Építő hírek

A munkaerő-kereslet és az infláció is húzza felfelé a béreket 

A KSH jelentése szerint júniusban a bruttó átlagkereset 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adathoz képest. A vállalkozásoknál ez idő alatt 6,4 százalékkal emelkedtek a bérek, az állami szférában pedig 4 százalékkal csökkentek (ott a tavalyi adatokat felhúzta az egészségügy dolgozóknak adott egyszeri, 500.000 forintos kifizetés). A várakozások ellenére az idén sem látszik lassulás a béremelkedésben. Egyrész a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, másrészt a magas infláció miatt továbbra is béremelésre kényszerülnek a munkaadók. Több szektorban munkaerőhiány látszik, ez pedig további béremelkedést vetít előre a következő évre, évekre is.

Forrás: MTI

A vállalkozások 64 százaléka találkozik késedelmes fizetéssel

A vállalkozások 64 százalékának legalább egy üzleti partnere késve fizetett 2021 első fél évében. Ez növekedés és csökkenés is egyben: csökkenés az egy évvel korábbi 65 százalékhoz és a másfél évvel korábbi 68 százalékhoz képest, ugyanakkor 2 százalékpontos emelkedés a fél évvel korábbihoz viszonyítva – ismertette az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) legújabb elemzését. Ugyanakkor csökkent azon cégek aránya, ahol az üzleti partnerek több mint fele késve fizetett. Tavaly júliusban a cégek 9 százaléka számolt be erről, 2021 júliusában pedig 6 százalékuk. A feldolgozóiparban a legjellemzőbb a lánctartozás (16 százalék). Jó hír viszont, hogy az építőipari vállalkozásoknak már csupán a 12 százaléka számolt be lánctartozásról a fél évvel ezelőtti 23 százalék után.

Forrás: MTI

Építőipari képzőközpont nyílt Keszthelyen

Az országban elsőként nyílt vállalkozói, kamarai és oktatási intézményi együttműködésben megvalósított építőipari ágazati központ. Itt a középfokú oktatás mellett a felnőttképzések is lesznek. A Keszthelyi Építőipari Ágazati Képzőközpontban 8-12 fős csoportokban zajlik az oktatás, és olyan hiányszakmákat is szeretnének oktatni, mint az ács, a tetőfedő, a bádogos. Terveik között szerepel, hogy magasépítő technikusokat is képezzenek a későbbiekben. A képzőközpont létrehozásában helyi cégek is részt vettek. Ők úgy látják, hogy olyan nagy hiány van jól képzett szakmunkásokból és művezetőkből, hogy fontosnak tartják a szakképzés és a technikusok oktatásának támogatását.

Forrás: MTI

Az áremelkedés fékezheti az építőipart 

Az alapanyaghiány és a durva áremelkedés a beruházások elhalasztását idézheti elő, és ezzel a későbbiekben fékezheti az építőipar dinamikus növekedését – kommentálták az elemzők a legfrissebb statisztikai adatokat. Most viszont száguld az ágazat. A KSH jelentése szerint júniusban 27,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 3,5 százalékkal volt nagyobb termelés. A megkötött új szerződések száma 65,9 százalékkal nőtt a tavaly júniusi, kifejezetten alacsony számokhoz képest. 

A második negyedévben az építőipar termelői árai 9,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez az elszálló építőanyagárakat és más költségek hatását tükrözi. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint az építőipart a lakásépítések és felújítások mellett az állami és ipari beruházások is élénkítik. A kivitelezéseket azonban fékezi egyes alapanyagok hiánya, a szállítási határidők meghosszabbodása, valamint az építőanyagok meredek áremelkedése. Egyes beruházók az áremelkedés miatt elhalaszthatják beruházási terveiket.

Forrás: MTI

10-15 %-kal csökkent a kritikus építőanyagok ára

Szeptember elejére mintegy 10-15%-al csökkent a kritikus építőanyagok ára, állapították meg az ÉVOSZ által összehívott szakmai értékelő tanácskozáson. A résztvevők szerint világkereskedelmi folyamatok okozták az összességében mintegy 30%-os március-augusztusi áremelést, de a kormányzati beavatkozás csökkentette a kritikus építőanyagok árát. Ezek azok a termékek, amit importálni kell: a fa, az acél, a réz és alumínium, valamint vegyipari alapanyagú termékek. Itt voltak a legnagyobb áremelkedések korábban, akár 50-100%-os is. A távol-keleti beszállítások továbbra is bizonytalanok és drágák maradhatnak. Az anyagellátást így most a szomszédos országokból célszerű megoldani. A tanácskozás résztvevői fontosnak tartják a hazai építőanyag-gyártás fejlesztését. Ez viszont csak úgy érhető el, ha legalább középtávon kiszámíthatóvá válik az építőipar. Ez a kiszámíthatóság legalább 5 évre rögzített építési, szabályozási és adózási feltétel

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink