fbpx

A Dél-Dunántúlon adták el a legkevesebb lakást

Az Otthon Centrum (OC) becslése szerint a Dél-Dunántúlon tavaly 13.500 ingatlan-adásvétel történt, ezáltal a régió várhatóan ismét utolsóként végez az országrészek között. 2021-ben is a legkevesebb, 15 500 adásvétel történt itt, egyedül ez a régió nem éri el a 10 százalékot a tranzakciók országos részesedésből (9,7 százalék).

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta: a legtöbb adásvétel Pécsen volt 2022-ben, mintegy 2200. Ezután Kaposvár és Siófok következik 750 becsült adásvétellel. Szekszárdon, Tolna vármegye legnagyobb városában 440 adásvétel, míg az ötödik helyen végző Komló esetében 420 adásvétel történt tavaly. Az árakat tekintve a három megyei jogú város – Pécs, Szekszárd,és Kaposvár – között az Otthon Centrum adatai alapján nincs jelentős különbség, csupán a Balaton-parti városok emelkednek ki a régió települései közül. A téglalakások négyzetméterára Pécsett 407 ezer forint, Szekszárdon és Kaposváron 380 ezer forint volt tavaly. A panellakásoknál szintén Pécs vezet átlagosan 450 ezer forinttal, míg Szekszárdon és Kaposváron ugyancsak 380 ezer forint a négyzetméterár középértéke. A Balaton-parti településen egy téglalakás négyzetméterára tavaly elérte az egymilliós határt. De a panellakásoknál is vetekszik a fővárossal Siófok, ahol az átlag 888 ezer forint volt négyzetméterenként.

Forrás: MTI

Ezek még érdekelhetik:

Megváltoztak az energetikai követelmények

Megjelent a 9/2023. ÉKM rendelet – mostantól ez a fő energetikai rendelet a sokat toldozott-foldozott 7/2006-os TNM rendelet helyett – és rengeteg változást hozott. Első pillantásra, laikusoknak csak az látszik, hogy sokkal látványosabb és könnyebben értelmezhető lesz az energiatanúsítvány, de a háttérben alapjaiban változott meg a számítási módszertan is. Mostantól teljesen mást jelent a “közelnulla”…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A megrendelő új generállal fejezi be a munkát, ki sem fizet, de azért felelősséget vállaljak?

Adódhat olyan élethelyzet, hogy generálra szerződünk, az épület pedig valameddig, el is készül, pl. szerkezetileg. Viszont megrendelőnk nem igazán nyargal a bankba, hogy ki tudja fizetni az elvégzett munkát, így nyilván mi is behúzzuk a kéziféket: ingyen nem fogunk tovább dolgozni. A megromlott viszony miatt nem biztos, hogy búcsúzáskor elkészülnek a hivatalos iratok, pl. átadás-átvétel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Sok kisvállalkozónak megfeleződött az energia ára

Kisvállalkozások számára felére csökkent a villamos energia ára. Ez azokat a vállalkozókat érinti, akik vagy ma is az egyetemes szolgáltatás keretén belül vásárolnak, vagy korábban jogosultak voltak ugyan a lakossági egyetemes szolgáltatásra, tavaly ősztől azonban ennél jóval többet kellett fizetniük az úgyne­vezett végső menedékes szolgáltatás keretében. Utóbbiaknál a gázár is kevesebb, mint felére esett május…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hogyan térül meg egy alapos felújítás?

Egy lakás energetikai korszerűsítése mellett nyomós érv szokott lenni, hogy mennyivel alacsonyabb lesz majd a rezsije, mennyivel kevesebbet kell majd fűtésre, vagy éppen a nyári hűtés áramfogyasztására költeni. Ritkán szerepel a felújítás melletti érvek között, hogy magának az ingatlannak az értéke mennyivel fog növekedni a korszerűsítésnek köszönhetően. Pedig nem kis számokról beszélhetünk: becslések szerint a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építő Élet 2023. május

Kedves Olvasóink! Fogadják sok szeretettel a 2023. májusi számunkat. A *-al jelzett bejegyzéseinket előfizetés nélkül is megtekinthetik. Hogyan térül meg egy alapos felújítás?  Mi változik az energetikai követelményekben a közeljövőben? H tarifás bürokrácia – ha másik klímát szerelünk be  Terasz lefedésére kell engedély?  Kompozit rudak és háló – kiváltja a betonacélt?  Hírek: Megindult a használt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kávészünet a jogásszal: elég a mestervizsga a gázszereléshez?

Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni a jelenlegi szakképesítési labirintusban. Jogászunk segítségével most a gáz­szereléssel kapcsolatos szabályokat veséztük ki. Két fontos szabályt kell átnyálaznunk: a 34/2021-es ITM rendeletet  és a 42/2017-es NGM rendeletet.  A fiatalabb, 2021-es jogszabály azt írja elő, hogy a központifűtés- és csőhálózat-szerelő tevékenységhez központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő végzettségre van szükség, a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »