Zöld Otthon Program – folytatódik, de szigorúbb feltételekkel

    Zöld Otthon Program – folytatódik, de szigorúbb feltételekkel

    ~3 perc olvasás
    Március végén sorra jelezték a bankok, hogy nem fogadnak be több kérelmet a Zöld Otthon Lakáshitelre. A kedvezményes lakáshitel kizárólag az energiatakarékos új ingatlanok építését támogatta, de elfogyott az erre szánt 200 milliárdos keret. Lesz folytatás, de még szigorúbb energetikai követelmények mellett.

    Március végén sorra jelezték a bankok, hogy nem fogadnak be több kérelmet a Zöld Otthon Lakáshitelre. A kedvezményes lakáshitel kizárólag az energiatakarékos új ingatlanok építését támogatta, de elfogyott az erre szánt 200 milliárdos keret. Lesz folytatás, de még szigorúbb energetikai követelmények mellett.

     

    A kedvezményes hitel november elején indult, úgy tűnt, hogy elég döcögősen. Mert bár kedvezőek voltak a pénzügyi feltételek, de ennek meg is kérték az árát. Akár 70 millió forint hitel felvételét is lehetővé tették, s ha valaki csok-kal is kombinálta, akkor ebből 15 millió forint teljes egészében kamatmentes lehetett. Csakhogy cserébe a létrejövő lakásnak legalább BB energetikai besorolásúnak kell lennie, s az épület energiafogyasztása nem lehet több négyzetméterenként 90 kW-nál. 

    Mivel a koronavírus-járvány miatt a kormány korábban ideiglenesen lazított az energetikai előírásokon, tavaly ősszel még kétséges volt, hogy a BB szint várható többletköltségei miatt megéri-e a zöldhitel. Időközben azonban a piaci kamatok emelkedni kezdtek, az energetikai követelményekre adott haladék pedig a végéhez közelít. Így ma már nem nagyon kérdéses, hogy akarunk-e ilyen házat építeni vagy sem: pár hónap múlva már mindenképpen ez lesz a kötelező elvárás. Egyre nőtt tehát a zöldhitel iránti igény az építtetők részéről. 

    Megnőtt az érdeklődés, elfogyott a keret

    Nyilvános bejelentés ugyan nem szólt róla, ám március végén már egyre több bank jelezte a weboldalán, hogy nem fogadnak be több hitelkérelmet ebben a konstrukcióban. Úgy tűnik, elfogyott az erre a célra szánt 200 milliárd forint. Nagyobb részét már lekötötték, a fennmaradó összeg pedig a már benyújtott, bírálat alatt álló hitelek kifizetésére kell. 

    Időközben ugyanis nagyon megnőtt az érdeklődés. Nem csoda: ma már túl nagy a különbség a zöldhitel kedvezményes kamatozása és a meglódult infláció miatt mostanra kialakult piaci kamatok között. Tény, hogy a nemzeti bank által biztosított zöldhitel az igénylőknek hivatalosan ma is maximum 2,5 százalékos kamatra érhető el. Bevezetésekor, 2021 októberében a jegybanki alapkamat még 1,8 százalék volt, március végén viszont már 4,4%. Sokkal jobban megérné ma ezt az építési hitelt igényelni, mint bármilyen más, piaci kamatozású jelzáloghitelt.

    Júliustól meglódulhatnak a kamatok

    A banki ajánlatokat tanulmányozva ez a különbség ma is érzékelhető, ám az igazi különbségek még rejtve maradnak. Ma a Zöld Otthon Lakáshitel 2,07-2,66% THM mellett érhető el, a piaci kamatozású hiteleket pedig ugyanarra a 20 milliós összegre 5,8-6,2% THM mellett kínálják a bankok. Csakhogy ez utóbbi ma már nem reális. Az alacsony banki kamatok az árszabályozásnak köszönhetők. A kormány egyik „árstop“ intézkedése a jelzáloghitelek kamatainak befagyasztása volt decemberben. Ez év június 30-ig a hitelek kamata nem lehet magasabb, mint a 2021. október 27-én érvényes kamatok. A ma kínált hitelekhez tartozó 5-6% THM tehát még az októberi, 1,8%-os jegybanki alapkamat idején született, ezt rögzítette a befagyasztás. Számíthatunk arra, hogy júliustól ezek a hitelek a 10%-os kamatszint közelébe kúsznak fel – ami pedig már elég messze esik a támogatott zöldhitel 2,5%-os szintjétől.

    Folytatás: az MNB ad még pénzt, de szigorúbb feltételek mellett

    Április elején már hivatalos közleményekben is megjelent, hogy valóban kimerült az eredeti keretösszeg. Az MNB szerint 135 milliárd forintnyi hitelt már folyósítottak, s gyakorlatilag le van kötve a teljes 200 milliárdos keret. A bankok hosszabbítást kértek az MNB-től. Úgy tűnik, lesz is folytatás: a nemzeti bank további 100 milliárdot ad még erre a célra, de még szigorúbb feltételekhez kötik a pénz folyósítását. Szigorúbbak lesznek az energetikai követelmények: az új szerződéseknél a primer energiafelhasználásnak már nem a 90, hanem a négyzetméterenkénti 80 kW-ot nem szabad meghaladnia.

    Nagy Csaba

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.