Képzési hitellel a több szakemberért

Mostantól már könnyebb szívvel és főleg vastagabb zsebbel tanulhatnak szakmát az építőiparban dolgozók is. A szakképzésben és felnőttképzésben részt vevőknek is járnak a kedvező feltételű képzési hitelek.

2021. május 31-től mindenki kaphat képzési hitelt, aki

– 18 és 55 év közötti,

– szakképzésben vagy felnőttképzésben vesz részt,

– és a képzési ideje meghaladja a 3 hónapot.

Ez egy vadonatúj hitelfajta, nem azonos a diákhitelekkel (azok csak a felsőoktatásban tanulók számára elérhetők). Ezt is a Diákhitel Központtól kell igényelni, a különbség főleg a felvehető összegben és a törlesztési időben van.

A hitel „alanyi jogon” jár. Ez azt jelenti, hogy az igényléshez nem kell sem kezes, sem fedezet, sőt hitelbírálat sincs. Ha valakinek van tanulói vagy felnőttképzési jogviszonya, akkor megkapja a hitelt.

Az kell csak, hogy a képzés és maga a képzőhely is regisztrált, vagyis engedélyezett legyen. Ezt itt lehet ellenőrizni:

– szakképzésnél

– az intézményt itt: bit.ly/RegisztráltSzakképzőIntézmények

– a képzést itt: bit.ly/RegisztráltSzakképzések (2021. évi szakmajegyzék Excel táblázata)

– felnőttképzésnél

– az intézményt itt: bit.ly/RegisztráltFelnőttképzőIntézmények

– a képzés legyen benne a kettő közül valamelyikben:

bit.ly/SzakképesítésKereső

bit.ly/SzakképzésKereső .

Képzési hitel 1 és 2

A diákhitelekhez hasonlóan a képzési hitel is kétfajta lesz. A Képzési Hitel1 szabad felhasználású, bármire költhető. Ennek évi kamata 1,99 %. A képzés időtartama alatt havi 15-150 ezer forint kérhető. Sőt előre is felvehető: legfeljebb egy tanulmányi félévre egyösszegben, amivel  a szakképzésben résztvevők max. 750 ezer forinthoz juthatnak, a felnőttképzésben résztvevők 900 ezer forinthoz.

A másik, a Képzési Hitel2 csak a képzés díjának fedezésére fordítható. Ez annyira így van, hogy nem is az igénylő kapja meg, hanem közvetlenül a képzőhelynek utalják. A hitel itt a képzés díja, de a felnőttképzésben legfeljebb 500 ezer forint. Kamata az állami támogatásnak köszönhetően 0%, vagyis kamatmentes.

A két hitelfajta egyszerre is felvehető, vagy akár egymás után is. A felvételnél az sem kizáró ok, hogy ha valaki korábban már felvett, esetleg már törleszti is a Diákhitel Központtól kapott más hitelét (pl. diákhitelt, nyelvvizsga hiteleket). Csupán a szabad felhasználású hitelekre húztak meg egy 8 és negyedmillió forintos felső korlátot.

Törlesztés – nem kell megszakadni

Ez egy nagyon kedvezményes hitelfajta, ugyanis a kamat egy részét vagy az egészét az állam fizeti. De lássuk, mik ezek a kedvező feltételek:

– a kamat alacsony (a Képzési Hitel1-nél évi 1,99, a Képzési Hitel2-nél 0%),

– a törlesztés idejét mindenki maga határozza meg 1 és 10 év között,

– törleszteni csak a tanulmányok befejezését követő negyedik hónaptól kell,

– a törlesztőrészlet végig fix (nincs emelés)

– ingyenes az elő- és végtörlesztés (nincs büntető kamat),

– két gyerek után a tartozás felét, három gyerek után a teljes tartozást elengedik az anyáknak.

A képzési hiteleket május 31-től kizárólag az Ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton, a www.diakhiteldirekt.hu felületen lehet igényelni.

(Forrás: Diákhitel Központ)

Őri András

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink