Hogyan járunk jobban a cégautókkal?

    Hogyan járunk jobban a cégautókkal?

    ~4 perc olvasás
    Július végétől alaposan megdrágult a céges autók használata. A kormány döntése alapján ezek kikerültek az üzemanyag-árrögzítés hatálya alól, azaz 480 helyett körülbelül 740 forintért kell tankolniuk. A rendelet azonban adhat egy kiskaput – nézzük meg, jobban járunk-e, ha változtatunk az autóhasználat elszámolásán!

    Július végétől alaposan megdrágult a céges autók használata. A kormány döntése alapján ezek kikerültek az üzemanyag-árrögzítés hatálya alól, azaz 480 helyett körülbelül 740 forintért kell tankolniuk. A rendelet azonban adhat egy kiskaput – nézzük meg, jobban járunk-e, ha változtatunk az autóhasználat elszámolásán!

    Az utóbbi években egyre több, nagyon gyorsan összerakott jogszabályban találunk hibákat, belső ellentmondásokat. Nem kivétel ez alól az árrögzítés változásáról szóló kormányrendelet sem. A változás bejelentésekor a kormányszóvivő arról beszélt, hogy a magánszemélyek tulajdonában lévő járművekre maradhat meg az ársapka. A rendelet ezzel szemben már arról szól, hogy nem hatósági áras az üzemanyag, ha a járművet a forgalmi engedély szerint nem természetes személy üzemelteti. A benzinkút munkatársa a forgalmi engedélyben tehát nem a tulajdonos, hanem az üzembentartó személyét fogja ellenőrizni. Például nem magántulajdonban van az az autó sem, amit magánszemély használ, de a tulajdonosa még évekig a bank, amitől az autót lízingeljük.

    Mást jelent az üzemeltetés és az üzembentartó fogalma is. Előbbi egy szolgáltatás – bármely cég megvásárolhatja a járművei üzemeltetését egy szolgáltatótól. Az üzembentartó pedig a forgalmi engedélybe bejegyzett jogviszony. Valószínűleg erre gondoltak a rendelet írásakor is, csak nem minden helyen került ez a szó a szövegbe.

    Jobban járunk, ha gyorsan megváltoztatjuk az üzembentartót?  

    Ha az a kérdés, hogy a jármű üzembentartója magánszemély-e vagy nem, akkor megoldást jelenthet, ha a céges járműnél üzembentartót váltunk. A tulajdonos marad a vállalkozás, üzembentartóként pedig bejegyeztetjük a tulajdonost, vagy valamelyik más munkatársunkat. 

    Vegyünk példaként egy ablakos céget, mely a kiszállításokhoz, illetve a dolgozók mozgatásához használ egy 2021-es Ford Transit duplakabinos furgont. A jármű kétliteres dízel, teljesítménye 125 kW, gyári fogyasztása városban 8 liter. Megpakolva használjuk, több sofőr is vezeti, számoljunk 9 literes fogyasztással. Az autót közepesen sokat használjuk, havonta 3 ezer kilométert közlekedünk vele. 

    Az autó a vállalkozás tulajdonában van, így gépjárműadót kell rá fizetni. Ennek az összege ettől az évtől a korábbi duplájára emelkedett, így ez havonta ebben a kategóriában 41.000 forint. A 9 literes fogyasztással havonta elégetünk 270 liter gázolajat, ami mostantól kerekítve 200 ezer forintunkba kerül. Az adóval együtt, kerekítve tehát 240 ezer forint a jármű havi költsége. Ezt az összeget számla alapján elszámolhatjuk, továbbá elszámolható a jármű javításának és használatának többi költsége is számlák alapján (szerviz, gumi, autópálya stb.). 

    Osztunk-szorzunk és úgy gondoljuk, hogy az egyik tulajdonost megbízzuk az autó felügyeletével, ő lesz az üzembentartó. Persze az átírásnak is vannak költségei, új biztosítás is kell, de most csak a havi költségekkel foglalkozzunk, az egyszeri tételekkel ne!

    Cégautóadót ebben az esetben is fizetni kell, mert az nem az üzembentartótól függ, hanem a tulajdonoshoz kapcsolódik. Tankoláskor viszont maradhat a 480 forintos ársapka is. A járműre útnyilvántartást kell vezetni, ez alapján kaphatja meg az üzembentartó a járműhasználat utáni költségtérítést. 

    A költségtérítést a NAV üzemanyagár alapján kell kiszámolnunk. A 2 literes dízeles jármű fogyasztási normája 6,7 liter. A NAV által elfogadott ár 481 forint literenként. Így üzemanyagra 96.681 forintot számolhatunk el, plusz 45 ezer forintot általános normaköltségként (kilométerenként 15 forint).  Az összes elszámolható költség így 141.681 forint lesz. 

    A valós, azaz körülbelül 9 literes fogyasztás alapján az autóra ársapkával 129.600 forintot költünk és a cégautóadót. Más költséget viszont nem számolhatunk el, így a javítás és használat költségei is az üzembentartót terhelik.  

    Ha szeretnénk a cégautóadót is kikerülni, akkor nem csak üzembentartót kell váltanunk, hanem el kell adnunk egy magánszemélynek a járművet. Ez már nem olyan egyszerű, főleg akkor, ha az autó egy lízingcég tulajdonában van.

    A vállalkozás tulajdonában lévő autó használata így havonta a példában szereplő futással majdnem havi 100 ezer forinttal kerül többe, mintha magánszemély lenne az üzembentartó. Azt kell mérlegelnünk, hogy az egyéb költségek elszámolása miatt érdemes-e megtartani a kocsit cégautóként, vagy jobban járunk, ha útnyilvántartás alapján fizetjük ki a tankolásokat és nem foglalkozunk a többi tétel elszámolásával. 

    —————————————————————————————————————————————————-

    Marad a magas cégautóadó

    Júniusban adtuk hírül, hogy a kormány az extraprofit-adók bevezetésével együtt duplájára emelte a cégautóadót is. A nyár eleji rendeletmódosítás az év végéig emelte meg a fizetendő összegeket. egy hónappal később azonban ez megváltozott: a módosítás bekerült a helyi adókról szóló törvénybe is. Azaz most már nemcsak egy rövid időre, néhány hónapra szól az adóemelés, hanem véglegesnek tekinthetjük, hogy a korábbi összegek kétszeresét kell fizetni cégautóadóként. Az emelt összegek a következők: 

     

    Teljesítmény Környezetvédelmi kategória 0-4

    (Euro 0-2)

    6-10

    (Euro 3-4)

    5; 14-15

    (Euro 5-6, tisztán gázas, hibrid és elektromos)

    0-50 kW 16.500 helyett 30.500 8.800 helyett 16.000 7.700 helyett 14.000
    51-90 kW 22.000 helyett 41.000 11.000 helyett 20.000 8.800 helyett 16.000
    91-120 kW 33.000 helyett 61.000 22.000 helyett 31.000 11.000 helyett 20.000
    120 kW felett 44.000 helyett 81.000 33.000 helyett 61.000 22.000 helyett 41.000

    Cégautóadót a vállalkozás tulajdonában lévő személygépkocsik után kell fizetni negyedévente – beleértve a személygépkocsiként bejegyzett kis furgonokat, áruszállítókat is. Ezek azok a járművek, melyek az árstop alól is kikerültek és mostantól már csak piaci áron tankolhatnak.

    —————————————————————————————————————————————————-

    Nagy Csaba

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.