Hiába csökken a kereslet, továbbra is égető a munkaerőhiány

    Hiába csökken a kereslet, továbbra is égető a munkaerőhiány

    ~1 perc olvasás
    Jelentősen csökkent az építőipar megrendelésállománya a tavalyi év végén, ami enyhülést is hozhatna az évek óta tapasztalható munkaerőhiányra.

    Jelentősen csökkent az építőipar megrendelésállománya a tavalyi év végén, ami enyhülést is hozhatna az évek óta tapasztalható munkaerőhiányra. A Stratos Magasépítő vezérigazgatója szerint azonban ez csak részlegesen következett be, számos szakterületen továbbra is meghatározó a hiány, amit a külföldi munkavállalók sem oldottak meg.

    Papp Gábor, a Stratos Magasépítő Zrt. vezérigazgatója szerint az állományi létszám sok cégnél csökkent, elküldték az állandó szerződéssel rendelkező dolgozókat és részmunkaidős vagy alkalmi foglalkoztatásra álltak át. A szakmunkásoknál viszont folyamatos a kereslet, és a minőségi munkaerő hiánya még mindig nagyon jelentős. Papp szerint a szakmunkás munkaerő-állomány évről évre csökken. A korábbi generáció lassan nyugdíjba vonul, miközben nincs utánpótlás, mert a fiatalok már nem fizikai munkásként képzelik el a jövőjüket. A mérnöki állomány szerinte stabilabb, őket viszont egyre nehezebb motiválni: magasabb fizetési sávban helyezkednek el, ami mellett a szakmai fejlődés lehetőségét is keresik, ezért egyre nehezebb őket megtartani.

    A Stratos tapasztalatai szerint a külföldi dolgozók száma eléri a kétszámjegyű százalékos arányt az építőiparban. Legtöbbjük újabban a Fülöp-szigetekről, Vietnámból, Kínából és Törökországból való, de nagy létszámban vannak Szerbiából, Ukrajnából és Romániából is.

    portfolio.hu

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.