8,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés

Szeptemberben az építőipari termelés mennyiségi alapon nézve 8,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH közlése szerint 2024 harmadik negyedévében az építőipar termelői árai 5,4 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyéb építmények építésében 7 százalékkal emelkedtek az árak 2023 harmadik negyedévéhez viszonyítva, a szakmunkáké 5,7 százalékkal, míg az épületek építésénél kisebb
mértékben, 3,8 százalékkal. A második negyedévinél 0,9 százalékkal voltak magasabbak a termelői árak.

Szeptemberben az épületek építése 17 százalékkal esett vissza, az egyéb építmények építése 39,6 százalékkal. A szakmunkákban a termelés az előző évi, alacsony bázishoz képest 20,9 százalékkal bővült. Ez egyébként a legnagyobb súlyú rész. A megkötött új szerződések mennyisége 2,7 százalékkal emelkedett. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 17,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,9 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya – szintén az árnövekedési hatástól megtisztítva – 36 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 1,5, az egyéb építményekre vonatkozóké 71 százalékkal emelkedett. Az év első kilenc hónapjában az építőipari termelés növekedése nem éri el az egy százalékot (0,9 százalék).
FORRÁS: MT

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink