Folytatódik a hitelmoratórium, de már nem mindenkinek

Október végéig még mindenkinek maradhat a moratórium, jövő év június 30-ig pedig azoknak, akik igazolni tudják rászorultságukat. A hitelkártyák és folyószámla-hitelek elszámolása visszamenőleg megváltozik, még az is elképzelhető, hogy pénzt fizetnek vissza a bankok. Megjelentek a hitelmoratórium folytatásának szabályai, összefoglaltuk a tudnivalókat. 

A hitelmoratóriumot 2020 márciusától vezette be a kormány – ez volt az egyik első gazdasági jellegű intézkedés a koronavírus hatásainak enyhítésére. Több más ország is hozott akkoriban ilyen rendelkezést, de a magyar megoldás páratlan volt a nemzetközi pénzvilágban. Ennyire hosszú időre és ennyire széles körben sehol máshol nem mentesítették az adósokat a fizetési kötelezettség alól. A hitelmoratórium gyakorlatilag minden hitel teljes felfüggesztését jelentette. Nem kellett fizetni a lízingdíjakat, sőt a fennálló hitelkártya-tartozásokat sem kellett visszatörleszteni sem a magánszemélyeknek, sem a vállalkozásoknak. A teljes moratórium kezdetben 2020 végéig szólt, később ezt a kormány 2021. szeptember 30-ig meghosszabbította. Most ezt még egy hónappal megnyújtották, hogy legyen idő a szükséges változtatásokra. Aki tehát eddig nem lépett ki belőle, az 2020 márciustól 2021 október végéig teljes felmentést kapott a törlesztési kötelezettsége alól. 

A moratórium alól már eddig is sokan kiléptek, de a kilépés nem volt automatikus. Nem azt kellett kérvényezni, hogy ne kelljen törleszteni, hanem annak kellett külön jeleznie a banknak, aki vissza akart térni a normál törlesztéshez. Ezzel olyanok is bent maradtak a rendszerben, akik tudtak volna törleszteni, de valamiért nem tették meg ezt az egy lépést a folytatáshoz. Kényelmesebb volt élni a moratórium lehetőségével. 

Az elmúlt hónapokban a bankok egyre gyakrabban hívták fel az érintettek figyelmét arra, hogy a moratórium ma már talán több kárt okoz, mint amennyi haszna van. A moratórium ugyanis nem azt jelenti, hogy eltörölnék az adósságunkat. Ez csak egy halasztás, aminek az árát mi fogjuk később megfizetni. A moratórium fenntartása sem a kormánynak, sem a bankoknak nem kerül pénzébe, az adósok terhe azonban érezhetően növekedni fog. 

A kormány a moratórium szabályait úgy alakította ki, hogy az csak a törlesztés felfüggesztését jelenti. A hitel tőkeösszege nem változik, a kamatokat pedig erre az időszakra is felszámolják. Így amikor újra elkezdjük a törlesztést, ki kell majd fizetni ennek a 20 hónapnak a kamatait is. A kormány még 2020-ban úgy döntött, hogy a havi részletek nem növekedhetnek a törlesztés újraindulása után. Így a felgyűlt kamatok visszafizetése miatt meg kell növelni a hitelek futamidejét. Az, hogy mennyivel nyúlik meg a futamidő, függ a kamattól és a hitel összegétől is. Akár több éves hosszabbításra is számíthatunk egy-egy nagyobb hitelösszeg esetén. 

A moratórium vége

A mostani döntések értelmében a moratórium október 31-én véget ér. Csak azok maradhatnak tovább a rendszerben, akik erre a szabályok szerint jogosultak lesznek. Számukra sem automatikus a bennmaradás, ezt most már külön kérelmezni kell. Ha tehát nem teszünk semmit, akkor novembertől újra el kell kezdeni törleszteni a hiteleket. Ugyanakkora összeget fog havonta kérni a bank, mint amennyit 2020 márciusa előtt kellett fizetnünk. Változás csak a változó kamatozású hitelek esetén lehetséges, melyeknél az elmúlt 20 hónap alatt emelkedhetett a hitel kamata. A bankok értesítést fognak küldeni arról is, hogy mennyivel nőtt meg a tartozásunk a felhalmozott kamatok miatt és ez mennyivel növeli meg a hitel futamidejét. 

Hosszabbítás 2022. június 30-ig

Rászorultság esetén lehet hosszabbítani a moratóriumot még jövő év június 30-ig. A magánszemély adós akkor jogosult a hosszabbításra, ha 

– háztartásában a jövedelem 2020. március 18. után tartósan csökkent

– ha a fenti dátumot követően legalább 30 napig álláskereső volt, vagy most az

– ha közfoglalkoztatott volt vagy most az

– ha 25 év alatti gyermeket nevel, gyermeket vár, vagy 25 év feletti, megváltozott munkaképességű gyermeket tart el, vagy

– ha nyugdíjas.

Látjuk, hogy a feltételek annyira széleskörűek, hogy azokba szinte bárki beleférhet. A nagyobb visszatartó erő talán inkább az lesz, hogy a bennmaradás nem automatikus, azt külön jelezni kell a banknak október 31-ig. Ha kilépünk és folytatjuk a törlesztést, akkor később visszatérni már nem lehet. 

Autóhitelekre már nem vonatkozik

A moratórium nem lesz teljeskörű. A legfontosabb, hogy a járművekre felvett hitelre és lízingre már nem lesz érvényes a hosszabbítás, azokat mindenképpen el kell kezdeni fizetni. Kivették a moratórium hatálya alól az autóhiteleket és a járműhasználattal összefüggő pénzügyi lízingszerződéseket is. Az autórészleteket tehát fizetni kell a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak is. 

Hosszabbítás vállalkozások számára

A vállalkozásoknál a moratóriumban maradás feltétele a bevétel csökkenése. Azt kell igazolni, hogy a nettó árbevétel a kérelem benyújtását megelőző 18 hónap alatt legalább 25%-kal csökkent. Kizáró ok, ha a vállalkozás kedvezményes gazdaságélénkítő hitel felvételére kötött szerződést 2020. március 18. után. 

A figyelembe vett időszakra vonatkozó feltétel tehát azt jelenti, hogy a 25%-os csökkenést 2020 áprilisához kell viszonyítani. Ebben a hónapban például a szálláshelyek többnyire zárva tartottak. Még nem ért véget a kijárási korlátozás, csak beszéltünk arról, hogy hamarosan óvatosan nyitni fognak a kerthelyiségek. Beltéren nem lehetett vendéget fogadni. Ha ehhez a hónaphoz kell a 25%-os árbevétel-csökkenést mérni, akkor a szállásadással, vendéglátással foglalkozó vállalkozások közül alig marad, amelyik jogosult lesz a hitelmoratóriumban maradásra. 

Az adósnak kell jeleznie, de igazolni nem kell 

A moratórium folytatását az adósnak kell jeleznie, a hosszabbítás nem automatikus. A bankoknak tájékoztatást kell adniuk a hosszabbítás lehetőségéről, de ők nem dönthetnek, hiszen nincsenek a szükséges információk birtokában. A hosszabbításról az adósnak kell döntenie. Ha megfelel a feltételeknek és nem akar törleszteni, akkor ezt jeleznie kell a banknak. A bank nem vizsgálhatja a feltételek teljesítésének a valódiságát. Ezekről az adósnak csak nyilatkoznia kell. Az adósnak azonban rendelkeznie kell a hosszabbítást megalapozó dokumentumokkal. Utólag ellenőrizhetik a feltételeknek való megfelelést, s csalás miatt felelősségre vonhatják azt, aki jogosulatlanul veszi igénybe a hosszabbítást.

Visszamenőleg változtatják a hitelkártyák kamatozását

Egy ponton visszamenőleg is megváltoztatta a kormány a moratóriummal kapcsolatos elszámolásokat, s ez alapján az érintett adósoknak pénz is jár vissza. A hitelkártyákról és az automatikus folyószámla-hitelről van szó. 

A moratórium a hitelkártyákat is érintette. Ha az adós nem jelezte a banknak külön, hogy kéri a törlesztés folytatását, akkor a tavaly március 18-án meglévő kártyaadósságát sem kellett eddig visszafizetnie. Csakhogy a hitelkártyák kamatozása rendkívül magas, meghaladhatja az évi 40%-ot is. Ha a törlesztést az adós mindeddig nem kezdte el, akkor a meg nem fizetett kamat mára meghaladja az eredeti tőke összegét. A kormány álláspontja szerint ezeket sokkal inkább személyi kölcsönként kellene kezelni és nem a hitelkártyákra vonatkozó szabályok szerint kellene rájuk a kamatot számolni. Ezért most visszamenőleg is átszámoltatják ezeket a hiteleket. A bankoknak a 2020 februárjában elérhető személyi kölcsönök átlagos kamatát kell figyelembe venniük. Ez alapján kell átszámolni a hitelkártya- és folyószámlahitel-szerződéseket. Ez nagyjából 13 százalékos kamatot jelent a korábban alkalmazott 40 százalék fölöttivel szemben. 

Nem kis összegről van szó: a becslések szerint ez a módosítás mintegy 400 ezer szerződés 95 milliárd forintnyi hitelét érinti. Ha az ügyfél már kilépett a moratóriumból és folytatja a törlesztést, akkor a különbözetet vissza is kell fizetni a számára. 

Forrás: 536/2021, 537/2021 kormányrendelet, 6/2021 MK rendelet

Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink