Nincs új minimálbér

Évek óta megszokott gyakorlatot változtatott meg azzal a kormány, hogy nem hirdette ki a 2021-re érvényes új minimálbért. Pontosabban kihirdette, hogy tovább folynak a tárgyalások róla.

Korábban ilyen még nem volt: a kormány kormányrendeletben hirdette ki, hogy nem született döntés egy fontos kérdésben és tovább folynak az egyeztetések. Most ez történt: a december 31-én az éves minimálbér összegéről kiadott rendelet annyi érdemi információt tartalmaz, hogy a minimálbér összegének felülvizsgálata tovább folytatódik. Magyarázatként annyit fűztek hozzá, hogy a felülvizsgálat – az érdekképviseleti szervek megállapodásának hiányában – a naptári évben nem zárult le.

Ez a megoldás azért furcsa, mert a kormány bármilyen egyezség hiányában is jogosult döntést hozni. A kötelező legkisebb munkabért minden évben a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek egyez­sége alapján állapítják meg. 2010-ig az úgynevezett érdekegyeztető tanácsé volt a döntés joga, a kormány csak kihirdette azt, amiben a felek megállapodtak. Ezt azonban 2011-ben a kormány megváltoztatta. Azóta törvény rögzíti, hogy a minimálbér összegét a kormány rendeletben állapítja meg. A törvényszöveg még csak nem is utal arra, hogy a kormányt bármi is kötné e rendelet meghozatalában. Nincs semmilyen kényszer az egyeztetésre.

Jelenleg tehát az a helyzet, hogy a kormány nem akarta megemelni a 2020-as minimálbért, így azt egyelőre továbbra is érvényben hagyták. A döntés felelősségét azonban a kormányrendelettel igyekeztek az érdekképviseletekre hárítani.

Forrás: 731/2020 kormányrendelet

Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink