Meddig kell befejezni az építkezést?

Négy évvel ezelőtt megkezdődött egy idősotthon építése. Maga az építési engedély, ami alapján épül, még 2013-as, amit később, 2018-ban módosítottak. Az építési naplót 2018 októberében nyitották meg. 2020-ban azonban a kivitelezés forráshiány miatt megállt. Az épület jelenleg szerkezetkész állapotban van. Idén újrakezdenék az építkezést, de a befejezés valószínűleg átcsúszik a jövő évre. Kaphat így használatbavételt az épület? Meg lehet még valahogy hosszabbítani az engedélyt?

A 2021-ben bevezetett szabályok alapján már nem lehet meghosszabbítani az építési engedélyeket, a régieket sem. Viszont a már kiadott építési engedélyek érvényessége automatikusan négy évre ugrott, függetlenül attól, hogy magában az építési engedélyben mi áll (régebben 3 év volt). Az új szabályok szerint az építésre is több időt ad a jogalkotó. Jelenleg 6 év van arra, hogy az építtető a használatbavételi engedélyt megszerezze. Ennek egy feltétele van, hogy bizonyítani tudják, hogy a kivitelezést az építési engedély hatálya alatt megkezdték. Olvasónk esetében a 2018 őszén megnyitott e-napló tökéletes erre. Tehát ha 2024 őszéig elkészül az épület, akkor simán megkérhető a használatbavétel.

Akkor sincs gond, ha nem készül el az épület. Minden olyan folyamatban lévő kivitelezésnél, ahol a tartószerkezetet vagy a hasznos alapterületet érintő munkálatok vannak még vissza új építési engedélyt kell kérni. A gyakorlatban ez fennmaradási és továbbépítési engedély szokott lenni.

Viszont egy szerkezetkész épületnél már elég lesz a fennmaradási és használatbavételi engedélyt megkérni. Ha olvasónk kicsúszik a 2024-es határidőből, akkor utóbbi eljárással tudja megszerezni a használatbavételt az épületre.

Király Viktória

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink