Ismét meghosszabbították az építési engedélyek érvényességét

    Ismét meghosszabbították az építési engedélyek érvényességét

    ~2 perc olvasás
    Újra meghosszabbította a kormány azoknak az építési engedélyeknek az érvényességét, melyek a járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt járnának le. Az időközben lejáró engedélyek további egy évig maradnak érvényesek.

    Újra meghosszabbította a kormány azoknak az építési engedélyeknek az érvényességét, melyek a járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt járnának le. Az időközben lejáró engedélyek további egy évig maradnak érvényesek. 

    Az építési engedélyek érvényességi idejét először még 2020-ban módosította a kormány a veszélyhelyzetre való tekintettel. Az akkori szabály szerint, ha az engedélyek a veszélyhelyzet ideje alatt járnának le, akkor érvényességük a veszélyhelyzet lezárása után még egy évvel meghosszabbodik. Ez a kedvezmény azonban nehezen kiismerhető volt, mert nem lehetett tudni, hogy a veszélyhelyzet mikor ér majd véget. Így azt sem lehetett előre látni, hogy az építtetők meddig számíthatnak az engedély érvényességére. 

    A következő hasonló intézkedés már konkrét dátumhoz kötötte a hosszabbított érvényességet. A 322/2021 számú kormányrendelet azt írta elő 2021 júniusában, hogy a 2020. december 15. és a 2021. november 23. között lejáró engedélyeket hosszabbítják meg az eredeti határidőhöz képest plusz egy évvel. Ekkor tehát már nem a veszélyhelyzet ismeretlen végéhez, hanem az engedély eredeti érvényességi idejéhez kötötték a hosszabbítást. 

    Hasonló rendelet született most februárban is. A 37/2022 számú kormányrendelet szerencsére megszakítás nélkül igazodik az előző dátumokhoz. A hosszabbítás azokra az engedélyekre vonatkozik, melyek eredeti érvényessége 2021. november 24-én, vagy azt követően, a veszélyhelyzet vége előtt jár le. A hosszabbítás az eredeti érvényességi időtől számított további egy év. Az intézkedés a következő engedélyekre vonatkozik:

    • végleges építési engedély
    • elvi építési keretengedély
    • telepítési engedély
    • bontási engedély. 

    Nagy Csaba

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.