fbpx

Iparűzési adó – egyszerűsített módszer jön a kisvállalkozásoknak

Véget ért a covidra tekintettel adott kedvezmény, és alaposan meg is változott az iparűzési adó számításának módja a kisvállalkozások számára. Összefoglaljuk az idei újdonságokat. 

Két éven át a számított iparűzési adó felét, egységesen 1 százalékot kellett fizetniük a vállalkozásoknak. Könnyű volt megszoknunk az alacsonyabb összeget, de a járványra tekintettel adott kedvezmény ideje lejárt, szóba sem került a meghosszabbítása 2023-ra. A kisvállalkozások egy része és a nagyobb cégek visszatérnek a korábbi, általános szabályokhoz, ebben nincsenek változások. A kisvállalkozások azonban egy teljesen új számítási módot, az eddigi százalékos adó helyett fix összegű, sávosan megállapított adót kapnak. Egyszerűsödik a bevallás is – már ha legalább egyszer sikerül átverekedni magunkat az adótörvény végtelenül bonyolultra sikerült megfogalmazásain.

25 milliós bevétel alatt választható a tételes ipa

A sávosan megállapított fix összegekkel teljesíthető adózást a kisadózás egyszerűségének elvesztése miatt kaptuk kárpótlásul. A kata melletti tételes iparűzési adó a tényleges bevételtől függetlenül évi 50 ezer forint volt, s ugyanennyi lesz most a legkisebb vállalkozások tételes adója is (nemcsak a maradék kisadózóké, hanem mindenkié adott bevételi határig).

A tételes adó újbóli bevezetése mellett az adómegállapítás módszere is egyszerűsödött. Eddig mindenki máshogyan számolt: más szabályok voltak érvényesek a kisadózóra, az átalányadózóra és az általános szabályok szerint adózó, de 8 millió forintnál kisebb árbevételű vállalkozókra, valamint a kivásokra is. És volt még persze az általános szabályok szerint adózás is. Ezeket most megszüntették, s az általános szabályok mellett egyetlen kedvezményes kisvállalkozói adózási formát alakítottak ki.

A tételes adózás azokra a kisvállalkozókra vonatkozhat, akiknek a bevétele nem haladja meg az évi 25 millió forintot, vagy kiskereskedelmi vállalkozás esetén a 120 millió forintot. Az adó mértéke számukra is 2%, az adó alapját azonban sávosan kell megállapítani:

  • 12 millió forint bevétel alatt az adóalap évi 2,5 millió forint, így az adó évi 50.000,
  • 12-18 millió forint közötti bevétel esetén az adóalap 6 millió forint, az adó 120.000,
  • 18-25 millió forint (kiskereskedő esetén 18-120 millió forint) közötti bevétel esetén pedig az adóalap 8,5 millió forint, így a fizetendő adó 170.000 forint lesz.

Évi egyszeri fizetés, és kész

A sávos adózás mellett egyszerűsödik az adó adminisztrációja is. Ha a kisvállalkozó egyszer áttér erre az adózási formára, akkor ettől kezdve az adóalapot nem kell megállapítani, adóbevallást nem kell benyújtania.

További egyszerűsítés, hogy a kisvállalkozónak adóelőleget évente kettő helyett csak egy alkalommal kell fizetnie (márciusban). Ha az éves bevétel a rá érvényes bevételi sávot nem haladja meg, akkor nincs további előlegfizetési kötelezettség. Az évi adót, a legalább 50 ezer forintot így egyben, márciusban kell befizetni, s attól kezdve nem lesz több dolgunk az iparűzési adóval. Itt jegyezzük meg azt is, hogy ha valakinek kevesebb lesz a bevétele, mint a rá érvényes sáv alsó határa, akkor a különbözetet visszaigényelheti. Például egy vállalkozó éves bevétele 2022-ben 15 millió forint, akkor 2023-ban 120 ezer forint adóelőleget kell fizetnie. A 2023-as bevétele viszont 12 millió alá esik. Ekkor 2024-ben már csak 50 ezer előleget kell befizetnie, és visszaigényelheti az idén befizetett 120 és az 50 ezer különbségét is.

Összefoglalva: amíg valakinek az éves bevétele belefér a sávba, addig az évi egyszeri befizetésen kívül semmi más dolga nem lesz az iparűzési adóval. 

Kevésbé járnak jól azok, akiknek a székhelyük és telephelyük különböző településen van. Nekik eddig meg kellett osztani a bevételüket az egyes települések között. Most megosztás nem lesz, a sávosan megállapított adóalapot településenként kell értelmezni. Azaz nem egyszer 50 ezer, hanem településenként többször 50 ezer lesz a fizetendő adója annak, akinek több településre kell iparűzési adót fizetnie.

Hogyan térünk át az egyszerűsített adófizetésre?

Ha ezt az egyszerűsített adózási módot akarjuk választani, akkor ezt az éves adóbevallással együtt, május 31-ig kell majd bejelentenünk. A bejelentést egyszer kell csak megtenni, s mindaddig érvényes, amíg ki nem akarunk lépni ebből az adózási formából. Tehát nem kell évente újra bejelenteni.

Az is választhatja már ezt a módszert, aki 2023-ban kezdi a vállalkozását. Neki majd csak jövőre, a 2024. május 31-ig beadandó bevallásban kell ezt jeleznie. Ha pedig egy meglévő vállalkozás valamilyen más településen telephelyet nyit, vagy oda áthelyezi a székhelyét, akkor a bejelentkezéssel egy időben kell ezt a választását jeleznie. 

A kisadózó vállalkozóknak, akik most is a fix évi 50 ezer forintot fizetik, nincs semmi tennivalójuk, automatikusan át fognak kerülni a sávos adózás alá.

Hogyan fizetjük az iparűzési adót?

Az iparűzési adó bevallásának a határideje május 31. Ekkor adunk számot az előző év bevételéről és állapítjuk meg az iparűzési adó alapját és a fizetendő adót. Például a 2020-as évre 300 ezer forint adót kellett fizetnünk. Ugyanez az összeg lesz a 2021-es adóelőleg is, amit két részletben kellett megfizetni: 2021 szeptemberében és 2022 márciusában is 150-150 ezer forintot. Csakhogy 2021-ben több lett a bevételünk, így 300 helyett 400 ezer forint a fizetendő adó. A 100 ezer forint különbözetet a május végi adóbevallással egy időben kell kipótolni. A következő évre szóló adóelőleget pedig már az emelt összeg után kell számolni: 2022 szeptemberében és 2023 márciusában 200-200 ezret kell utalni. 

Az új rendszerben tehát nem kell évente kétszer előleget utalni és nem kell bevallást írni. Az egyszerűsített adóalap utáni adót egy összegben, május 31-ig kell megfizetni – első alkalommal tehát 2024. május 31-ig.

Az áttérés évében, tehát 2023-ban eltérő szabályokat kell alkalmaznunk: 

  • a korábban megállapított adóelőleget március 15-ig be kell fizetni.
  • Ha a bevételünk belefér a 25 vagy 120 milliós keretbe, akkor május 31-ig további adóelőleget kell fizetnünk az idei szabályok szerinti sávos adóalap szerint. Ebbe a márciusban már befizetett összeg beleszámít, tehát csak ki kell egészíteni a sávos adóalap szerint fizetendő adóra.

Például a bevételünk 2021-ben és 2022-ben is 15 millió forint volt. Mivel ebben a két évben csak 1% adót kellett fizetni, így a 2022 szeptemberében és 2023 márciusában fizetendő adóelőleg is csak 75 ezer forint lett, illetve lesz. Márciusban tehát be kell fizetni ezt a 75 ezer forintot. Május végéig esedékes az új, sávos átalány szerinti előlegfizetés. A 15 milliós éves bevétel alapján az adóalap 6 millió, az adó 120 ezer forint. Márciusban viszont már utaltunk 75 ezret, így májusban még 45 ezer forint adóelőleget kell majd fizetnünk.

Nagy Csaba

Ezek még érdekelhetik:

Osztatlan közös telken saját részre

Adott egy osztatlan közös telek, melyet használati szerződés alapján külön részre „bontunk”. A telekre ikerházat építenénk úgy, hogy az épület tervezése és kivitelezése is külön menne. Sőt az egyik lakást maga az építtető szeretné a saját kezével felhúzni. Hogy kell ezt a hatóságnál lezongorázni? Hogyan kell a saját részre kivitelezést lepapírozni? Ahogy előzőleg írtuk, jelenleg…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Szomszédjogok egyszerű bejelentésnél

A szomszéd telken egy hatlakásos társasházat terveznek építeni egyszerű bejelentéssel. Olvasónk úgy tudja, hogy a tervezett épület nem felel meg az építési szabályoknak, viszont egyszerű bejelentésnél szomszédként nincs beleszólása az ügybe. Hogyan értesülhetnek szabályosan a szomszédok egyszerű bejelentéskor arról, hogy mi épül a szomszédban? Hogyan jelezzék, ha nem tetszik nekik a tervezett épület? Hatlakásos, legfeljebb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ki felel a kivitelezésért, ha nincsenek tervek?

Ipari padló kialakításához nincsenek rendes, részletes kivitelezési tervek, csak egy külföldi, minimális számítást tartalmazó dokumentáció. Hazai tervező nem adja a nevét a kivitelezéshez, de ennek ellenére a kivitelező és a felelős műszaki vezetője bevállalná a munkát. Megengedheti a műszaki ellenőr, hogy így alakítsák ki az ipari padlót? Alapvetően az építtető vagy meghatalmazottja (pl. a műszaki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Utólag lehet pótolni az e-naplót?

Egy e-naplós építkezésen a fővállalkozó úgy tájékoztatta az alvállalkozóját, hogy a villamossági munkákat nem kell naplózni. Utólag kiderült, hogy mégis kellett volna, viszont a munkákkal már hónapokkal ezelőtt végeztek. A villanyszerelő alvállalkozó a biztonság kedvéért bekérte e-mailen a munkavállalók napi jelentéseit. Elég ez ahhoz, hogy megússzák a büntetést? Ha egy építkezés e-naplós, akkor minden kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A nemfizetést is naplózni kell?

Társasház építésnél az építőanyag drágulása és a munkadíj emelkedése miatt az építtető nem akarja kifizetni a kivitelezőt. Kérdés: a nemfizetési problémákat az építési naplóban is dokumentálni kell? Az e-építési napló egy olyan felület, ahol nemcsak magát a kivitelezés folyamatát lehet és kell is dokumentálni, hanem arra is használható, hogy a kivitelezés résztvevői egy-egy eseti bejegyzéssel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építőipar – nem fényes a helyzet

Jelentősen zsugorodik az építőipar szelete a gazdaság tortájában. A KSH adatai szerint a termelés 7%-kal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest. A valóságban ennél jóval nagyobb a zuhanás, de területenként különböző a mérték.  Mi az oka ennek a nagy esésnek, meddig fog tartani, és melyek azok a területek, amiket nem érint annyira a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Tervezői szerződések teljesítési határideje és kötbérezése

Tervezőként pontosan tudjuk, hogy kötelező a teljesítési határidőt is belefoglalni a szerződésbe, és igencsak szeretik kötbérrel „díjazni”, ha valamivel megcsúszunk. Igen ám, de mi van akkor, ha a határidőnk előtt pár nappal kapunk a megrendelőnktől néhány olyan „apróságot”, ami miatt előre látjuk: ha a következő három napban literszámra öntjük magunkba a kávét és elfelejtjük az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építkezés mezőgazdasági területeken: Mikor kell humuszmentési talajvédelmi terv?

Tervező létünk során szinte biztos, hogy előbb-utóbb belefutunk mezőgazdasági területen építendő engedélyköteles épületbe. Munkatársunk is így járt, hiszen azzal “támasztotta meg” a hatóság, hogy akkor márpedig kéri szépen becsatolni a humuszmentési talajvédelmi tervet. Egyáltalán mit is takar pontosan ez a talajvédelmi terv? Mikor kötelező? A Földhivatalnál is lesz egy plusz körünk vagy akár kettő is?…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Biztosítsuk a betonpadlónk síkpontosságát 3D lézerszkennerrel!

Elérni, hogy egy frissen öntött beton vízszintes legyen, nem kis feladat. Akárhogyan is igyekszünk, akárhányezer négyzetméter van a kezünkben, száradás után legtöbbször ugyanaz a baj: jobban hasonlít a Baranyai-dombságra, mint egy feszített víztükörre. Majd ezután következik a szakik réme: lehet szépen helyrehozni a hibákat, pótolni a völgyekben és csiszolni a hegyeken. Persze használhatunk önterülő aljzatkiegyenlítőt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Drágul a TSZSZ igénybevétele – a nagyvállalatoknak fog jobban fájni

Mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk a nagy cégeknek, ha szeretnék igénybe venni a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szolgáltatásait. A kormány felemeli a szakértői közreműködés díját egy tervezett kormányrendelet szerint, de a TSZSZ szerint ennél is nagyobb emelésre volna szükség. Ma gyakorlatilag fillérekért adnak szakvéleményt milliárdos nagyvállalatoknak is – ezen kellene változtatni. A TSZSZ díját rendelet…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Új építőipari szabványok (2023. június – augusztus)

Építőanyagok és építés MSZ EN 303-5:2021+A1:2023  Fűtőkazánok. 5. rész: Szilárd tüzelőanyagokkal üzemelő, kézi és automatikus táplálású, legfeljebb 500 kW névleges hőteljesítményű fűtőkazánok. Terminológia, követelmények, vizsgálat és megjelölés  MSZ EN 13126-3:2023  Zárak és épületvasalatok. Ablakok és erkélyajtók. Követelmények és vizsgálati módszerek. 3. rész: Tolózárak, főként bukónyíló, először bukó és csak bukó vasalatok esetén MSZ EN 13200-4:2023 …

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kókány után dolgozni

Hogy előzzük meg a jogi hercehurcát, ha az előttünk dolgozó „szaki” munkája csapnivaló? Az egymásra épülő munkák során gyakran belefuthatunk az előttünk dolgozók – szépen fogalmazva – ballépéseibe. Kimaradt ez, kókány az, hitvány amaz. Aztán persze a megrendelő nekünk már nem akarja még egyszer kifizetni azt a plusz munkát, amit a silányul dolgozó elődünk melójának…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bővítés vagy felújítás nem mehet 5% áfával, de rendeltetésmódosítás igen?

Ha egy magánszemély generálkivitelezővel építi az új házát, akkor nagyon kedvezményes, 5%-os forgalmi adóval veheti meg.  De mi a helyzet felújításkor, bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén? Van-e arra mód, hogy ilyen munkáknál is alkalmazni lehessen a kedvezményes lakásáfát? A normál adózáshoz képest jóval alacsonyabb áfakulcsot a kormány csak új építésű lakások létrehozása esetén biztosítja. Ezt kedvezménynek…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat

Egyszerűsíti a kormány a tűz- és munkavédelemmel kapcsolatos szabályokat, adminisztratív előírásokat. A tervek szerint a jövőben kevesebb helyen kell majd tűzvédelmi szabályzatot készíteni, és ritkulhat a tűzvédelmi oktatások gyakorisága is. A munkavédelmi oktatás pedig az elképzelések szerint egyes munkahelyeken úgy is teljesíthető lesz, hogy a munkáltató átadja a dolgozónak a miniszter által közreadott oktatási tematikát,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok

Az egyéb szabálysértési bírságokhoz hasonlóan megemelik az építési és építésfelügyeleti bírságokat is. Itt is minden tételt egységesen 30%-kal növeltek. Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a különböző szabálysértési bírságok emelését tartalmazó rendeletek. Magasabb lett a helyszíni bírság, többet kell fizetni a gyorshajtásra vagy bármely más közlekedési szabályszegésre. Az emelés minden büntetési tételnél azonos mértékű, egységesen…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új napelemes szabályok

Hetek óta valamennyi érintett azt találgatja, miként fognak megváltozni 2024 januárjától a háztartási napelemes rendszerek működtetésére vonatkozó szabályok. A kormány jelentős szigorítást akart bevezetni ezen a területen, ám úgy tűnik,

Tovább »

Szavatosság megszűnő vállalkozással

Mit tehet a fővállalkozó, ha szavatossággal tartozik az átadott munkáért, ám a feladatot ténylegesen elvégző egyéni vállalkozó időközben már felhagyott ezzel a tevékenységgel? Lehet-e valahogyan szavatossági igényt érvényesíteni megszüntetett vállalkozással szemben? Alapesetben a fővállalkozó tartja a hátát Olvasónk cége egy gazdasági épületet hozott tető alá, melynek gépészeti berendezéseit egy egyéni vállalkozó szerelte alvállalkozóként. Szavatossági probléma…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A festőnek is kell kivitelezői nyilatkozatot adnia?

“Magánépítkezésben vagyunk éppen, ami nem e-napló köteles. Minden kivitelezőtől be kell kérnünk a kivitelezői nyilatkozatot? Attól is, aki esetleg csak két-három napot dolgozik, mint mondjuk a festő vagy az ablakos?”  Ha nincs generál, akkor  az építtetőnek kell minden szakmunkát végző vállalkozóval külön szerződést kötnie. A szerződésben a munkavégzésre vonatkozó kikötések és határidők mellett szerepelnie kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kétlakásos ikerházra hány e-napló kell?

Egyszerű bejelentéssel épül a kétlakásos ikerház. Az ikerház két részét két külön generálkivitelező építi. Az egyik lakás már szerkezetkész, a kivitelezéshez már megnyitották az e-naplót. A másik lakás építését most kezdenék, de nem tudják hogyan naplózzanak. Egyben vagy két külön e-naplóban vezessék az építkezést? Egy bejelentés – egy napló A válasz nagyon egyszerűnek tűnhet. Mivel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A redőny felszerelését is e-naplózni kell?

Olvasónk főként alvállalkozóként árnyékolástechnikai munkákat végez e-naplós építkezéseken. Gyakran tapasztalja azonban, hogy annak ellenére, hogy e-naplós a kivitelezés, őt nem hívják meg az e-naplóba, mondván túl sok a macera vele. Származhat ebből hátránya olvasónknak? Járhat érte bírság? A kivitelezési szabályok nem tesznek különbséget a kivitelezési munkák között, magyarán nincs olyan, hogy kicsi vagy nagy kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell új e-naplót nyitni, ha férjhez megyünk?

Egy családi ház építésnél az e-naplót már megnyitották, de a kivitelezést még nem kezdték el. Az e-napló megnyitása óta az építtető pár összeházasodott, a hölgy neve megváltozott. Mit lehet tenni ilyenkor? Kell új e-naplót nyitni? Ha az építtető személyében változás történik, akkor a változást jogutódlással lehet elintézni. Viszont olvasónk esetében más a helyzet, hiszen az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Vissza lehet vonatni a használatbavéltelt elszámolási vita esetén?   

A használatbavételi engedély kiadása előtt elmérgesedett a viszony a beruházó és a kivitelező cég között, így minden eszközzel próbálják bojkottálni egymást. A kivitelező végül nem is adta ki az FMV és kivitelezői nyilatkozatokat. Az építtető mégis megkapta a használatba vételt. Ezt a kivitelező cég megtámadta, arra hivatkozva, hogy mivel nem volt érvényes kivitelezői nyilatkozat, a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lehet-e mellékes a melléképület? 

Át kell-e vezetni egy garázst vagy kerti tárolót a földhivatali térképre? Olvasónknak néhány éve épült meg a családi háza, erről hatósági bizonyítványuk is van. Menet közben azonban két melléképületet is felhúztak. A 100 légköbmétert egyik sem éri el, tehát engedély nélkül épültek. Mi ilyenkor a tennivaló? Hogyan járnak el szabályosan? Mikor nem kell engedély a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Átalakul a könyvelők képzése, újra kötelező lesz a hatósági tanfolyam

Átalakítja a kormány a mérlegképes könyvelők képzését. Ma egy ilyen tanfolyam elvégzéséhez elég egy érettségi és egy 500-600 órás szakmai képzés, amit egyre gyakrabban kínálnak távoktatásos formában. Jövőre ennek vége: a könyvelők képzését átveszi az állam, visszahozzák a hatósági tanfolyamokat.  A mérlegképes könyvelők képzésének a mai modellje alig három éve működik. A szakképzés 2021-es átalakítása…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Cseréljük ki a régi keringetőszivattyúkat korszerűekre! 

Rengeteg áramot spórolhatunk velük Nem sokszor gondolunk a keringető szivattyúkra áramfogyasztás szempontjából. Pedig egy régi, elavult vagy újabb, de bonyolultabb fűtési rendszer esetén a fogyasztásuk akár annyiba is kerülhet, mint egy energiahatékonyabb ház teljes éves fűtése H tarifán. Megéri az elavult szivattyúkat korszerűekre váltani? Mennyit lehet spórolni? Mit tudnak a korszerű szivattyúk, amire a régebbi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bezuhant a lakásépítések száma

Az első félévben a lakásépítések száma 19%-kal maradt el a tavalyi év azonos időszakától. Hasonló számokat tudtunk legutóbb is mutatni, akkor a statisztikai hivatal első negyedéves adatait összegeztük. A visszaesés tehát folytatódik, most már jól látszik, hogy ez fogja meghatározni az egész évet az építőiparban. A KSH szerint az első félévben mindössze 7353 új lakást…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mozgóbér: mennyire köthető a teljesítményhez a fizetés?

Sok munkaadó jobban szereti a teljesítménybért, mint az időarányos bérezést, mert hozzá tudja kötni a fizetéseket a teljesítményhez. Elvégre nem azért fizetünk senkit, hogy üldögéljen a fizetett munkahelyén. De vajon lehet-e valakit teljes egészében teljesítménybérben fizetni? Mi legyen a munkaszerződésben akkor, ha mozgóbérrel szeretnénk valakit felvenni? Mi az a mozgóbér? Sok álláshirdetésben találkozunk a mozgóbér…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gyűjtse-e a számlákat az átalányadózó?

Több olvasónk is felvetette a kérdést, hogy ha egyszer átalányadós, a költségeket az előre megállapított átalány alapján számolja el, akkor neki meg kell-e egyáltalán őriznie a bejövő számlákat? Érdemes foglalkoznunk a kérdéssel, mert nagyon sokba kerülhet, ha valaki hibás gyakorlatot követ.  Az átalányadózó egyéni vállalkozónak valóban nem kell azzal foglalkoznia, hogy költségeit a bejövő számlák…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hová lett a rezsióradíj?

Utoljára másfél évvel ezelőtt hirdetett ki érvényes építőipari rezsióradíjat a kormány. Bár a díjak módosítására vonatkozó legutóbbi szakmai ajánlás 2022 februárjában megszületett, rendelet ezt azóta sem erősítette meg. Csakhogy a legutóbbi óradíjak kihirdetése után indult el igazán az infláció, ami mára használhatatlanná teszi a hivatalos óradíjakat. Az építőipari rezsióradíj valójában nem egy kötelezően alkalmazandó hatósági…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új CSOK-szabályok

Jövő januártól megszűnik az eddig ismert Családi Otthonteremtési Kedvezmény. A CSOK és a korábbi falusi CSOK egy új támogatási formává alakul át, melyet csak a rendeletben megjelölt kistelepüléseken, az ország

Tovább »

Sorvezető: mikor melyik OTÉK-ot kell alkalmazni?

Készített a kormány egy sorvezetőt az országos településrendezési és építési követelmények alkalmazásához. Az OTÉK módosításába bekerült új bekezdések azt veszik sorra, hogy új építés engedélyezésekor vagy egyszerű bejelentés során az

Tovább »

Panasztörvény – az 50 főnél többet foglalkoztató cégekre is vonatkozik

Július 25-én lép hatályba a panaszokról, közérdekű bejelentésekről és a visszaélések bejelentésével kapcsolatos szabályokról szóló törvény. Az előírások egy része a vállalkozókat is érinti. Az 50-nél több dolgozót foglalkoztató cégeknek is működtetniük kell egy visszaélés-bejelentési rendszert. Kit érint? Az előírás két nagy csoportra vonatkozik: minden olyan vállalkozásra tevékenységi körtől függetlenül, ahol 50-nél több munkavállaló dolgozik…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kiterjesztett gyártói felelősség – egyszerű felhasználóként is lehet vele dolgunk

Július 1-től lépett életbe a kiterjesztett gyártói felelősség, vagy ahogy mindenki beszél róla: az EPR. A cél az, hogy a hulladékkezelés költségeit fizettessék meg az előállítókkal is, így a cégek számára ez fizetendő díjakat is jelent majd. Elsősorban a gyártók és a forgalmazók érintettek, de egy építőipari vállalkozás is könnyen belefuthat az EPR-be. Elég, ha…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jöhetnek a vendégmunkások, de nem minden vállalkozáshoz

Elfogadta a Parlament a vendégmunkások foglalkoztatásáról szóló törvényt. A vendégmunkások tartózkodási engedélye két évre lesz érvényes, ez egy évvel meghosszabbítható, a három év lejárta után pedig azonnal új kérelmet adhat be az érintett. Így szinte bármeddig itt dolgozhatnak az EU-n kívüli országokból, akár a Távol-Keletről vagy Ázsiából érkező vendégmunkások. A szabályok azonban erős korlátozásokat tartalmaznak,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kerti kutak bejelentése: minden előírást eltöröltek

Idén év végén járt volna le a korábban engedély nélkül fúrt vagy ásott kerti kutak bejelentésének a határideje. Ez az utólagos engedélyeztetés évek óta téma, most a koronavírus-járvány miatt adott több éves haladék járt volna le. Csakhogy a kormány inkább úgy döntött, véget vet ennek a több éve tartó átmeneti állapotnak, és gyakorlatilag eltörölnek minden…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Egyszerű bejelentéssel épült engedély helyett

Mi a teendő, ha megtagadják a hatósági bizonyítvány kiadását, mert nem lett volna elég az egyszerű bejelentés? Az építészek nem jogászok, bár egyre gyakrabban érzik úgy, hogy egy ilyen diplomának is lapulnia kellene a fiókjuk alján. Olvasónk esetében is valami hasonló történt: nem volt biztos abban, hogy elég-e az egyszerű bejelentés az egyik építkezés elindításához…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Előtetőt bárhova lehet építeni?

Májusi számunkban foglalkoztunk a terasz lefedésének kérdésével. Ekkor főként az engedélyezési szabályokat jártuk körbe. Viszont olvasóinkban felmerült még pár kérdés. Például: ha nem kell engedély egy teraszfedéshez, mert az „csak” egy előtető lesz, kell még más szabályra is figyelni? Az építési szabályok szerint nem kell építési engedély a kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Milyen nyelven legyen a teljesítménynyilatkozat?

Olvasónk sátorszerkezetet állítana fel először csak ideiglenesen, majd később állandóra. A sátor 2013-as teljesítménynyilatkozata román nyelvű. Le kell ezt magyarra fordítani? Mikor kell és hogyan lehet a sátor véglegesítését elintézni? Ideiglenes sátorszerkezet felállításához nem kell építési engedély, ha a megépített szerkezet legfeljebb 180 napig áll. Az ideiglenes sátorszerkezetek elhelyezéséhez jegyzői engedély kell. A sátornak rendelkeznie…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Rövid séta az elektromos autótöltők világában

Egyre többen kérnek elektromos autótöltőt a garázsukba is, hiszen egyre több az elektromos autó. Benne van a levegőben, hogy az új társasházakhoz kötelezőek is lesznek, sőt, előbb-utóbb ezt a kört az új építésű házakra is kiterjeszthetik. Bár az autótöltők alapvetően könnyen telepíthetőek utólag is, mégis pár megválaszolásra váró kérdés felmerült bennünk. Kell-e 3 fázis? Ki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Faház – de nem könnyűszerkezetes

Előregyártott CLT elemekből készült ház építkezésén jártunk A CLT egy angol mozaikszó, a cross laminated timber, vagyis a keresztirányban ragasztott faanyag fedőneve: tulajdonképpen egy tömörfa alapanyagú teherhordó szerkezetről van szó. Ez a technológia szédületes gyorsasággal kezdett elterjedni hazánkban is. Hogy miért? Többek között azért, mert alkalmas a tégla és a beton helyettesítésére, és sokkal gyorsabb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Változtak a szakmagyakorlási feltételek műemléki és településtervezési területen

Műemléki és településtervezési területen módosította a kormány a szakmagyakorlási feltételeket. Enyhültek a végzettségre és gyakorlati időre vonatkozó elvárások, illetve mindezek alól felmentést is adhat a Magyar Építész Kamara. Legutóbb egy évvel ezelőtt módosította a kormány azt a rendeletet, melyben az egyes építőipari szakterületek folytatásához szükséges jogosultságokat állapítja meg. Akkor részletezték a műemléki területtel valamint a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bejelentették: jövő évtől csak falusi házakhoz lesz CSOK

Részleteket még nem tudunk Lapzártánk idején, egy héttel a változások bejelentése után még nem jelent meg a csok-ot módosító kormányrendelet, így csak a kormány bejelentése alapján tudjuk a módosításokat összefoglalni. Mi lesz a csok-kal, hogyan alakulnak át a lakásszerzési támogatások? Rendelet tehát még nincs, amit ismerünk, azok csupán a június 22-én elhangzott bejelentés részletei. A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építő Élet 2023. szeptember

Kedves Olvasóink! Fogadják sok szeretettel a 2023. szeptemberi számunkat. A *-al jelzett bejegyzéseinket előfizetés nélkül is megtekinthetik. Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat Bővítés vagy

Tovább »