Élesítették az Üvegkaput – Januártól él az építőipar elektronikus felügyelete

    Élesítették az Üvegkaput – Januártól él az építőipar elektronikus felügyelete

    ~3 perc olvasás
    Januártól kötelező elektronikus felügyeleti rendszert vezetett be a kormány a legnagyobb építkezéseken. Az Üvegkapunak hívott rendszert a legalább 700 milliós, közbeszerzéses beruházásoknál kell használni.

    Januártól kötelező elektronikus felügyeleti rendszert vezetett be a kormány a legnagyobb építkezéseken. Az Üvegkapunak hívott rendszert a legalább 700 milliós, közbeszerzéses beruházásoknál kell használni. Ezeknél azonban a legkisebb alvállalkozónak is meg kell ismerkednie az építési területen kötelező elektronikus beléptetéssel. Decemberben új szabályok is megjelentek a rendszer működéséről. 

    Az Üvegkaput elsőként egy szeptemberi törvényből ismerhettük meg, majd rövidesen megjelentek a részletszabályok is. Ezért is volt meglepő, hogy decemberben még egy kormányrendelet megjelent a rendszer bevezetéséről. 

    A lényeg: az Üvegkapu alá tartozik minden olyan beruházás, ami a közbeszerzési törvény hatálya alatt áll és a beruházás becsült értéke legalább 700 millió forint. Valószínű, hogy jelenleg is több ilyen beruházás zajlik az országban, a rendelkezés azonban ezekre már nem lesz érvényes. Az új szabályokat azokra a beruházásokra kell alkalmazni, amelyek közbeszerzési eljárásai január elsejét követően indultak meg. A most már zajló munkák tehát nem lesznek érintettek. 

    Össze lesz kötve az e-naplóval

    Ha tehát a beruházás az Üvegkapu hatálya alá esik, akkor ott bármilyen építési tevékenység csak akkor végezhető, ha ahhoz használják a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszert, azaz az Üvegkaput. Az Üvegkapu lényege az, hogy mindenkit regisztrálni kell, aki az építési területre belép vagy onnan kilép. A regisztrációt összekötik az építési naplóval és az alvállalkozói nyilvántartással is. Minden egyes jelenlévő emberről tudni fogja a rendszer, hogy melyik vállalkozás alkalmazottja, vagy milyen más jogcímen tartózkodik az építési területen. 

    Az Üvegkapu használata az építési napló megnyitásával kezdődik – a naplóval automatikusan megnyílik az Üvegkapu felülete is. Az építtetőnek el kell döntenie, hogy milyen módszerrel kívánja az építési területen a mozgást ellenőrizni, a beléptetést biztosítani. Három lehetőség közül választhat:

    – beléptetőkaput hoz létre

    – beléptetőpontot hoz létre vagy

    – a beléptetést biztosító alkalmazást használ-e a területen. Ebben az esetben nincs fizikai pont a belépés regisztrálására. A területre belépőknek egy alkalmazást kell használniuk, s abban kell regisztrálni, ha belépnek vagy ha elhagyják a területet. 

    A rendszer megnyitása után a beruházáson dolgozó valamennyi vállalkozásnak regisztrálnia kell magát, majd adatot kell szolgáltatniuk az általuk foglalkoztatott emberekről. Az ő mozgásuk így teljesen ellenőrizhetővé válik. A rendszer az építési napló bejegyzéseiből is megkapja az adatokat. Azaz egyik oldalról bekerül az az adat, hogy hányan, kik léptek be az építési területre, a másik oldalról pedig a naplóbejegyzés is elérhetővé válik, hogy aznap milyen munkát végeztek és hányan dolgoztak a beruházáson. Mindezeket az adatokat pedig naprakészen ellenőrizheti az adóhatóság, a foglalkozás-felügyeleti és az építés-felügyeleti hatóság is. 

    Az Üvegkapu-rendszer egyelőre még elég szűk körben élesedett csak, hiszen csak a 700 milliósnál nagyobb állami és önkormányzati beruházásokat rendelték a hatálya alá. Az alvállalkozók széles köre alapján azonban nagyon sok vállalkozás lesz érintett a rendszer működésében.  

    Nagy Csaba

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.