend miatt csak hosszú várakozással volna lehetséges (hosszú várakozásról akkor beszélhetünk, ha a várakozás ideje meghaladja a tényleges utazás időtartamát)
    • a dolgozó mozgáskorlátozott vagy súlyos fogyatékos, s emiatt nem képes tömegközlekedést igénybe venni, vagy
    • minden olyan dolgozónak, akinek 10 év alatti gyermeke van. Ez esetben akár a településen belüli munkába járás költségeit is fizetheti a munkáltató.

    A fenti összegekkel csak a munkába járás támogatása esetén számolhatunk. Ha valaki munkahelyi célokra használja a saját autóját, akkor számára továbbra is kiküldetési rendelvény alapján fizethetjük ki az útiköltség-térítést. Ennek összegét az autóra meghatározott fogyasztási norma és a NAV által meghatározott üzemanyagár alapján számolhatjuk ki. A fogyasztás mellett továbbra is elszámolhatunk kilométerenként 15 forintot általános személygépkocsi normaköltség címén.

    Nagy Csaba

    Forrás: 16/2023 kormányrendelet

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.