Otthonfelújítási program: elkezdődött a kivitelezői regisztráció

    Otthonfelújítási program: elkezdődött a kivitelezői regisztráció

    ~4 perc olvasás
    Elkezdődött a kivitelezők fogadása az Otthonfelújítási Program regisztrációs felületén. A lakossági energiahatékonysági felújításokat támogató Otthonfelújítási Program hivatalosan július elsején indul.

    Elkezdődött a kivitelezők fogadása az Otthonfelújítási Program regisztrációs felületén. 

    A lakossági energiahatékonysági felújításokat támogató Otthonfelújítási Program hivatalosan július elsején indul. A kiíró korábbi tájékoztatása szerint június 26-án kellett volna megnyílnia a kivitelezői regisztrációs felületnek, ezt végül két nap késéssel sikerült végrehajtani. Igaz, hogy már a 26-i dátum is túl késő lett volna ahhoz, hogy a pályázati program július elsején elkezdődhessen. 

    A felújítási program résztvevői számára nem kötelező, hogy a munkákhoz előre regisztrált kivitelezőt vegyenek igénybe. A feltételeket azonban úgy alakították, hogy nagyon is érdekükben álljon.  

    A program kiírása szerint a pályázónak a kölcsönkérelemhez mellékelnie kell a kiválasztott kivitelezővel kötött szerződést és azon kívül még több árajánlatot. A 100 ezer forintnál nagyobb értékű beszerzések piaci árának alátámasztásához ugyanis a pályázónak három árajánlatot kell bemutatnia. Mindhárom árajánlatnak olyan szállítótól kell érkeznie, akik alkalmasak a programban való részvételre:

    • rendelkezik legalább egy lezárt üzleti évvel
    • tevékenységei között szerepel a programban vállalt tevékenysége TEÁOR kódja
    • a pályázatot lebonyolító MFB Zrt. nem ítélte kockázatosnak a tevékenységét
    • nem áll végrehajtási, csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás, kényszertörlés alatt
    • nincs összeférhetetlenség a kivitelező és a pályázó között.

    Ha a pályázó olyan kivitelezőt választ, akire nem illenek a fenti feltételek, akkor kérelmét elutasítják. Akkor is elutasítás a pályázat sorsa, ha nem a szerződött kivitelező esik valamiért tilalom alá, hanem az egyik árajánlat benyújtójáról derül ki, hogy nem felel meg a feltételeknek. Miközben a pályázó ezeket nem tudja saját hatáskörében ellenőrizni – különösen azt nem, hogy a lebonyolító MFB kockázatosnak tartja-e a kivitelezőt vagy nem. 

    A pályázatot benyújtó kérelmezőnek tehát az az érdeke, hogy a megadott kivitelezői listáról válasszon, hiszen az ott szereplő vállalkozások már átestek ezen a minősítésen. Ezért érdemes elindítani a regisztrációt annak, aki kivitelezőknek szeretne részt venni a munkákban. Csakhogy a kivitelezői regisztráció átfutási idejét a hirdetmények mintegy 15 napra teszik, azaz július első két hetében még biztosan nem lesz egyetlen választható kivitelező sem a listában. Így indul el július elsején a program. 

    Ha tehát kivitelezőként szeretnénk részt venni a programban, akkor minél gyorsabban kezdjünk bele a szállítói regisztrációba! Ezt az alábbi weboldalon lehet elkezdeni: ofp.emi.hu. A regisztráció elbírálása legalább 15 nap akkor is, ha nem lesz szükség semmilyen dokumentum hiánypótlására. Az elbírálás lezárásáig a kivitelező neve nem fog megjelenni a pályázók előtt. Nem tudják őt választani és nem tudnak tőle árajánlatot sem kérni, amíg a folyamat le nem zárul.

    A kulcstermékek listája már elérhető – kötelező ezeket használni

    Az ÉMI oldalán elérhető egy lista is az úgynevezett kulcstermékekről. A kulcstermékekkel kapcsolatban a pályázati dokumentációban meglehetősen homályosan fogalmaznak. Ezek olyan építési termékek, melyek egyszerűsített környezeti minősítéssel rendelkeznek és a környezeti terhelési pontszámuk meghaladja a minimum értéket, ami 8. 

    A pályázati kiírás szerint ugyanis a beépítésre kerülő termékeknek rendelkezniük kell az ÉMI által kiadott környezeti minősítéssel. A minősítés során a termékeket annak alapján pontozzák, hogy a felhasználásuk mekkora környezeti terhelést jelent. Itt például még azt is figyelembe veszik, hogy hol történik a felhasználás, hiszen nem mindegy, hogy milyen távolságból kell az építőanyagot a helyszínre szállítani. 

    A pályázati kiírás nem tartalmazza azt egyértelműen, hogy az építőanyagokat csak a kulcstermékek közül lehetne kiválasztani. A lebonyolító Magyar Fejlesztési Bank weboldalára viszont még a pályázat indulása előtt felkerült egy közlemény a kulcstermékek listájának a megjelenéséről. Ebben van szó arról, hogy az igénylők csak az ezen a listán szereplő termékek közül választhatnak, ha részt kívánnak venni a programban.A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fontosabb építőanyagokat, termékeket a kulcstermékek közül kell kiválasztani, a segédanyagokat pedig nem. Így például a szigetelőanyag kulcstermék, a szigeteléshez használt ragasztó vagy habarcs viszont már nem az. 

    Sajnos nem könnyíti meg a tervezést az sem, hogy a kulcstermékek listája is fokozatosan bővül. Könnyen elképzelhető, hogy egy adott berendezést, például hőszivattyút szeretnénk használni, de az még nincs a listában. Kényszerből elkészülnek más eszközzel a tervek, mire azonban beadnánk a pályázatot, már az eredetileg tervezett termék is elérhető a kulcstermékek között. Ezért a listát az utolsó pillanatig gyakran át kell nézni, hogy a legjobb megoldást tudjuk kiválasztani. 

     

    Nagy Csaba

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.