fbpx

Olcsóbbak lettek az építőanyagok és a munkadíjak?

Idén lelassult az építőipar – ezt rengeteg statisztika alapján állíthatjuk. Igen ám, de a lassulásnak lehet egy, a megbízóknak és nekünk, építőiparosoknak nem olyan rossz mellékhatása is: elképzelhető, hogy az építőanyagok árai is visszatérnek lassan a földre. Nemrég hallottam kőműves ismerőstől, hogy január óta 20 százalékkal lett olcsóbb egy adott gyár adott eps hőszigetelése, mert nem viszik már annyira. Más termékek iránt is visszaesett a kereslet. Vajon ezek ára is csökkent? Ha igen, mennyit?

Kivitelezőként pedig legyünk őszinték, kíváncsiak lehetünk nemcsak az építőanyagok, de a munkadíjak alakulására is. Mit csinálnak a versenytársaink? Vannak már olyan kivitelezők, akik csökkentettek a vállalási áraikon, mert már nincsenek tele “melóval”, vagy ez még nem annyira jellemző? 

Csináltunk egy gyors közvélemény kutatást, nézzük, mit mondott a témáról egy csomó szaki és beruházó!   

Építőanyag-árak: bizony, csökkennek, de mi mennyivel?

A tégla ára sok helyen csökkent 

Építkezés előtt állunk, a hét elején kaptam egy tüzéptől Porotherm 30-as N+F-es téglára nettó 543 Ft-os árat. Másnap hívott a tüzép, hogy már nem aktuális a tegnapi ár, reggel kaptak egy emailt a gyártótól, és most már 485+áfa díjon tudják adni a téglát. Azt mondta a tüzépes hölgy, hogy gyakorlatilag napi árak vannak most is az építőanyagoknál, de most a csökkenések miatt..”

Fa, cserép: sokkal olcsóbb, a mixerbeton és a festék még mindig nagyon drága

“ Az építőanyag-árak érezhetően csökkennek. Két éve még 220 ezerért vettük köbméterét a fűrészárunak, ma már 150-160 ezer körül mozog. Ez csak a faanyag, aminek a legdurvább volt az áremelkedése. A cserepek ára is csökkent valamennyit, tavaly ugyanazért a betoncserépért 390-430-at kértek, amit idén 330-ért rendeltünk.

A mixer beton ára viszont a többi építőanyag árcsökkenése ellenére emelkedett, jelenleg van olyan betonüzem, ahol a C20/25 minőségű beton 42 ezer/m³. Tavaly 30-35 ezer volt. Ez azért elég húzós! Ami még most is az egekben van, az a festő anyagok – vagy lehet, hogy a csökkentett árat még nem akarják a vásárlóknak adni.“

“A fűrészáru visszatért egy tűrhető szintre, igaz, aki tudta, eddig is Szlovákiából hozatta 30%-kal olcsóbban. A vasanyagok továbbra is magasan vannak a magas energiaárak miatt, és igaz ez a többi sok energiát igénylő termékre is, mint pl. mixerbeton, égetett termékek.”

A betonvas olcsóbb lett 

Ezt többen is alátámasztották. Itt van egy jellemző adatpár: “Tavaly 410 Ft+áfa volt kilója, tegnap 282 Ft+áfáért rendeltem.” 

Sokak szerint szeptembertől indul el az igazi árcsökkenés. Miért pont szeptembertől? Rejtély. De van, aki szerint nem is kell szeptemberig várni, hiszen: “nincs kereslet, a tüzépesek nyakán maradt a cucc.“

…és a hőszigetelés? 

Legnagyobb meglepetésünkre annak is csökkent az ára – pedig az olcsó energiának vége. Az lenne a logikus, hogy az egész ország szigetelési lázban égjen. “Tavaly nyáron-ősszel a 10 cm-es homlokzati EPS négyzetmétere 3500-4000 Ft volt, most 2000-2500, szóval nem csak 20%-ot csökkent. Általában nyár végén, ősszel kezd el mindenki hirtelen szigetelni, és az emelkedéshez vezethet.” Egy másik, rövid, tömör vélemény: “A Nikecell ára több mint 20%-ot csökkent.”

És hogy miért? Erre egy megrendelői vélemény: “Szerintem a magas villany- és gázszámlák elvitték a szigetelésre félretett tartalékokat. Pedig még mindig érdemes lenne hőszigetelni, ha van miből. Nálunk a tetőre még futotta, szigetelésre már nem. Most a májusi diktálásnál meg is haladtuk a gáz esetében a kedvezményes keretet. Ledobtam a hajam, mikor a napokban megkaptam a gázszámlát. És most már hiába nem fűtünk, innentől júli végéig ezt a magas árat fizetjük a melegvízért is. Szívás!”

Tényleg nem lesz szigetelési bumm? “Itt felénk a szigetelést még nyomják ezerrel.” “Nekünk kb. ugyanannyi munkánk van a magánházaknál, mint tavaly. Az uniós pénzcsap elzárása miatt az állami beruházások ugye állnak. Nem lett szigetelési láz, mert a hülye is látja, hogy ez a gázár csak egy felfújt lufi. Jelenleg a földgáz 100 Ft/m³, igaz a kormányunk 650-750 Ft/m³ áron adja el nekünk, de ez nem tart majd örökké. Tavaly ahogy bejöttek a hűvösebbek, aki csak tudott, október-november-decemberben végig szigetelt a fagyban is, ezzel vége is lett a bummnak. Akinek volt pénze, megcsináltatta azonnal, a többieknek nem telt rá. Láttam olyan maszek kivitelezéseket a környéken is, nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek. Ennek megfelelően megy majd lejjebb az áruk az építési rendszereknek.” 

Munkadíjak – attól függ, hogy van-e elég megrendelés. De van elég megrendelés? 

“A munkadíjak lassabban csökkennek majd, mint az anyagárak. Ha egyáltalán csökkennek, mert a szakmunkás és a segéd bérek stagnálnak,és azokat ki kell termelni!“

“A szakmunka ott lett olcsóbb, ahol otthon ülnek a „mesterek”, és inkább bevállalják olcsóbban, ami szembejön. Normális szakembert továbbra is 2-3 hónapos várakozási idővel lehet megbízni, és a magas üzemanyag-, energia-, alkatrészárak miatt nem lett olcsóbb a munkájuk sem. Viszont folyamatosan van érdeklődés javítási munkálatokra, amiket az elmúlt 2-3 év alatt csináltak a „mesterek” jó pénzért, és nem hajlandóak gariba visszamenni megcsinálni. Rengeteg kókler futott be a nagy érdeklődés miatt, hát most hullik a csempe a falról, mert átfúrták a vízvezetéket, tiszta penész a tetőtér amit beépítettek, nyomvályús a térkő amit leraktak… vigyázni kell! Az biztos, hogy idén már nem drágultak olyan mértékben a dolgok mint az elmúlt 2 évben.”

“Vállalkozóként azt látom, hogy a villanyszerelési anyagok kb. 10-20 %-al lejjebb mentek. A munkadíjak még nem:  pár vállalkozó kollégám inkább otthon ülve várja, hogy a tavalyi magasabb árajánlatát elfogadják. Igen, most nem szabad pofátlan munkadíjakat kérni!”

“Egyéni vállalkozóként azt látom, hogy az építőanyag és a munkadíj is 20% -ot csökkent tavalyhoz képest. A cégek nem építenek annyit, tavaly csak behozták a lemaradást tavalyelőttről. A magán megrendelések száma a felére csökkent. Alighanem elment a kedvük az építkezéstól (vagy csak a brutálisan elszállt hitelkamatok vették el a kedvüket – a szerk.)”

“Szakik kőműves munkára konkrétan versenyeztek (árban is), mindegyik 1 héten belül tudta vállalni a kezdést. Ez számomra mutat egy irányt.”

“Nem minden szakma érintett, de érezhetően csökkent a megrendelés a mi szegmensünkben.” (betonfúrással foglalkozó vállalkozó)

“Áprilisban kértünk ajánlatokat családi ház generálkivitelezésre. Sajnos a tervek miatt csúszik az építkezés. Azóta viszont több vállalkozó, aki érdeklődött, hogy övé-e a munka, jelezte, hogy már tudna olcsóbb lenni. “

Egy optimista vélemény: “Mi generálkivitelező cég vagyunk, főleg szerkezeteket, tetőket, illetve belső munkákat és homlokzatokat csinálunk. Mi ugyanúgy teljes gőzzel dolgozunk. Azt gondolom, akinek minőségi a munkája, annak nem lesznek lelassulási problémái. Minden nap jön egy új megkeresés. Ezért hálás is vagyok!”

Mi újság a tervezőkkel? Nekik van még munkájuk? 

Sajnos aránylag kevés építész vagy egyéb mérnök jelzett vissza, de itt van két jellemző vélemény: 

“Nekünk a tervező mondta, hogy tavaly éppen befértünk a sorba, idén eddig 0, azaz nulla családi ház megrendelésük van. Ergo építkezés sem lesz…”

“Nagy gond, hogy a mérnököknek nem fizetik meg a munkáját az építőiparban. Egy ideje már olcsó tervező kell. Mindegy milyen, de legyen olcsó. Ne legyen kiviteli terv, ne legyen tervezői művezetés, építési napló, műszaki ellenőr. Semmi ne legyen, csak ami kötelező. Így aztán rengetegen buknak milliókat, mert százezreket spóroltak előtte.” 

Aki jó szakember, az nem biztos, hogy enged az árból?

Egy vélemény, amivel nagyon sokan egyetértettek, és ami arra a megrendelői kritikára érkezett, hogy egyesek inkább nem dolgoznak és otthon ülve várják a megrendelők jelentkezését, minthogy engedjenek a munkadíjból. Még, de az építtető szerint pár hónap, és biztosan ők is engedni fognak…:  

“A normális szakik most is tele vannak munkával, mint a délibusz. Akik otthon ülnek, azok 3 éve még segédek voltak, és a munkájuk is olyan, csak a felgyorsult ipar miatt mindenki vállalkozó lett. Most eljött a természetes lemorzsolódás. Vagy vár a szakira a megrendelő, vagy megbíz valaki otthonülőt. Mindenki előtt ott a választás.”

Egy másik vélemény arra, hogy ha a megrendelők türelmesek, majd minden bizonnyal engedni fognak a kivitelezők az árból: “miért engednék az árból? Nekem is pont duplája lett pl. a kiló kenyér és minden más. Sőt nekem gépeket is kell venni, és fent is kell tartani, ami megint nem lett olcsóbb.”

“Az hogy a vállalkozók nem tudnak olcsóbban dolgozni szerintem érthető. A szerszámok tekintetében továbbra is inkább folyamatos drágulás figyelhető meg, adózni (ha ugye tisztességes vállalkozásról beszélünk) ugyanúgy kell. Munkaerőt találni nagyon nehéz és drága. Az igazán jó szaki igazán jó pénzt keres egy stabil vállalkozónál. Én még nem hallottam, hogy tavaly 35.000 Ft-ot keresett és idén elég neki a 30.000 is. Ez is érthető, hisz se a lakhatás , se megélhetés nem lett olcsóbb. Amivel találkozik mindenki, az az a jelenség, hogy kóklerek, semmittevők csoportja most dolgozna a tavalyi ár 70%- ért is, csak ne kelljen elmenni ténylegesen dolgozni. Ebből viszont biztos probléma lesz, hiszen a matek nem fogja kiadni, hogy időben, jó minőséget produkáljon, hisz ennek a fentiek az alapfeltételei (szerszámozottság, jó szakemberek). Szerintem nemcsak a kivitelezőkre, hanem a tervezőkre, statikusokra, felelős műszaki vezetőkre ugyanez igaz.”

Úgy látszik, hogy a befejező munkákra még töretlen az érdeklődés

Egy megrendelő panasza: “én örülnék, ha egyáltalán találnék valakit a szakmunkára. pl. nagyon kellene egy-két bátor ember, aki a fürdőszobánkat komplett felújítaná, de nem találok senkit, aki egyáltalán kijönne megnézni és árajánlatot adni. “

Egy másik már kapott árajánlatot, de ő nem volt elégedett, és a burkolói árakra panaszkodott:  “Abban csak reménykedni tudok, hogy a burkolói munkadíjak is csökkenni fognak, mert olyan árajánlatot kaptunk, amitől tátva maradt a szám.”

 “Mi felújítunk, az Otthonfelújítási támogatás kifutása előtt kezdtuk. Amikor kifutott, azt hittem, hirtelen minden mester rá fog érni. Amúgy is január volt… Most azt látom, ugyanúgy el vannak havazva. Én nem érzékelek hanyatlást.”

“Ha az ember elkezdte a felújítást, azt már be is kell fejezni. Még akkor is, ha a felújítási támogatást már meg is kapták, sőt, el is költötték. Az igazi kérdés az, hogy vajon hányan kezdenek most bele felújításba vagy új családi ház építésébe. A statisztikák alapján elég durván visszaesett a kereslet, de az is lehet, hogy mivel már nincs támogatás, ezért rengetegen nem kérnek megint számlát. Szóval lehet, hogy süllyed bele megint az építőipar a szürke-, sőt, sötétszürke gazdaságba.”

Sipos Anna

 

Vélemény, hozzászólás?

Ezek még érdekelhetik:

Osztatlan közös telken saját részre

Adott egy osztatlan közös telek, melyet használati szerződés alapján külön részre „bontunk”. A telekre ikerházat építenénk úgy, hogy az épület tervezése és kivitelezése is külön menne. Sőt az egyik lakást maga az építtető szeretné a saját kezével felhúzni. Hogy kell ezt a hatóságnál lezongorázni? Hogyan kell a saját részre kivitelezést lepapírozni? Ahogy előzőleg írtuk, jelenleg…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Szomszédjogok egyszerű bejelentésnél

A szomszéd telken egy hatlakásos társasházat terveznek építeni egyszerű bejelentéssel. Olvasónk úgy tudja, hogy a tervezett épület nem felel meg az építési szabályoknak, viszont egyszerű bejelentésnél szomszédként nincs beleszólása az ügybe. Hogyan értesülhetnek szabályosan a szomszédok egyszerű bejelentéskor arról, hogy mi épül a szomszédban? Hogyan jelezzék, ha nem tetszik nekik a tervezett épület? Hatlakásos, legfeljebb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ki felel a kivitelezésért, ha nincsenek tervek?

Ipari padló kialakításához nincsenek rendes, részletes kivitelezési tervek, csak egy külföldi, minimális számítást tartalmazó dokumentáció. Hazai tervező nem adja a nevét a kivitelezéshez, de ennek ellenére a kivitelező és a felelős műszaki vezetője bevállalná a munkát. Megengedheti a műszaki ellenőr, hogy így alakítsák ki az ipari padlót? Alapvetően az építtető vagy meghatalmazottja (pl. a műszaki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Utólag lehet pótolni az e-naplót?

Egy e-naplós építkezésen a fővállalkozó úgy tájékoztatta az alvállalkozóját, hogy a villamossági munkákat nem kell naplózni. Utólag kiderült, hogy mégis kellett volna, viszont a munkákkal már hónapokkal ezelőtt végeztek. A villanyszerelő alvállalkozó a biztonság kedvéért bekérte e-mailen a munkavállalók napi jelentéseit. Elég ez ahhoz, hogy megússzák a büntetést? Ha egy építkezés e-naplós, akkor minden kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A nemfizetést is naplózni kell?

Társasház építésnél az építőanyag drágulása és a munkadíj emelkedése miatt az építtető nem akarja kifizetni a kivitelezőt. Kérdés: a nemfizetési problémákat az építési naplóban is dokumentálni kell? Az e-építési napló egy olyan felület, ahol nemcsak magát a kivitelezés folyamatát lehet és kell is dokumentálni, hanem arra is használható, hogy a kivitelezés résztvevői egy-egy eseti bejegyzéssel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építőipar – nem fényes a helyzet

Jelentősen zsugorodik az építőipar szelete a gazdaság tortájában. A KSH adatai szerint a termelés 7%-kal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest. A valóságban ennél jóval nagyobb a zuhanás, de területenként különböző a mérték.  Mi az oka ennek a nagy esésnek, meddig fog tartani, és melyek azok a területek, amiket nem érint annyira a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Tervezői szerződések teljesítési határideje és kötbérezése

Tervezőként pontosan tudjuk, hogy kötelező a teljesítési határidőt is belefoglalni a szerződésbe, és igencsak szeretik kötbérrel „díjazni”, ha valamivel megcsúszunk. Igen ám, de mi van akkor, ha a határidőnk előtt pár nappal kapunk a megrendelőnktől néhány olyan „apróságot”, ami miatt előre látjuk: ha a következő három napban literszámra öntjük magunkba a kávét és elfelejtjük az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építkezés mezőgazdasági területeken: Mikor kell humuszmentési talajvédelmi terv?

Tervező létünk során szinte biztos, hogy előbb-utóbb belefutunk mezőgazdasági területen építendő engedélyköteles épületbe. Munkatársunk is így járt, hiszen azzal “támasztotta meg” a hatóság, hogy akkor márpedig kéri szépen becsatolni a humuszmentési talajvédelmi tervet. Egyáltalán mit is takar pontosan ez a talajvédelmi terv? Mikor kötelező? A Földhivatalnál is lesz egy plusz körünk vagy akár kettő is?…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Biztosítsuk a betonpadlónk síkpontosságát 3D lézerszkennerrel!

Elérni, hogy egy frissen öntött beton vízszintes legyen, nem kis feladat. Akárhogyan is igyekszünk, akárhányezer négyzetméter van a kezünkben, száradás után legtöbbször ugyanaz a baj: jobban hasonlít a Baranyai-dombságra, mint egy feszített víztükörre. Majd ezután következik a szakik réme: lehet szépen helyrehozni a hibákat, pótolni a völgyekben és csiszolni a hegyeken. Persze használhatunk önterülő aljzatkiegyenlítőt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Drágul a TSZSZ igénybevétele – a nagyvállalatoknak fog jobban fájni

Mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk a nagy cégeknek, ha szeretnék igénybe venni a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szolgáltatásait. A kormány felemeli a szakértői közreműködés díját egy tervezett kormányrendelet szerint, de a TSZSZ szerint ennél is nagyobb emelésre volna szükség. Ma gyakorlatilag fillérekért adnak szakvéleményt milliárdos nagyvállalatoknak is – ezen kellene változtatni. A TSZSZ díját rendelet…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Új építőipari szabványok (2023. június – augusztus)

Építőanyagok és építés MSZ EN 303-5:2021+A1:2023  Fűtőkazánok. 5. rész: Szilárd tüzelőanyagokkal üzemelő, kézi és automatikus táplálású, legfeljebb 500 kW névleges hőteljesítményű fűtőkazánok. Terminológia, követelmények, vizsgálat és megjelölés  MSZ EN 13126-3:2023  Zárak és épületvasalatok. Ablakok és erkélyajtók. Követelmények és vizsgálati módszerek. 3. rész: Tolózárak, főként bukónyíló, először bukó és csak bukó vasalatok esetén MSZ EN 13200-4:2023 …

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kókány után dolgozni

Hogy előzzük meg a jogi hercehurcát, ha az előttünk dolgozó „szaki” munkája csapnivaló? Az egymásra épülő munkák során gyakran belefuthatunk az előttünk dolgozók – szépen fogalmazva – ballépéseibe. Kimaradt ez, kókány az, hitvány amaz. Aztán persze a megrendelő nekünk már nem akarja még egyszer kifizetni azt a plusz munkát, amit a silányul dolgozó elődünk melójának…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bővítés vagy felújítás nem mehet 5% áfával, de rendeltetésmódosítás igen?

Ha egy magánszemély generálkivitelezővel építi az új házát, akkor nagyon kedvezményes, 5%-os forgalmi adóval veheti meg.  De mi a helyzet felújításkor, bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén? Van-e arra mód, hogy ilyen munkáknál is alkalmazni lehessen a kedvezményes lakásáfát? A normál adózáshoz képest jóval alacsonyabb áfakulcsot a kormány csak új építésű lakások létrehozása esetén biztosítja. Ezt kedvezménynek…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat

Egyszerűsíti a kormány a tűz- és munkavédelemmel kapcsolatos szabályokat, adminisztratív előírásokat. A tervek szerint a jövőben kevesebb helyen kell majd tűzvédelmi szabályzatot készíteni, és ritkulhat a tűzvédelmi oktatások gyakorisága is. A munkavédelmi oktatás pedig az elképzelések szerint egyes munkahelyeken úgy is teljesíthető lesz, hogy a munkáltató átadja a dolgozónak a miniszter által közreadott oktatási tematikát,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok

Az egyéb szabálysértési bírságokhoz hasonlóan megemelik az építési és építésfelügyeleti bírságokat is. Itt is minden tételt egységesen 30%-kal növeltek. Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a különböző szabálysértési bírságok emelését tartalmazó rendeletek. Magasabb lett a helyszíni bírság, többet kell fizetni a gyorshajtásra vagy bármely más közlekedési szabályszegésre. Az emelés minden büntetési tételnél azonos mértékű, egységesen…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új napelemes szabályok

Hetek óta valamennyi érintett azt találgatja, miként fognak megváltozni 2024 januárjától a háztartási napelemes rendszerek működtetésére vonatkozó szabályok. A kormány jelentős szigorítást akart bevezetni ezen a területen, ám úgy tűnik,

Tovább »

Szavatosság megszűnő vállalkozással

Mit tehet a fővállalkozó, ha szavatossággal tartozik az átadott munkáért, ám a feladatot ténylegesen elvégző egyéni vállalkozó időközben már felhagyott ezzel a tevékenységgel? Lehet-e valahogyan szavatossági igényt érvényesíteni megszüntetett vállalkozással szemben? Alapesetben a fővállalkozó tartja a hátát Olvasónk cége egy gazdasági épületet hozott tető alá, melynek gépészeti berendezéseit egy egyéni vállalkozó szerelte alvállalkozóként. Szavatossági probléma…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A festőnek is kell kivitelezői nyilatkozatot adnia?

“Magánépítkezésben vagyunk éppen, ami nem e-napló köteles. Minden kivitelezőtől be kell kérnünk a kivitelezői nyilatkozatot? Attól is, aki esetleg csak két-három napot dolgozik, mint mondjuk a festő vagy az ablakos?”  Ha nincs generál, akkor  az építtetőnek kell minden szakmunkát végző vállalkozóval külön szerződést kötnie. A szerződésben a munkavégzésre vonatkozó kikötések és határidők mellett szerepelnie kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kétlakásos ikerházra hány e-napló kell?

Egyszerű bejelentéssel épül a kétlakásos ikerház. Az ikerház két részét két külön generálkivitelező építi. Az egyik lakás már szerkezetkész, a kivitelezéshez már megnyitották az e-naplót. A másik lakás építését most kezdenék, de nem tudják hogyan naplózzanak. Egyben vagy két külön e-naplóban vezessék az építkezést? Egy bejelentés – egy napló A válasz nagyon egyszerűnek tűnhet. Mivel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A redőny felszerelését is e-naplózni kell?

Olvasónk főként alvállalkozóként árnyékolástechnikai munkákat végez e-naplós építkezéseken. Gyakran tapasztalja azonban, hogy annak ellenére, hogy e-naplós a kivitelezés, őt nem hívják meg az e-naplóba, mondván túl sok a macera vele. Származhat ebből hátránya olvasónknak? Járhat érte bírság? A kivitelezési szabályok nem tesznek különbséget a kivitelezési munkák között, magyarán nincs olyan, hogy kicsi vagy nagy kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell új e-naplót nyitni, ha férjhez megyünk?

Egy családi ház építésnél az e-naplót már megnyitották, de a kivitelezést még nem kezdték el. Az e-napló megnyitása óta az építtető pár összeházasodott, a hölgy neve megváltozott. Mit lehet tenni ilyenkor? Kell új e-naplót nyitni? Ha az építtető személyében változás történik, akkor a változást jogutódlással lehet elintézni. Viszont olvasónk esetében más a helyzet, hiszen az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Vissza lehet vonatni a használatbavéltelt elszámolási vita esetén?   

A használatbavételi engedély kiadása előtt elmérgesedett a viszony a beruházó és a kivitelező cég között, így minden eszközzel próbálják bojkottálni egymást. A kivitelező végül nem is adta ki az FMV és kivitelezői nyilatkozatokat. Az építtető mégis megkapta a használatba vételt. Ezt a kivitelező cég megtámadta, arra hivatkozva, hogy mivel nem volt érvényes kivitelezői nyilatkozat, a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lehet-e mellékes a melléképület? 

Át kell-e vezetni egy garázst vagy kerti tárolót a földhivatali térképre? Olvasónknak néhány éve épült meg a családi háza, erről hatósági bizonyítványuk is van. Menet közben azonban két melléképületet is felhúztak. A 100 légköbmétert egyik sem éri el, tehát engedély nélkül épültek. Mi ilyenkor a tennivaló? Hogyan járnak el szabályosan? Mikor nem kell engedély a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Átalakul a könyvelők képzése, újra kötelező lesz a hatósági tanfolyam

Átalakítja a kormány a mérlegképes könyvelők képzését. Ma egy ilyen tanfolyam elvégzéséhez elég egy érettségi és egy 500-600 órás szakmai képzés, amit egyre gyakrabban kínálnak távoktatásos formában. Jövőre ennek vége: a könyvelők képzését átveszi az állam, visszahozzák a hatósági tanfolyamokat.  A mérlegképes könyvelők képzésének a mai modellje alig három éve működik. A szakképzés 2021-es átalakítása…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Cseréljük ki a régi keringetőszivattyúkat korszerűekre! 

Rengeteg áramot spórolhatunk velük Nem sokszor gondolunk a keringető szivattyúkra áramfogyasztás szempontjából. Pedig egy régi, elavult vagy újabb, de bonyolultabb fűtési rendszer esetén a fogyasztásuk akár annyiba is kerülhet, mint egy energiahatékonyabb ház teljes éves fűtése H tarifán. Megéri az elavult szivattyúkat korszerűekre váltani? Mennyit lehet spórolni? Mit tudnak a korszerű szivattyúk, amire a régebbi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bezuhant a lakásépítések száma

Az első félévben a lakásépítések száma 19%-kal maradt el a tavalyi év azonos időszakától. Hasonló számokat tudtunk legutóbb is mutatni, akkor a statisztikai hivatal első negyedéves adatait összegeztük. A visszaesés tehát folytatódik, most már jól látszik, hogy ez fogja meghatározni az egész évet az építőiparban. A KSH szerint az első félévben mindössze 7353 új lakást…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mozgóbér: mennyire köthető a teljesítményhez a fizetés?

Sok munkaadó jobban szereti a teljesítménybért, mint az időarányos bérezést, mert hozzá tudja kötni a fizetéseket a teljesítményhez. Elvégre nem azért fizetünk senkit, hogy üldögéljen a fizetett munkahelyén. De vajon lehet-e valakit teljes egészében teljesítménybérben fizetni? Mi legyen a munkaszerződésben akkor, ha mozgóbérrel szeretnénk valakit felvenni? Mi az a mozgóbér? Sok álláshirdetésben találkozunk a mozgóbér…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gyűjtse-e a számlákat az átalányadózó?

Több olvasónk is felvetette a kérdést, hogy ha egyszer átalányadós, a költségeket az előre megállapított átalány alapján számolja el, akkor neki meg kell-e egyáltalán őriznie a bejövő számlákat? Érdemes foglalkoznunk a kérdéssel, mert nagyon sokba kerülhet, ha valaki hibás gyakorlatot követ.  Az átalányadózó egyéni vállalkozónak valóban nem kell azzal foglalkoznia, hogy költségeit a bejövő számlák…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hová lett a rezsióradíj?

Utoljára másfél évvel ezelőtt hirdetett ki érvényes építőipari rezsióradíjat a kormány. Bár a díjak módosítására vonatkozó legutóbbi szakmai ajánlás 2022 februárjában megszületett, rendelet ezt azóta sem erősítette meg. Csakhogy a legutóbbi óradíjak kihirdetése után indult el igazán az infláció, ami mára használhatatlanná teszi a hivatalos óradíjakat. Az építőipari rezsióradíj valójában nem egy kötelezően alkalmazandó hatósági…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új CSOK-szabályok

Jövő januártól megszűnik az eddig ismert Családi Otthonteremtési Kedvezmény. A CSOK és a korábbi falusi CSOK egy új támogatási formává alakul át, melyet csak a rendeletben megjelölt kistelepüléseken, az ország

Tovább »

Sorvezető: mikor melyik OTÉK-ot kell alkalmazni?

Készített a kormány egy sorvezetőt az országos településrendezési és építési követelmények alkalmazásához. Az OTÉK módosításába bekerült új bekezdések azt veszik sorra, hogy új építés engedélyezésekor vagy egyszerű bejelentés során az

Tovább »

Panasztörvény – az 50 főnél többet foglalkoztató cégekre is vonatkozik

Július 25-én lép hatályba a panaszokról, közérdekű bejelentésekről és a visszaélések bejelentésével kapcsolatos szabályokról szóló törvény. Az előírások egy része a vállalkozókat is érinti. Az 50-nél több dolgozót foglalkoztató cégeknek is működtetniük kell egy visszaélés-bejelentési rendszert. Kit érint? Az előírás két nagy csoportra vonatkozik: minden olyan vállalkozásra tevékenységi körtől függetlenül, ahol 50-nél több munkavállaló dolgozik…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kiterjesztett gyártói felelősség – egyszerű felhasználóként is lehet vele dolgunk

Július 1-től lépett életbe a kiterjesztett gyártói felelősség, vagy ahogy mindenki beszél róla: az EPR. A cél az, hogy a hulladékkezelés költségeit fizettessék meg az előállítókkal is, így a cégek számára ez fizetendő díjakat is jelent majd. Elsősorban a gyártók és a forgalmazók érintettek, de egy építőipari vállalkozás is könnyen belefuthat az EPR-be. Elég, ha…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jöhetnek a vendégmunkások, de nem minden vállalkozáshoz

Elfogadta a Parlament a vendégmunkások foglalkoztatásáról szóló törvényt. A vendégmunkások tartózkodási engedélye két évre lesz érvényes, ez egy évvel meghosszabbítható, a három év lejárta után pedig azonnal új kérelmet adhat be az érintett. Így szinte bármeddig itt dolgozhatnak az EU-n kívüli országokból, akár a Távol-Keletről vagy Ázsiából érkező vendégmunkások. A szabályok azonban erős korlátozásokat tartalmaznak,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kerti kutak bejelentése: minden előírást eltöröltek

Idén év végén járt volna le a korábban engedély nélkül fúrt vagy ásott kerti kutak bejelentésének a határideje. Ez az utólagos engedélyeztetés évek óta téma, most a koronavírus-járvány miatt adott több éves haladék járt volna le. Csakhogy a kormány inkább úgy döntött, véget vet ennek a több éve tartó átmeneti állapotnak, és gyakorlatilag eltörölnek minden…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Egyszerű bejelentéssel épült engedély helyett

Mi a teendő, ha megtagadják a hatósági bizonyítvány kiadását, mert nem lett volna elég az egyszerű bejelentés? Az építészek nem jogászok, bár egyre gyakrabban érzik úgy, hogy egy ilyen diplomának is lapulnia kellene a fiókjuk alján. Olvasónk esetében is valami hasonló történt: nem volt biztos abban, hogy elég-e az egyszerű bejelentés az egyik építkezés elindításához…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Előtetőt bárhova lehet építeni?

Májusi számunkban foglalkoztunk a terasz lefedésének kérdésével. Ekkor főként az engedélyezési szabályokat jártuk körbe. Viszont olvasóinkban felmerült még pár kérdés. Például: ha nem kell engedély egy teraszfedéshez, mert az „csak” egy előtető lesz, kell még más szabályra is figyelni? Az építési szabályok szerint nem kell építési engedély a kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Milyen nyelven legyen a teljesítménynyilatkozat?

Olvasónk sátorszerkezetet állítana fel először csak ideiglenesen, majd később állandóra. A sátor 2013-as teljesítménynyilatkozata román nyelvű. Le kell ezt magyarra fordítani? Mikor kell és hogyan lehet a sátor véglegesítését elintézni? Ideiglenes sátorszerkezet felállításához nem kell építési engedély, ha a megépített szerkezet legfeljebb 180 napig áll. Az ideiglenes sátorszerkezetek elhelyezéséhez jegyzői engedély kell. A sátornak rendelkeznie…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Rövid séta az elektromos autótöltők világában

Egyre többen kérnek elektromos autótöltőt a garázsukba is, hiszen egyre több az elektromos autó. Benne van a levegőben, hogy az új társasházakhoz kötelezőek is lesznek, sőt, előbb-utóbb ezt a kört az új építésű házakra is kiterjeszthetik. Bár az autótöltők alapvetően könnyen telepíthetőek utólag is, mégis pár megválaszolásra váró kérdés felmerült bennünk. Kell-e 3 fázis? Ki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Faház – de nem könnyűszerkezetes

Előregyártott CLT elemekből készült ház építkezésén jártunk A CLT egy angol mozaikszó, a cross laminated timber, vagyis a keresztirányban ragasztott faanyag fedőneve: tulajdonképpen egy tömörfa alapanyagú teherhordó szerkezetről van szó. Ez a technológia szédületes gyorsasággal kezdett elterjedni hazánkban is. Hogy miért? Többek között azért, mert alkalmas a tégla és a beton helyettesítésére, és sokkal gyorsabb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Változtak a szakmagyakorlási feltételek műemléki és településtervezési területen

Műemléki és településtervezési területen módosította a kormány a szakmagyakorlási feltételeket. Enyhültek a végzettségre és gyakorlati időre vonatkozó elvárások, illetve mindezek alól felmentést is adhat a Magyar Építész Kamara. Legutóbb egy évvel ezelőtt módosította a kormány azt a rendeletet, melyben az egyes építőipari szakterületek folytatásához szükséges jogosultságokat állapítja meg. Akkor részletezték a műemléki területtel valamint a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bejelentették: jövő évtől csak falusi házakhoz lesz CSOK

Részleteket még nem tudunk Lapzártánk idején, egy héttel a változások bejelentése után még nem jelent meg a csok-ot módosító kormányrendelet, így csak a kormány bejelentése alapján tudjuk a módosításokat összefoglalni. Mi lesz a csok-kal, hogyan alakulnak át a lakásszerzési támogatások? Rendelet tehát még nincs, amit ismerünk, azok csupán a június 22-én elhangzott bejelentés részletei. A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építő Élet 2023. szeptember

Kedves Olvasóink! Fogadják sok szeretettel a 2023. szeptemberi számunkat. A *-al jelzett bejegyzéseinket előfizetés nélkül is megtekinthetik. Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat Bővítés vagy

Tovább »