Lapostetők és erkélyek felújítása: lehet bontás nélkül is

Az ország tele van elöregedett vízszigetelésű lapostetőkkel: ilyenek vannak a 60-as, 70-es években épült panelházak, rengeteg iskola, művház, vendéglő, gyár és egyéb épület tetején. Márpedig ha a vízszigetelés elöregedett, akkor a ház előbb-utóbb be fog ázni. A lapostetők felújítása azonban sokszor nagyon drága és bonyolult. Lássunk egy gyors és aránylag olcsó, új megoldást!

 

 

Elöregedett oxidbitumenes lemez

Cserélni drága! Mit tehetünk?

A 25-30 éve bitumennel szigetelt házak esetében a szigetelés már rengeteg esetben elöregedett. Ekkoriban az egyenes rétegrendű lapostető szigetelés volt az általános: a vízszigetelés van legfelül, alatta némi hőszigetelés, és legalul még egy párazáró réteg a betonfödém fölött. Az ilyen egyenes rétegrend nem járható, azaz nem tudunk rajta járófelületet kialakítani.

Ez általában úgy készült, hogy a nyers bitument nyílt lángon megolvasztották, majd kannából, merőkanalak segítségével az aljzatra öntötték. A bitumen pedig oxidbitumen volt, egy nem javított, “klasszikus” bitumen. (Jelenleg már tilos egyrétegű lapostető vízszigetelést készíteni belőle. Két réteg esetében is maximum az alsó réteg lehet ilyen.). Erre terítették le a bitumenpapírt. Ez a megoldás egyrészt bonyolult, igen büdös és egészségtelen volt, és nem adta azt a minőséget, amit a mostani megoldások nyújtani tudnak. Mivel ez lett a felső réteg, a környezeti hatások is ezt érték legerősebben. A régi tetőkre melegített bitumenes szigetelések sok esetben már átengedik a vizet. A födém átázik, és ronda beázások keletkeznek. A nedvesség pedig repeszt, rohaszt és sok csúnya dolgot művel.

A mai bitumenes vízszigetelések már nagyon profi termékek. Lapostetőre az ún. modifikált bitumenes lemezt szoktunk lerakni, általában lánghegesztéssel, amihez elég csak az aljukat felmelegíteni. (A modifikált bitumen: különböző anyagokkal feljavított bitumen, aminek sokkal jobb a hideghajlíthatósága, kevésbé törik, lassabban öregszik és tartósan rugalmas marad.) Ezek nagyon jó végeredményt adnak, de sok esetben le kell hozzá szedni a meglévő elöregedett bitument. Ez pedig rengeteg munka. A vízszigetelés teljes cseréje tehát  időigényes és drága megoldás.

Újítsuk fel kenhető szigeteléssel!

Pár hete a neten keresgéltem megoldást az egyik olvasónk lapostetővel kapcsolatos problémájára, és feltűnt, hogy milyen sok kivitelező ajánlja a Bioscudot. Mi ez a cucc? Utána kellett néznünk! Hogy működik, és miben más, mintha lemezes szigeteléssel újítanánk fel a tetőt?

Legnagyobb különbség, hogy ezzel az anyaggal a régi szigetelés “megjavul”: ha rákenjük a régi szigetelésre, akkor újra lezárja az elöregedett vízszigetelés felületét, ezzel a tető vízzárása helyreáll. Az anyag nemcsak kannával öntött bitumenes tetőkre, hanem az elöregedett tekercses bitumenes vízszigetelések javítására is jó: betölti ezeknek a repedéseit is. Nem kell hozzá lángot használni, a bontott bitument sem kell elszállítani, jóval rövidebb idő alatt el is készül. A Bioscud egészségbarát, környezetbarát termékcsalád. Az egykomponensű anyag könnyen felhordható hengerrel, ecsettel, airless szórással. A nagy melegben sem okoz problémát a bedolgozása. Két rétegben kell felhordani, és a rétegek közé szövet erősítést kell rakni.

Ha megszárad, akkor olyan bevonatot hoz létre, ami nem érzékeny a zuhogó esőre, a pangó vagy nagynyomású (1,5 bar) vízre, az UV-sugarakra, teniszlabda méretig a jégdarabokkal szemben is ellenálló. Az aljzathoz kitűnően tapad, legyen szó betonról, régi bitumenes szigetelésről, fémről vagy fáról. Rugalmassága miatt a különösen deformálódó tetőkre is alkalmas. A végeredmény pedig egy járható vízszigetelés lesz, amit ha megfelelő csúszásgátló bevonattal látunk el, akkor még a gyalogos forgalom is lehetővé tehető rajta. A Bioscud családnak több eleme van, a legjelentősebb eltérés abban mutatkozik, hogy a tetőt később mekkora forgalomnak szeretnék kitenni.

A rossz lejtés sem akadály

A jó hír, hogy a rossz lejtésből adódó pocsolyák sem fognak problémát jelenteni. Minimális lejtéskorrekciót el lehet végezni az anyagvastagságot növelve, de nagy felületű tetőkön a tökéletes lejtést nagyon nehéz elérni. De nem okoz gondot, ha megáll rajta a víz, ami már nem tud az elfolyókig eljutni. Ez a csapadékos idő megszűnése után elpárolog.

Fehér tető a felmelegedés ellen

Régi tetőnkből kialakíthatunk úgynevezett fehér tetőt is, ami visszatükrözi a sugárzó hő jelentős részét (73,4%), így nem melegszik fel annyira az épület sem, és a városok feletti hőburkot is csökkenti. A fényvisszaverő bevonat hatékonysága akkor is változatlan, ha régi bitumen lemezre hordják fel.

Erkélyek vízszigetelése

Ha belegondolunk, az erkély is egy lapostető. Ráadásul a problémásabb fajtából… A hengerrel könnyen felhordható vízszigetelés alkalmas erkélyek szigetelésére is, ahol a helyhiány sokszor okoz problémát. 

Ha az erkély új burkolatot is kap, akkor egy másik fajta, cementbázisú kent szigetelést kell alkalmazni (például Aquastop Nanoflexet).

Ha az erkély nem kap új burkolatot, akkor viszont Bioscuddal a már meglévő burkolatok is vízszigelethetők. Erre akkor lehet szükség, ha a korábbi vízszigetelés elmaradt vagy rosszul lett elkészítve. Ebben az esetben a Bioscudot a meglévő kerámia burkolatra hordjuk fel, végső vízzáró rétegként. Természetesen mielőtt mindezt megtennénk, ellenőrizni kell, hogy a korábbi padlóburkoló nem mozog-e, a tapadása még megfelelő-e.

Mit tegyünk, ha a hőhíd ellen az erkélyt is körbe akarjuk szigetelni?

Ilyen esetben a következő rétegrendet kell tartani:

  • meglévő kerámia burkolatra (vagy azt elbontva az alatta lévő betonra vagy esztrichre)
  • lépésálló EPS vagy XPS lemezek kerülnek,
  • átlapolt PE fólia,
  • megfelelő lejtésű, minimum 4 cm vastag esztrich,
  • Aquastop Nanoflex,
  • majd leragasztjuk az új burkolatot. 

Más termék használatára nincs is szükségünk.

Kovács Nikoletta

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink