A munkaügyi hatóság idén nyáron is fokozott ellenőrzéseket tart a bejelentés nélküli foglalkoztatás kiszűrése érdekében. Az ország minden részében zajló célvizsgálat során elsősorban a jogviszonyok rendezettségét, a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos előírások betartását és a harmadik országbeli állampolgárok szabályos foglalkoztatását ellenőrzik. Idén is kiemelt figyelmet fordítanak a bérekre vonatkozó rendelkezések érvényesítésére.
A nyári időzítést az indokolja, hogy ilyenkor nagy az építőipari aktivitás, márpedig itt nagyon is jellemző a feketefoglalkoztatás. De több ágazatban is ilyenkor sok az időszakos munkahely – magyarázta közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium. Az akció alapvető célja nem a bírságolás, hanem a hatóság jelenlétének tudatosítása, a munkáltatók jogkövető magatartásra ösztönzése.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a hiányos vagy nem megfelelően elkészített dokumentumokat a munkaadóknak még a munkaügyi ellenőrzés előtt érdemes javítaniuk, esetleges mulasztásaikat – így akár a munkaviszony elmaradt bejelentését is – a lehető legkorábban pótolniuk. Több mint egy éve él a rendelkezés, amely szerint a jogsértésen ért munkaadóknak visszamenőlegesen legalább egy hónapra be kell jelenteniük feketén foglalkoztatott dolgozóikat.
Forrás: MTI