Egyéb

    251 cikk ebben a rovatban

    Felújítás: igény nagy van, pénz kevesebb

    A CIB Bank megbízásából készült, ezerfős reprezentatív felmérés szerint minden harmadik magyar felnőtt a közeljövőben felújítaná az otthonát.

    Idén sem jön a fordulat – de a kis munkáknál jobb a helyzet

    Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint az építőipar 2024-ben sem számíthat érdemi javulásra, kedvezőtlen esetben akár 4 százalékos teljesítménycsökkenéssel zárhatja az évet. A visszaesés azonban nem egyenletes: elsősorban a nagyberuházásokat és az infrastrukturális projekteket (útépítés, mélyépítés) érinti, mert ott az állami megrendelések visszafogása a legérezhetőbb.

    KSH: nőtt az új lakások száma az első félévben

    2026 első hat hónapjában 13 százalékkal több új lakás épült Magyarországon, mint egy évvel korábban – derül ki a KSH gyorsjelentéséből. Az év első felében összesen 6682 új lakást vettek használatba, ami a lakásépítési piac élénkülésére utal.

    Kivárás, visszaesés és éles verseny…

    Kivárás, visszaesés és éles verseny…

    Az építőanyag-kereskedelem ebben az évben átlagosan 20-30%-os visszaeséssel küzd. Az építőanyag-kereskedők tapasztalatai alapján a hazai építőipari piac továbbra sem nevezhető kiegyensúlyozottnak. A vállalkozások többsége csökkenő vagy stagnáló forgalmat és kiélezett versenyt érzékel, miközben egyes részpiacokon “fellelhetők” a növekedés halvány jelei.

    Prémium Magyar Építőanyagok

    Már 50 építőipari termék nyerte el a Prémium Magyar Építőanyag védjegyet – jelentette be Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A minősítés célja, hogy kiemelje a magas minőségű, Magyarországon gyártott építőanyagokat, és erősítse a hazai gyártók versenyképességét.

    Nőtt az építőipar teljesítménye

    Az építőipar termelése 2024 áprilisában 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, ami kedvező fordulatot jelez az ágazat számára. A növekedést elsősorban az épületek építése húzta, miközben az egyéb építmények – például út- és közműberuházások – teljesítménye kisebb mértékben emelkedett.

    Hírek

    Aktuális hírek az építőiparból: márciusban élénkülés mutatkozott a szektorban, új tulajdonossal megmenekülhet a Zalakerámia, ismét szélerőművek épülnek Magyarországon, az útépítéseket pedig a dráguló bitumenárak sújtják.

    Árajánlatkészítés: 3 trükk

    Árajánlatkészítés: 3 trükk

    Mennyi múlhat egy jó árajánlaton? Sok! Nézzünk 3 trükköt a világ legjobb ajánlatkészítési szakembereitől!

    Januárban 11,4 százalékot zuhant az építőipar

    Januárban 11,4 százalékot zuhant az építőipar

    2026 januárjában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az épületeké 9,6, az egyéb építményeké 14,5 százalékkal esett vissza. Utóbbi hátterében az út, vasút építési alágazat 25,6 százalékos visszaesése áll.

    Kínaiak gyártanak majd építőgépeket Tatabányán

    A Zoomlion kínai cég építőipari nehézgépgyártó, összeszerelő és gépfestő üzemet épít Tatabányán. A 43 milliárd forintos beruházás nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre a városban, a projekthez a kormány hétmilliárd forint támogatást nyújt.

    Most jön az igazi háborús infláció

    Most jön az igazi háborús infláció

    A közel-keleti háború az építőanyag-gyártást is megviseli. Az elmúlt években leépült a hazai gyártás, a megugró energiaárak pedig költségesebbé teszik az importot. Az év elején remélthez képest akár két-háromszoros is lehet a drágulás – írja a HVG.

    Hírek

    Válogatás az elmúlt időszak legfontosabb építőipari, gazdasági és szabályozási híreiből.

    Újabb árrobbanás előtt a lakáspiac

    Újabb árrobbanás előtt a lakáspiac

    Jelenleg még 1–2 millió forintos négyzetméterköltséggel lehet új lakásokat építeni, ám ez az árszint várhatóan nem marad tartós. A következő években az építőipar újabb drágulási hullámmal nézhet szembe, ami alapvetően alakíthatja át a beruházási döntéseket és a lakásárakat is.

    2025 újabb mélypont volt a lakásépítésben

    2025 újabb mélypont volt a lakásépítésben

    2025-ben minden eddiginél mélyebbre zuhant a lakásépítés: az év során mindössze 12.062 új lakást adtak át. Ez 9,3 százalékkal kevesebb az előző évinél is. 2022-ben pedig még 20 ezer fölött volt az átadott új lakások száma.

    Gigantikus lakótelepeket hoz az Otthon Start program

    Gigantikus lakótelepeket hoz az Otthon Start program

    Az Otthon Start hitel alaposan megnövelte a lakásvásárlási igényeket, ám egyelőre nincs a piacon elegendő új lakás, ami meg tud felelni az elvárásoknak.

    Első lakáshoz jutók vagy befektetők veszik fel a 3%-os hitelt?

    Első lakáshoz jutók vagy befektetők veszik fel a 3%-os hitelt?

    Az Otthon Start program hatására kiegyenlítődött az első lakást vásárlók és a befektetési vásárlók aránya a lakáspiacon. A Duna House adatai szerint 2025 elején még a lakásvásárlók 32 százaléka befektetési céllal vásárolt, és mindössze 24-25 százalék volt az első lakást vásárlók tábora.

    Hírek

    Válogatás az elmúlt időszak legfontosabb építőipari híreiből: beszámolunk a lakáspiac legújabb trendjeiről, az Otthon Start program hatásairól, az építőipari felelősségbiztosításról, valamint a legújabb hazai és nemzetközi szabályozásokról, pályázatokról.

    Kétezer építőipari cég szűnt meg tavaly

    Kétezer építőipari cég szűnt meg tavaly

    Az Opten közleménye szerint az építőipar működési környezete bizonytalan maradt 2025-ben. Az év során megjelent kormányzati ösztönzők, lakossági felújítási és energetikai korszerűsítési programok a kisebb kivitelezési munkákban hoztak mozgást, s nem járt együtt a piac széleskörű élénkülésével.

    Napelem Akkumulátor Pályázat – kivitelezői szemmel

    Napelem Akkumulátor Pályázat – kivitelezői szemmel

    A pár évvel ezelőtti napelemes pályázattal jópár napelemes cég alaposan megjárta. A kivitelezési költségek beragadtak, több cég csődbe is ment emiatt. Most itt az új, akkumlátoros pályázat. Miért más ez, mint a korábbi? Varga Márton, energetikai szakértőt kérdeztük.

    Egyre nagyobb lakáshiteleket vesznek fel a magyarok

    Egyre nagyobb lakáshiteleket vesznek fel a magyarok

    A 2025-ben folyósított K&H-s lakáshitelek átlagösszege 28,5 millió forint volt, míg a szeptembertől elindult Otthon Start Program esetében 35,6 millió forintra jön ki az átlag – közölte a K&H.

    Országosan nőtt, Budapesten az Otthon Start ellenére is csökkent a lakáspiaci kereslet

    Országosan nőtt, Budapesten az Otthon Start ellenére is csökkent a lakáspiaci kereslet

    Decemberben 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások iránti az egy évvel korábbihoz képest, derül ki az ingatlan.com közleményéből.

    Akkora a baj, hogy HR-munkacsoportot hívtak össze az építőiparban

    Akkora a baj, hogy HR-munkacsoportot hívtak össze az építőiparban

    Az építőiparban egyszerre jelentkezik a szakmunkás- és mérnökhiány, a munkaerő-vándorlás, a generációváltás, valamint a képzési és utánpótlási nehézségek.

    Az építőiparban 50 éve alig javul a termelékenység

    Az építőiparban 50 éve alig javul a termelékenység

    A stagnáló építőipari termelékenység világszerte súlyos probléma. Egy, az Egyesült Államokra fókuszáló, de rengeteg nemzetközi összehasonlítást hozó tanulmány szerint évtizedek óta nem nő az ágazat hatékonysága: ugyanannyi ráfordítással nem termel többet, és nem is olcsóbb.

    Megváltozott az alapozás bejelentése: 30 napja lesz a hatóságnak

    Megváltozott az alapozás bejelentése: 30 napja lesz a hatóságnak

    Nekünk továbbra is 3 napon belül be kell jelenteni az alapozás elkészültét. A hatóságnak azonban az eddigi 8 helyett 30 napja lesz arra, hogy ellenőrizze azt.

    1. oldal

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.