Hol kell lennie a munkaidő-nyilvántartásnak?

A közelmúltban a Kúriáig jutott egy olyan egyszerűnek tűnő kérdés, hogy hol kell tartani a dolgozók munkaidő-nyilvántartását. Az ellenőrök azt szerették volna, ha ez a munkavégzés helyén mindig rendelkezésre áll. A munkáltató nem hagyta annyiban a büntetést, ha egyszer náluk az irodában van a nyilvántartás helye, s a munkaidő letöltése után írják bele a napi adatokat.

A törvényeket szó szerint kell betartanunk, ám sok esetben a paragrafusok nem adnak pontos eligazítást. A részletkérdések kimaradó szabályozása sok esetben azzal jár, hogy a különböző hatóságok a saját értelmezésüket kezdik kötelezőnek venni és számonkérni a törvény alkalmazóin.

Mindenki másképp értelmezi

A munkaidő-nyilvántartással kapcsolatban arról ír A munka törvénykönyve, hogy annak vezetése a munkáltató feladata és a nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidőnek, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is (2012. évi I. tv. 34. §). A törvényszöveg ugyanakkor nem írja le, hogy pontosan hol kell lennie ennek a nyilvántartásnak, és azt sem, hogy mikor kell feljegyezni az adott munkanapra vonatkozó adatokat. Azt, hogy „naprakészen“ kell vezetni, többféleképpen lehet értelmezni. Érthetjük úgy, hogy nem lehet utólag, havonta egy-egy alkalommal összesítve kitölteni a rovatokat. De érthetjük úgy is, hogy már aznap ott kell lennie a nyilvántartásban az aznap reggeli munkakezdés időpontjának, hogy a napközben érkező ellenőrök már ez alapján tudjanak tájékozódni.

A munkaügyi hatóság ez utóbbit, a nyilvántartás eseményszerű vezetését várná el a munkáltatóktól. Korábbi ügyek alapján az a hatóság álláspontja, hogy naprakész vezetés törvényi követelménye csak akkor teljesül, ha az „eseményszerűen“ történik, nem pedig a nap végén, utólag kerülnek bele a bejegyzések. Ugyancsak elvárnák a fenti törvényszövegre hivatkozva, hogy a nyilvántartás ténylegesen a munkavégzés helyén legyen elérhető, hiszen csak így biztosítható annak eseményszerű vezetése. A hatóság számára ez azért fontos, mert így tudják ellenőrizni a munkaidő betartását, sőt a dolgozók munkavégzésének a jogszerűségét is. Munkaügyi ellenőrzés kezdetén elkérik a nyilvántartást, majd az alapján vizsgálják, hogy ki tartózkodik jogszerűen a munkahelyen, kinek mikor kezdődött a munkaideje. Nehezebb a dolguk, ha nincs a helyszínen ez a nyilvántartás, hiszen akkor nem alapozhatják erre a megkezdett ellenőrzést.

A Kúriáig azért jutott el ez a kérdés, mert az elmúlt években több ügyben különböző értelmezések születtek. A Kúria most egy úgynevezett jogegységi határozatot adott ki, ami azt jelenti, hogy a hasonló ügyeket a jövőben ennek megfelelően kell majd elbírálni.

Bárhol lehet a nyilvántartás, ha ellenőrizhető

A kérdéssel kapcsolatban megállapították, hogy a „naprakészség“ valójában nem azt jelenti, hogy az egyes eseményeket azok bekövetkezésével egy időben kellene a nyilvántartásban rögzíteni. A Kúria utal arra is, hogy A munka törvénykönyve e pontjának részletezése szerint még az is elfogadható, hogy ha a beosztás nem változik, és a dolgozó szokásosan ennek alapján végzi a munkáját, akkor a munkáltató csak az előre leírt beosztástól való eltérést köteles rögzíteni (134. § 3. bek.).

A Kúria szerint nincs összefüggés a nyilvántartás naprakész vezetése és annak helye között sem. Nem vonható le a törvényszövegből olyan következtetés, hogy a nyilvántartást a munkavégzés helyén kellene tárolni. 

Ez a látszólag jelentéktelen jogszabályi kérdés a munkáltatók számára valójában nagyon is fontos helyzetek megoldását jelentheti. Munkaügyi ellenőrzés során ugyanis már azt is a munkáltató mulasztásaként tüntethették fel, ha az adott napi munkakezdés rögzítését a helyszínen nem tudták azonnal igazolni. A határozat szerint a munkáltatónak objektíven, megbízhatóan, naprakészen és mindezek ellenőrzését lehetővé tévő módon kell vezetnie a nyilvántartást, de nem várható el tőle, hogy például több telephely esetén ez a munkavégzés helyén legyen elérhető.

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa 1/2022. JEH határozata a Magyar Közlöny 136. számában olvasható (bit.ly/MK22_136).

Nagy Csaba