Hónapokat kell várni egyes anyagokra, termékekre – A brutális áremelkedés megállt, de több anyagból hiány van

Az építőanyagok áremelkedése lassul, jópár anyag esetében meg is állt, sőt, például a faanyag ára csökkenni kezdett. Végre! Most azonban úgy látszik, új (?) viharfelhők gyülekeznek az égen: az áruhiány. Olyan dolgokra kell esetenként hónapokat várni, amit régen akár le is vehettünk a polcról, de legalábbis 3-4 hét alatt legyártottak. Ilyen a beltéri ajtó, bizonyos ablakgyártóknál az ablakok, a kazánok, mindenféle gépészeti berendezések és a radiátorok. Amiket viszont megint lehet kapni – mint gipszkarton, faanyag, építéskémiai termékek – ott a tüzépek és építőanyagkereskedések árai között lett hatalmas a szórás. 

Az anyagár-robbanás megállt, de a költségnövekedés nem

Az elmúlt egy-másfél évben brutális volt az árrobbanás. A faanyag ára majd háromszorosára ment fel, ahogy a vasé is. Azóta viszont úgy tűnik, valamennyit csökkent ezeknek és az ebből készült termékeknek az ára, és már más anyagok ára sem száll el, mint a győzelmi zászló.

– A fő eldurrant anyagok ára, mint a vas és faanyag visszaestek már – számol be a fejleményekről egy generálkivitelező, aki társasházakat és nagyobb beruházásokat is visz. – A többi terméknél januárban számítok áremelkedésre, hiszen minden évben történik alapár emelés, ami követi az inflációt és az egyéb gyártói költségeket. Januárban minimálbér emelés is várható, ez is látszani fog az árakban. Szerintem olyan március környékén is lesz egy érzékelhető áremelkedés, ahogy szinte minden évben. Ezen kívül az alapanyagok (fém, fa, műanyag) ára hektikusan változik, ezért évközi árváltozásokkal is számolni kell.

A másik, hogy nemcsak az alapanyagok ára változik, hanem a munkaerő-költség is. Az élő munkaerő költsége jelentősen növekedett Magyarországon tavaly, főleg az alsó szegmensben (segédmunka, szakmunka). A vezetői fizetések azonban nem követték ezt az emelkedést. Jövőre szerintem a vezetői fizetések növekedése is várható – ezt is be kell árazni az építési költségeinkbe. Az energiaárak növekedése is hatással lesz ránk, mert az ipari fogyasztók nincsenek védve – magyarázza.

Már nem az áremelkedés, hanem az áruhiány a fő probléma

– Már nem az anyagár változása a fő probléma, hanem az, hogy egyes építőanyagokat egyszerűen nem lehet kapni – meséli egy kivitelező barátom. – Brutálisan megnőtt pár építési termék gyártási ideje. Részint azért, mert egyes gyártóknak nincs elég alapanyaguk (a fém, a műanyag még mindig hiánycikk!), részint pedig azért, mert akkora a kereslet, hogy nem bírják követni a gyártási kapacitásokkal.

Mi is építkezünk (építőiparos “betegség”), múlt héten belibegtem a közeli, jó nevű beltéri ajtókat gyártó céghez, hogy kéne nekem 10 db ajtó. Kiválasztottuk a formát, a nyitási irányt, a csini üvegbetétet, a kilincset, leegyeztettük az árat, majd szemlesütve közölték velem, hogy de a gyártási idő, az bizony innen számítva 3,5-4 hónap. Ja, és legyek nyugodt: a konkurenciánál is ennyi…

Csináltam tehát egy internetes felmérést arról, hogy kinek milyen anyagot nem sikerült megvenni az elmúlt pár héten, vagy csak durván hosszú gyártási és szállítási idővel. És úgy tűnik, a barátomnak igaza volt: áruhiány van. Nézzük, melyik termékekre panaszkodtak a hozzászólók!

Ablak, ajtó, beltéri ajtó, garázskapu

Ablakokról, ajtókról, beltéri ajtókról számtalan panasz jött, hogy rendkívül lassan készülnek el. Van olyan gyártó, aki rendeléskor 12 hetet ígér, de mire megérkezik, eltelik 24 hét is. És mint kiderült, nem csak egy.

„Generálos havertól hallottam, hogy iszonyat idő, mire nyílászárókhoz jutnak, mivel nincs alapanyag a profilgyártóknál.”

Ablakgyártó cég alkalmazottja: „Nem a gyártás tart sokáig, az mindössze pár nap. Nálunk folyamatosan sok megrendelés van, ráadásul nincs is mindenhez alapanyag.  Ráadásul sok az extra, ami miatt várni kell a többire: színes, alu-rátétes, emelő-toló…”

Persze ebben sem mindenki ért egyet. Érkezett egy-két ellenvélemény is, miszerint ha “jó helyről” rendeljük, akkor akár 4 hét alatt is elkészül, sőt, ki is jönnek, be is építik: „Asztalossal készíttetünk négy beltéri ajtót, csak négy hét volt.” Más kérdés, hogy nagyon kevés az olyan asztalos, aki rá is ér…

A garázskapura is többen panaszkodtak: „Egy bizonyos híres gyártmányú garázskaput június 28 óta várunk.” „Nem küldik a rendeléseket. Késve küldik. Ha küldenek valamit, akkor csak a fele érkezik. És csak imádkozni lehet, hogy a következő szállítmányban benne legyen a tiéd is…”

 Cserép

„Cseréprendelésnél már fél éves szállítási időt is mond néhány gyártó.” Ezzel többen egyetértettek. Volt azonban jó tapasztalat is, akinek pár hét alatt meghozták a rendelését. A hozzászólásokból úgy tűnik, hogy a kerámia cserép hiánycikk, de a beton cserepeket aránylag gyorsan legyártják. Ott “csak” a kiegészítőkre kell várni esetleg heteket…

Ytong áthidaló

„Ytongot árusító tüzépeken nem lehet Ytong áthidalót kapni, csak nem rendszerelem áthidalókat. Egy helyen találtam véletlenül, mert rossz rendelésből visszamaradt nekik, de épp vissza akarták küldeni…Sopron és Nagykanizsa környékén kerestünk. “

Épületgépészet: várólisták vannak

„Csütörtökön voltunk gépész konferencián, ahol különböző márkák képviseleteivel beszélgettünk. Nem tudják, mi lesz. A kazángyártó cégek nem tudnak termelni, mert nincs nyersanyag. Vagy ha van is, olyan magas áron, amitől sokkal drágább lesz majd a végtermék. Vannak, akik már az évre nem is tudnak rendelést felvenni, és a nagykereknek sem szállítani. A férjem nem tud egy komplett házra anyagot kivinni, mert nincs.”

„Padlófűtésnél is hónapos várólisták vannak egy nagyon jó nevű cégnél rendszerlemezre, speciális rendszerekre. Padlófűtéscsőből is minimális mennyiséget adnak csak ki. “

Nem csak a kazán hiánycikk, a radiátor is, és itt az árak is mennek felfelé: „Bizonyos jónevű radiátor gyártási ideje 8-10 hét. Kicsit gondolkodtunk a rendelés előtt, közben az ára majd a kétszeres lett…” „Egy jó nevű radiátorgyár az évben emelt már egyszer 30, majd 50, majd ismét 30%-ot. Brutál, és nem tudják, hol a vége…”

Csempe

A csempe ára is hullámvasúton van a válaszok alapján. Több ember szerint szep­temberben emelkedett az áruk 15-20%-kal,  viszont több helyen ezeket már akciózzák, mert túl sokat rendeltek be. Hát, legalább lehet kapni…

Nagy különbségek vannak

Az egyes kereskedések árai között hatalmas különbségek lehetnek. Ezt szemlélteti ez a hozzászólás: „Elmentem egy helyi tüzépre gipszkarton profilokért. Kiírattuk az egészet, hölgy rakja össze az irodában a rendelést, 650 ezer forintra jött ki. Kicsit elkerekedett a szemem, mondom jó, akkor megnézem online. Ott 315 e forintra jött ki teljesen ugyanaz, plusz 20.000 Ft a szállítás. Konklúzió: ha valami drágább, mint 100.000 Ft, legalább három helyen nézd meg! Nonszensz, mekkora különbségek vannak.”

Hozzá kell tenni, hogy volt, akinél pont fordítva volt, és az online rendelt gipszkarton került volna sokkal többe.

Mik lehetnek az okok?

„A barátom lakóparkot épít: 40-60 milliós hiteleket úgy veszik föl az emberek, mintha nem lenne holnap. Túl van hitelezve az ingatlanpiac, nyilván a kínálat nem tudja követni a keresletet. “

„Nemcsak túlhitelezve van a piac, hanem mocskosul túlárazva is. Ez egy öngerjesztő folyamat: sokan azért vesznek fel sok hitelt, hogy a túlárazott lakásokat megvegyék, amik aztán még drágábbak lesznek, így még nagyobb hitelek kellenek, és megint drágulnak a lakások…”

„Ilyen benzinárak mellett minden drágulni fog. Ha a szállítás drágul, minden drágul. Az energiaárak brutális emelkedése minden más termék árába beépül. Pláne az olyan nagy tömegű/térfogatú termékekébe, mint az építőanyagok. Tehát amíg nincs általános/építőipari recesszió Európában, én nem számítok jelentős árcsökkenésre. Ha valamilyen oknál fogva lemegy a kőolaj, a gáz, az elektromos áram ára, akkor igen. De ez is csak akkor lesz, ha jön egy recesszió. De addig még van egy pár év, egyelőre a Covid válság utáni újbóli felpörgetés zajlik.”

„Még a tavalyi termelés leállásoknak is köszönhető, hogy most hiánycikk sok minden. A vírus elején sok gyár csökkentette a termelést vagy leállt, a munkásokat elküldték, arra számítva, hogy drasztikusan visszaesik a kereslet. A kereslet egyáltalán nem esett vissza, sőt egyes termékek esetében drasztikusan nőtt. Mire ezt sok gyártó le tudta reagálni, eltelt 1/2-1 év. Mivel a gyártók és a multik sem igen raktároznak, így kialakult egy brutális hiány, amit évek alatt fognak tudni ledolgozni. Egyszerűen nem lehet olyan mértékben felpörgetni a termelést, amilyen nagy a kereslet jelenleg. Az alapanyagok bányászata sem növelhető egyik napról a másikra. Plusz leégett mostanában több kulcsfontosságú gyár, elakadt több hajó a Szuezi-csatornán. Ezek mind belerondítottak az amúgy sem rózsás képbe. Ráadásul rengeteg anyagot Kínában gyártanak. Kínában pedig energiaválság van. A gyárak heti 2-4 napot üzemelhetnek, mert nem tudnak elég villamos energiát termelni. A villamos energiához szén kellene nekik, amit alig tudnak beszerezni a környéken lévő nagy viharok miatt, ami a hajózást akadályozza.”

„Építőanyag gyártó cégnél dolgozom. Hirtelen mindenki “meggazdagodott”, és jelentősen megnőtt az igény az építőanyagokra, egyúttal az építőipari munkaerőre is. Lefordítva: túl sok hitelt dobtak piacra, a hirtelen megnőtt vásárlóerővel nem tud lépést tartani a meglévő gyártógépek fizikai gyártóképessége. Ez egy átmeneti állapot a gyártó cégek szerint, erre nem érdemes a gyártóknak hosszú távra (akár hitelből) beruházni, ezért van hiány mindenütt!”

Sipos Anna

————————————————————————————————————————————————————————————————————————————–

Miért és meddig csökken a faanyag ára? 

Nemrég hallottam egy előadást arról, hogy a faanyag ára egy kis „korrekción” esik majd át: magyarán ha kifutnak azok a készletek, amit piszok drágán betároltak a fatelepek és a tüzépek, akkor nem sokkal, de egy 20-25%-al azért olcsóbbak lesznek a faanyagok. A nagy tőzsdei spekulációk kifutottak, a termelés normalizálódott – de olyan olcsó már sosem lesz, mint két évvel ezelőtt. Több okból sem: drágul a szállítás, egyre kevesebb a kivágható erdő Európában, és ezerrel vásárolja a fát Kína is és Amerika is.  Igen, innen, Európából is. Az USÁ-nak Kanadával még mindig nem baráti a kereskedelmi viszonya, ezért a védővámok miatt onnan jóval kevesebb “megy” az USÁ-ba, mint régebben. Az USA pedig rengeteg faanyagot használ el: habár a Covid miatti „maradjon otthon!”-nak vége – és evvel a pánikszerű „építsünk egy házat vidéken!”-nek  és az “unatkozom, újítsuk fel a házat, vagy barkácsoljunk valamit!” reflexeknek is, ettől még a kormányzat ott is abban gondolkodik, hogy az építőipar pörgetésével pörgetik fel a gazdaságot. Márpedig ott a házak elég nagy része könnyűszerkezetes, ahhoz pedig fa kell. 

A legtöbbet talán mégis a tőzsdei spekulációk számítottak: amíg mindenki arra játszott, hogy úgyis drágulni fog a fa, addig nagyon ment fel az ára. Most, hogy ez a lufi kidurrant, el is kezdett szépen esni. Nyilván nem egy az egyben követi a világpiaci ár az amerikai tőzsdei árak alakulását, de azért az feltétlenül jó, hogy a “pániknak” vége. 

Itt két vélemény, ami alá is támasztja ezt az egy hónappal ezelőtti előadást:

Nyugalom! Örömteli tapasztalat, a faanyagok árai brutálisan esni kezdtek! Egy ismerősömnek holnap szállítják a faanyagot a 2 hónappal ezelőttihez képest 40%-kal olcsóbban.” “Mi a tető faanyagra kaptunk 4 milliós árajánlatot nyár elején, lambéria nélkül. Egy hete megvettük lambériával együtt 3,5 millió Ft-ért. Szóval kicsit ment lejjebb – de így is nagyon drága”.

————————————————————————————————————————————————————————————————————————————–

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink