Napi 2.320 forint az alkalmi dolgozók közterhe 2023-ban

    Napi 2.320 forint az alkalmi dolgozók közterhe 2023-ban

    ~3 perc olvasás
    2320 Ft
    Egy évvel ezelőtt még napi ezer forintot kellett az alkalmi dolgozók után fizetni – ma ennek több mint a dupláját. A kormány tavaly nemcsak megemelte, hanem a mindenkori minimálbérhez kötötte a közteher mértékét, így minden év elején számítanunk kell a növekedésre.

    Egy évvel ezelőtt még napi ezer forintot kellett az alkalmi dolgozók után fizetni – ma ennek több mint a dupláját. A kormány tavaly nemcsak megemelte, hanem a mindenkori minimálbérhez kötötte a közteher mértékét, így minden év elején számítanunk kell a növekedésre. 

    Éveken át az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozók utáni közteher volt a legegyszerűbb adózási forma Magyarországon. Az alkalmi munkások után napi ezer forintot, a turisztikai és mezőgazdasági idénymunka után napi 500 forintot kellett fizetni, és ezzel letudhattuk a foglalkoztatás valamennyi közterhét. Tavaly nyáron ez megváltozott. A veszélyhelyzetre tekintettel a kormány megduplázta a fizetendő adót, majd később az ideiglenesnek szánt intézkedést véglegesítették. Így lett 2022-re 2 ezer forint az alkalmi munka és ezer forint az idénymunka adója.

    Az adófizetésben nemcsak az összeg változott meg, hanem a számítás módja is. Korábban fix összeg volt az adó, a tavalyi módosítás viszont százalékosra alakította át. Ma már idénymunka esetén a mindenkori havi bruttó minimálbér fél százalékát, alkalmi munka esetén 1 százalékát kell megfizetni. Az adó így ebben az évben a 232 ezer forintos minimálbér alapján idénymunkára 1.160, az alkalmi munka után napi 2.320 forint. A legmagasabb a filmipari statiszták adója, utánuk naponta a minimálbér 3 százalékát kell fizetni, azaz napi 6.960 forintot.

    A kötelező legkisebb bér emelésének köszönhetően nőtt az alkalmi dolgozók kötelező legkisebb munkabére is. Az alapszabály nem változott:

    • ha a munkás szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik, akkor a legkisebb bére a minimálbér 85 százaléka lehet, azaz 2023-ban napi 9.071 forint (órabér esetén 1.134 forint)
    • szakképzettséget igénylő munkakör esetén a garantált bérminimum 87 százaléka, azaz napi 11.860 forint, vagy 1.482 forintos órabér.

    Ha ennél többet akarunk fizetni, megtehetjük, valójában bármekkora bért adhatunk az alkalmi dolgozóknak. Egy határ van: ha az illető jövedelme eléri a minimálbér vagy a garantált bérminimum 130 százalékát, akkor az e fölötti részre már jövedelemadót kell fizetnie. Ha tehát egy alkalmi dolgozóként foglalkoztatott szakmunkásnak például napi 20 ezer forintot fizetünk, akkor ebből a garantált bérminimum 130 százaléka, azaz 17.722 forint lesz adómentes. A fennmaradó 2.278 után kell az illetőnek szja-t fizetnie. A munkáltató pedig mindenképpen csak a napi 2.320 forintot fogja az államkasszába befizetni.

    Fontos tudnunk azt is, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozónak is jár a túlóra és az éjszakai pótlék is. Az egyszerűsített munkaszerződés alapvetően napi 8 óra munkaidőre szól. A munkaidő beosztható egyenlőtlenül is, de akkor is egy napra a 8 óra az irányadó. Tehát egy 5 napos foglalkoztatás alatt 40 órát kell letöltenie. Ha ennél többet dolgozik, akkor jár neki az előírt 50% túlórapótlék. Meg kell fizetnünk a 15%-os éjszakai pótlékot is, ha a munkavégzés este 10 és reggel 6 óra közötti időszakban az egy órát meghaladja. Ha pedig munkaszüneti napon, például karácsonykor vagy újévkor is dolgoznia kell, akkor az arra járó 100%-os bérpótlékot is ki kell fizetni az alkalmi dolgozónak is a megállapított bérén felül.

    Nagy Csaba

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.