Megjelentek az új energiaárak és a rezsifizetés részletszabályai

    Megjelentek az új energiaárak és a rezsifizetés részletszabályai

    ~6 perc olvasás
    A vártnál alacsonyabbak, a jelenlegi áraknál azonban így is akár hétszer magasabbak az augusztustól hatályos új energiaárak. A kormány egy héttel a rezsicsökkentés felszámolásának bejelentése után tisztázta az új feltételeket.

    A vártnál alacsonyabbak, a jelenlegi áraknál azonban így is akár hétszer magasabbak az augusztustól hatályos új energiaárak. A kormány egy héttel a rezsicsökkentés felszámolásának bejelentése után tisztázta az új feltételeket. Az alacsonyra húzott átlagnál többet fogyasztók rosszul járnak, ők többszörös rezsiszámlákat fizethetnek a fűtési szezonban. 

    Július 13-án hirdette ki az energia-vészhelyzetet a kormány, de a megváltozott feltételek részleteinek a kidolgozására még további egy hétre volt szükség. Így csak most, július 21-én jelentek meg az energiaárakat átíró, ezzel az eddigi rezsicsökkentést átszabó kormányrendeletek.

    A két időpont közötti egy hétben maga a kormány is elképesztő adatokkal riogatta az embereket. A kormány honlapján megjelent tájékoztató szerint például egy ma 7 ezer forint körüli villanyszámla rezsicsökkentés nélkül, piaci áron számolva nagyjából 50 ezer forint lenne, s nagyjából ezekkel a piaci árakkal kell számolnia az átlag fölött fogyasztóknak augusztustól. Az sem segített a helyzet megértésében, hogy az áramszámlákon kötelezően feltüntetett rezsicsökkentési tájékoztatás nem ezeket a számokat mutatta. Ott azt láttuk, hogy a mai 7 ezres számla a rezsicsökkentés nélkül körülbelül 9 ezer forint lenne, akkor honnan jöhetett a kormány 50 ezres becslése? 

    A megértésben segít, ha megnézzük a rezsicsökkentésről szóló törvényt. A többször módosított, 2013-as döntés arról szól, hogy a fogyasztó számlája nem lehet magasabb gáz esetében a 2013. novemberében alkalmazott díj 93,5, áram esetében a 94,3 százalékánál (2013. évi LIV. tv.). A számlákon tehát nem a mai piaci árhoz képest elérhető megtakarítást jelzik, hanem a 2013-as lakossági árhoz mért csökkentést. Ennek valóban sokszorosa a közlemények szerinti piaci ár. 

    Az átlagos fogyasztás felett lesz drágább a rezsi, de az átlag alacsony

    A veszélyhelyzet bejelentésekor a kormány azt közölte, hogy a jövőben az átlag fölött fogyasztók fogják a magasabb tarifát fizetni. Szerintük ez a fogyasztók egyharmadát érinti, vagy annál is kevesebbet. A tapasztalatok azonban mást mutatnak: a saját számláik alapján sokan azt látják, hogy nem fognak beleférni a havi vagy éves átlagfogyasztásnak nevezett keretekbe. A gond a számítás módszerével lehet: ha átlagoljuk gázfűtéses, gázbojleres és az elektromos fűtéses és vízmelegítéses lakások gáz- vagy áramfogyasztását, mindkét esetben irreálisan alacsony átlag lesz a végeredmény. Például az így kapott áramátlagba biztosan nem fog beleférni az a fogyasztó, akinél be sincs kötve a gáz, elektromos árammal fűt, és azzal melegíti a vizet is. Valójában a háztartások nagyobb része egész évben vagy csak a téli hónapokban jóval az átlag fölé kerül fogyasztásban, így a korábbi számla többszörösét lesz kénytelen kifizetni augusztustól. 

    Az új szabályok szerint tehát a mostani lakossági tarifa maradhat meg

    • áram esetén 2523 kWh éves fogyasztásig
    • gáz esetén pedig 1729 köbméter, azaz 59.132 MJ éves fogyasztásig.

    Ezekig a határokig tehát mindenkinek marad a “rezsicsökkentett” ár. A határ feletti fogyasztás viszont alaposan megdrágul.

    Éves keret, napokra lebontva

    Újdonsága a rendeletnek, hogy mindkét energiahordozó esetén éves keretet állapít meg, holott a korábbi bejelentésben havi korlátokról is szó volt. Ez nem került bele a végleges szövegbe. Ez némi könnyebbséget adhatna azoknak, akik csak időszakosan, a fűtés miatt fogyasztanak többet, míg a nyári hónapokban alacsony a fogyasztásuk. Nem így lesz, az éves keret mellé ugyanis napi arányosítást is bevezetnek. Ez úgy történik, hogy a szolgáltató naponta az éves keret 1/365-öd részét számolja el. Azaz ha kapunk egy 30 napra szóló számlát, akkor azt figyelik, hogy ez magasabb fogyasztást jelent-e az éves keret 365-öd részének a 30-szorosánál. Azaz havonta veszik figyelembe a keretösszeget. Hiába fogyasztunk nyáron keveset és férnénk bele az éves keretbe, télen akkor is magas számlát fogunk kapni. Gyakorlatilag az érvényes amiről a bejelentés szólt: áramnál havi 210 kWh, gáznál havi 144 köbméter a határ. 

    Ugyancsak újdonsága a szövegnek, hogy a gázfogyasztást MJ-ban is meghatározták. A köbméter alapú elszámolás nehézkes lenne, az energiaszolgáltatók ugyanis fűtőértéket, MJ-t számláznak a fogyasztónak és nem köbmétert. 

    Havi átalány esetén

    Aki éves elszámolásban jelenleg havi átalányt fizet, annak felbecsülik az éves várható fogyasztását, és ez alapján számolják ki a havi mennyiségeket. Tehát ugyanúgy, ahogy ma is történik, a várható éves mennyiség alapján meghatároznak egy havi keretet. Ha az átlag fölötti, akkor a többletet az emelt díjjal kell fizetni. 

    Az átlag feletti fogyasztásra többszörös, de nem piaci ár

    Az átlag fölötti fogyasztókra a kormány bevezetett egy új kategóriát: ők nem piaci áron, hanem egy mesterségesen kialakított, úgynevezett lakossági piaci áron fognak energiát vásárolni. Ezt az árat negyedévente fogják meghatározni. És a lényeg, ennek a bruttó, áfával növelt tarifája:

    • elektromos áram A1 és A2 árszabás esetén: 70,104 Ft/kWh (Az A1 a normál tarifa, az A2 kétzónás, megkülönbözteti a csúcsidőszakot a völgyidőszaktól)
    • B (alap) árszabás esetén: 62,884 Ft/kWh (vezérelt áram, a régi éjszakai tarifa)
    • gáz augusztusban és szeptemberben: 21,416 Ft/MJ
    • gáz októbertől decemberig: 22,002 Ft/MJ.

    Elektromos áram esetén az emelt díjak nem vonatkoznak a GEO és a H tarifára (a GEO tarifát többnyire hőszivattyúkhoz alkalmazzák, napi 2 órás üzemszünettel vehető igénybe, a H tarifa pedig a megújuló energiaforrásból származó fűtés működtetésére, keringető szivattyúk, kompresszorok üzemeltetésére való, s csak október-április között használható). 

    Jelenleg a rezsicsökkentett áram kilowattóránként 36 forintba kerül. Így például egy eddig 250 kWh áramot használó lakás villanyszámlája eddig 9 ezer forint volt, most csak kis mértékkel emelkedik, 10.454 forint lesz. Havi 400 kWh esetén viszont már nagyobb a különbség: az eddigi számla 14.400 forint volt, most 20.969 forint lesz. 

    A gáz ára jelenleg nagyjából 102 forint köbméterenként, ez 700 forint fölé emelkedik. A gáz fűtőértéke ugyanis köbméterenként 33-35 MJ, így a köbméterenkénti ár szeptemberig 706-749 közé kerül, a fűtési szezonra pedig 726-770 forintra emelkedik. Aki havi 200 köbméter gázt használ fel, az eddig 20.400 forintos számlát fizetett. Októbertől viszont ez 55-58 ezerre emelkedik. 

    Társasházak 

    A rendelet kitér a társasházak helyzetére is. Erről a korábbi bejelentésben egy szó sem esett, nem lehetett tudni, hogyan kell számolni a társasházi lakások fogyasztását. Társasház és lakásszövetkezet esetén a határértékek növekednek. Egyszerűen a lakások számával kell felszorozni a megállapított határértékeket, és az ezt meghaladó fogyasztásra fizeti a társasház a magasabb díjat. Ez tehát azt jelenti, hogy nem veszik figyelembe az egyes lakások eltérő jellegzetességeit (méret, lakók száma). A társasházaknak augusztus 15-ig nyilatkozniuk kell az épületben lévő lakások számáról, ha igénybe akarják venni ezt a kedvezményt. 

    További kedvezmények a rendelet alapján nincsenek. A nagycsaládosok megkapják az eddigi gázárkedvezményt, de ennél többet nem (3 gyermek után 61.560 MJ, minden további gyermek után pedig további 10.250 MJ fogyasztásig érvényes a kedvezményes tarifa). Nem került bele a rendeletbe azoknak a támogatása sem, akik csak árammal fűtenek, gázt nem is használnak, így a gázdíjra vonatkozó kedvezményt igénybe sem tudják venni. 

    Összességében tehát úgy tűnik, hogy a számlák alapos növekedésére kell felkészülnünk: a megadott határnál nagyobb fogyasztásnál az áram ára duplázódik, a gázé pedig hétszeresére nő a következő hónaptól. 

    Forrás: 259/2022 kormányrendelet, 6/2022 és 7/2022 MEKH rendelet

    Nagy Csaba

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.