Meddig marad a kedvezményes lakásáfa?

Akkor is érdemes sietni a tervezett lakásépítés engedélyeztetésével, bejelentésével, ha idén biztosan nem lesz pénzünk befejezni a kivitelezést, vagy akár érdemi munkát végezve elkezdeni. Év végével megszűnik a kedvezményes, 5%-os áfa lehetősége, ám az idén engedélyezett vagy bejelentett lakások még 4 évig a mostani feltételek szerint készülhetnek el.

Az elmúlt 5 évben meglehetősen gyakran változtak a kormányzati elképzelések az új építésű lakások adójával kapcsolatban. Komoly kedvezmény az építtetőknek, hogy 27 helyett kedvezményes 5%-os áfával lehet az új ingatlanokat értékesíteni. Egy nettó 50 millióba kerülő lakás esetén a különbség 11 millió forint, amit nagyon nem szeretne senki sem elbukni egy hibás időzítés miatt.

A kedvezményes áfát eredetileg csak 2019-ig akarta a kormány elérhetővé tenni. A határidőhöz közeledve aztán előbb csak az átmeneti szabályokat változtatták meg, hosszabb időt hagyva a megkezdett építések befejezésére. Később pedig az eredeti kedvezmény is jóval hosszabb határidőt kapott. Ezt a hosszabbítást már a koronavírusnak köszönhetjük: 2020-ban döntött úgy a kormány, hogy újabb két évre meghosszabbítja az intézkedést.

Év végéig marad – legalábbis a jogszabályok szerint

A ma hatályos jogszabályok szerint az új építésű lakások kedvezményes adóját 2022. december 31-ig tartja fenn a kormány. A 2022 végi határidő az építési engedély jogerős megszerzésére vagy az egyszerű bejelentés megtételére vonatkozik. Ha a beruházás december végéig megkapja az engedélyt vagy megtörténik az egyszerű bejelentése, akkor még további 4 év marad a kivitelezés befejezésére. A 2022 végéig megkezdett építések esetén 2026. december 31-ig még a mostani szabályok szerint kell a lakás értékesítésekor az áfát felszámítani. Tehát addig marad 5%.

Több olvasónkat is érinti a kérdés. Egyikük beruházása már folyamatban van, de biztosan látszik, hogy ebben az évben már nem kerül sor az épület befejezésére. Számára egyértelműek az átmeneti szabályok: mivel az engedélyezés megtörtént, a munka zajlik, így egészen 2026-ig még a mostani adóval kell az új lakásokat értékesíteni.

Egy másik olvasónknál két szakaszra bontják az építést, mert az építtetőnek most csak az alapozásra van elég pénze. A további építésre hitelt akar felvenni, ennek azonban még a bírálata sem kezdődött el. Idén tehát biztosan nem fogják a második szakasszal folytatni a munkát. Valójában ebben az esetben sincs probléma. Az áfa szempontjából nem a kivitelezés megkezdése, hanem az engedély vagy bejelentés időpontja a döntő. Ha a kivitelezés szakaszokra is oszlik, akkor is megtörtént a munka bejelentése az első szakasz előtt. Tehát határidőn belül vannak, így a második szakasz építése is a mostani adózási feltételek mellett folytatható.

Várható-e további könnyítés ezen a területen?

Az elmúlt évek gyakori módosításai alapján persze az a kérdés is felmerülhet, hogy vajon számíthatunk-e a határidő újabb módosítására. Ezt egyelőre nem tudjuk. Jelenleg az látjuk, hogy több lakásszerzési támogatás igénybevételének a határideje is 2022. december 31-én jár le. Ilyen a felújítási támogatás és hitel, a babaváró támogatás, az önerős vagy csok-hoz kötött építések áfa-visszatérítése. Eredetileg június 30-ig lett volna elérhető a felújításra és használt lakásra költhető falusi csok, ám júniusban ezt is december 31-ig hosszabbította meg a kormány. Itt tehát nem egy jogszabály érvényességéről van szó, hanem az otthonteremtési támogatások szélesebb köréről.

Ha a kormány ezen a területen is vissza akarja fogni az árakat, akkor elképzelhető, hogy megtartja a kedvezményes áfát – hiszen az adó növelése ugrásszerű áremelkedést okozna. Ugyanakkor az is igaz, hogy az áfa változása nem lenne azonnal érezhető: csak 2023 végén, 2024-ben adhatják át az első olyan lakásokat, melyeket már 2023-ban engedélyeztek, és így a magasabb áfával kell eladni őket. Egyelőre tehát inkább arra számítsunk, hogy nem lesz további hosszabbítás, s a 2023-tól bejelentett vagy engedélyezett lakásokat már 27%-os adóval kell majd értékesíteni.

Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink