Élénkülhet az ingatlanpiac, 5-10 százalékkal emelkedhetnek az ingatlanárak

    Élénkülhet az ingatlanpiac, 5-10 százalékkal emelkedhetnek az ingatlanárak

    ~2 perc olvasás
    A Duna House ingatlanközvetítő a jövő évi trendeket összefoglaló elemzésében kiemelte: 2023-ban gyenge évet zárt az ingatlanpiac 90-100 ezres tranzakciószámmal. Szerintük ez az idén 110-130 ezerre nőhet.

    A Duna House ingatlanközvetítő a jövő évi trendeket összefoglaló elemzésében kiemelte: 2023-ban gyenge évet zárt az ingatlanpiac 90-100 ezres tranzakciószámmal. Szerintük ez az idén 110-130 ezerre nőhet. A bővülést erősítheti a jelenlegi széles ingatlankínálat, hiszen 60-70 százalékkal több eladásra kínált ingatlanból választhatnak most a vevők.

    A nagyvárosi ingatlanok mellett a jó elhelyezkedésű kistelepülések lehetnek az otthonkeresők és befektetők elsődleges célpontjai. A CSOK Plusz, a megemelt falusi CSOK és a babaváró támogatások mellett a kedvezőbb önerőszabályok is húzhatják az ingatlanpiacot: a korábbi 20 százalék helyett 10 százalékra csökken az önerő aránya, és az ingatlanvásárlás 80 millió forintos vételárig illetékmentes lesz – írták. Az előrejelzés szerint a másfél-két éve tartó stagnálás és csökkenés után újra emelkedő pályára léphetnek az ingatlanárak. A Duna House átlagosan 5-10 százalékos áremelkedéssel számol.

    A hitellehetőségek javulása és támogatások emelkedése miatt is nagyobb forgalmat vár az  ÉVOSZ is. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közleményéből kiderül, hogy az építőanyagok árai elérték a mélypontjukat, és érdemes kihasználni, hogy a beruházások visszaesése miatt könnyebb szakembert találni az építkezésekhez. Az infláció mérséklődésével a banki kamatok csökkenni fognak, ezért az idén jobb feltételekkel lehet majd hitelhez jutni. Kedvez az ingatlanpiacnak a kedvezményes lakásáfa meghosszabbítása, valamint a CSOK Plusz bevezetése, amely banki becslések alapján a következő 3 évben csaknem 400 milliárd forint hitelkihelyezést eredményezhet – írták. 

    Az ár- és forgalomnövekedés mértékét az ÉVOSZ egyelőre megjósolhatatlannak tartja, hiszen az elhatározástól számítva legalább 3 hónap, mire elkezdődhet egy építkezés. A piac fellendülése évekig is eltarthat, de szerintük megéri most belevágni, mert biztosan lesz igény a jó minőségű ingatlanokra.

    Az ingatlan.com a falusi csoktól a piac élénkülését várja, a januártól emelkedő támogatás a vidéki településeken akár nagyobb mértékű áremelkedést okozhat az előrejelzésük szerint. Az ingatlan.com összesítése szerint 50-80 ezer adásvétel maradhatott el az elmúlt 2 évben, ekkora többletre tehát biztosan lehet számítani, ha a gazdasági körülmények engedik. Az ingatlanközvetítő cég szintén úgy véli, hogy a forgalomnövekedés évekig is eltarthat, és jelentős mértékben átalakíthatja a lakóingatlanok piacát.

    Forrás: MTI

    Ne maradjon le az építőipar legfontosabb híreiről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön az építési szabványok változásairól!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Építő Élet

    Szakmai hírportál és közösség építőipari vállalkozóknak

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Építő Élet. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.