fbpx

Önök kérdezték

Családi ház kitűzése: be kell jelenteni?

Egyszerű bejelentéssel építjük a családi házunkat. A kitűzés időpontját mikor és hogyan kell bejelenteni az építésfelügyeletnek?

Ha saját magunknak építjük a családi házat, akkor a kitűzés időpontját nem kell bejelenteni az építésfelügyeletnek. Ez csak az egyszerű bejelentéssel épülő, max. 6 lakást tartalmazó, legfeljebb 1000 m2-es társasházak esetében kötelező.

A bejelentést az ÉTDR-ben, a „Kitűzés bejelentése” gombbal lehet megtenni. Ez a gomb viszont csak akkor fog megjelenni, ha az egyszerű bejelentéskor, a piszkozat létrehozásakor bepipáljuk azt a jelölő négyzetet, aminek a neve: „Ezen kérelem 300 m2 feletti és legfeljebb 1000 m2 hasznos alapterületű, nem saját lakhatás céljára szolgáló lakóépület építésére vonatkozik”. Ha a „Beadott kérelmek” oldalon belépünk az aktuális építés kérelmébe, látni fogjuk a „Kitűzés bejelentése” nevű, zöld színű cselekménygombot. Ezt megnyomva létrejön a „Kitűzés bejelentése” cselekmény, amit a szokásos módon tudunk benyújtani az építésfelügyeletnek. Ezután pedig letölthető a Kitűzés bejelentése nevű Ügyféli beadvány kivonat is. Ezzel tudjuk igazolni, hogy bejelentettük a kitűzést.

Ha elmaradt az egyszerű bejelentéskor a jelölőnégyzet bepipálása, akkor ezt később már csak a hatósági ügyintéző tudja megtenni (és ha kell, ők meg is fogják tenni helyettünk).

Hallottunk már olyan esetről is, hogy valamiért akkor is kérte a kitűzés időpontjának a bejelentését az építésfelügyelet, amikor ez nem kötelező. Az építésfelügyelet az egyszerű bejelentés elfogadásáról küldött értesítőbe írta bele a kitűzés bejelentését. Ez amúgy nem túl jogszerű, mivel egy értesítőben nem is lehetne előírás. De ha már így jártunk, és az építésfelügyelet kedvében szeretnénk járni, javasoljuk, hogy a kitűzés bejelentését. Ha van, akkor az e-naplóban, ha nincs e-napló, akkor e-papíron tegyük meg. Ha ugyanis nem kötelező a kitűzés bejelentése, akkor nem fog megjelenni az erre vonatkozó cselekménygomb az ÉTDR-ben.

Félkész ház továbbépítése új építtetővel

Olvasónk olyan egyszerű bejelentéses házat épít, amit 2018-ban kezdett el építeni egy másik kivitelező. E-napló van, hiszen akkor még az e-naplóba feltöltött tervek jelentették az egyszerű bejelentést. Menet közben azonban változott az építtető. Mindent lepapíroztak már, viszont az e-naplót még nem adta át az eredeti építtető. Mi a teendő ilyenkor? Nyithatnak új e-naplót, hogy haladjanak a kivitelezéssel? Ha 2018-ban bejelentették, de még nem valósult meg a kivitelezés, akkor van-e arra valami szabály, hogy meddig érvényes a bejelentés, vagy meddig lehet a kivitelezést megvalósítani?

Az építtető változását, azaz a jogutódlást nem csak az építtetőknek kell lepapírozni. A jogutódlást hivatalosan, az ÉTDR-ben is be kell jelenteni. Akkor is az ÉTDR-t kell használni, ha az eredeti egyszerű bejelentést még az e-naplóban tették meg. A jogutódláskor nem kötelező megadni az eredeti bejelentés számát, az ÉTDR rendszere automatikusan generál új ÉTDR azonosítót. A jogutódlást a régi vagy az új építtető is bejelentheti. A bejelentésről az ÉTDR-ből pdf igazolás tölthető le.

Olvasónk azonban jól gondolja, hogy a jogutódlást el kéne intézni az e-naplóban is. Ha tényleg sehogy nem férnek hozzá a régi e-naplóhoz, akkor nyitható új e-napló. Az új e-naplóba be kell írni az új e-napló megnyitásának okát, és jó, ha eseti bejegyzésben vissza tudunk hivatkozni az eredeti e-naplóra is. A hatósági bizonyítvány megkérésénél azonban szükség lesz az elkészült részek megfelelőségét igazoló FMV nyilatkozatokra. Ha ezek nincsenek meg, akkor még a kivitelezés folytatása előtt keressünk fel egy műszaki szakértőt, aki az elkészült részek megfelelőségét igazolni tudja.

Bár még bőven van idő az épület befejezésére, jó tudni, hogy az egyszerű bejelentéses családi házakat a bejelentéstől számított 10 éven belül kell megépíteni (Étv. 33/a § (6)). Azaz 10 éven belül kell hatósági bizonyítványt szerezni a házakra. Ha ez nem történik meg, akkor le kell bontani az elkészült részeket, vagy akár az egész házat.

Tégla másodkézből: beépíthetjük?

Olvasónk épülő házához magánszemélytől vásárolt téglát, amit az eladó 2 éve vásárolt, de nem építette be. A téglát most új ház építéséhez használnák. Elfogadja ezt az építési hatóság?

Az építési hatóság nem ellenőrzi azt, hogy ki, honnan és mennyiért vásárolta az épülő házához az építőanyagot. A hatóság azt nézi, hogy a terveknek és egyéb szabályoknak megfelelő építőanyagot építünk-e be. Ha a vásárolt tégla rendelkezik teljesítménynyilatkozattal és a kivitelező felelős műszaki vezető ellenőrizte, hogy valóban megfelelő a magánszemélytől vásárolt tégla, akkor nyugodtan beépíthető a házba.

 Engedély nélkül bővített gazdasági épület: hogy lehet ebből lakóház?

22 éve építési engedély alapján épült egy gazdasági épület, amit később egy melléképülettel bővítettek. A bővítmény engedély nélkül épült, és egyébként évek óta lakóingatlannak használták. Most a meglévő, melléképületi részt bővítenék úgy, hogy az egész végül papíron is lakóház legyen. El lehet ezt intézni egy eljárás keretében?

Nem lehet egy eljárásban elintézni az engedély nélkül épült rész fennmaradását és a rendeltetésmódosítást. A fennmaradási engedélyezéssel a kormányhivatalokban található építési hatóság foglalkozik, a rendeltetésmódosítással pedig a helyi önkormányzat. Tehát két külön hatóság. A rendeltetésmódosításról még azt is jó tudni, hogy csak olyan épületre lehet kérni, aminek már van használatbavételi engedélye/hatósági bizonyítványa. 

Először tehát fennmaradási és használatbavételi engedélyt kell kérni a melléképületre az építési hatóságtól. A 10 évnél régebbi épületeknél a fennmaradási engedély mellé nem jár bírság, és akkor sem bontatják le, ha az épület nem felel meg az építési szabályoknak. Azt, hogy az épület valóban több, mint 10 éve ott áll, nem a tulajnak kell bizonyítania, hanem az építési hatóság ellenőrzi az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) segítségével. 

Ha megvan a fennmaradási engedély, jöhet a melléképület rendeltetésmódosítása a helyi önkormányzatnál. Végül pedig a bővítés. Ha csak lakóépület bővítéséről van szó, akkor elég az egyszerű bejelentés, viszont, ha a meglévő részben megmarad a gazdasági épület funkció is, akkor a bővítéshez építési engedélyre lesz szükség.

Megoldás lehet még az is, ha a melléképületre és annak bővítésére kérnek fennmaradási és továbbépítési engedélyt, és ezután kérik meg az egész épületre a rendeltetésmódosítást.

Fontos azonban utána járni, hogy az engedély nélkül épült melléképület megfelel-e a lakóépületre vonatkozó  szabályoknak. Ugyanis a lakóépületekre más, szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint egy gazdasági épületre (pl.: a wc nem nyílhat a konyhából). Akkor sem kell kétségbe esni, ha az épület az elrendezése miatt nem lehet lakóház rendeltetésű. Igazából azt nem tiltja semmi, hogy valaki gazdasági rendeltetésű épületben lakjon.

Csak egy épület lehetne a telken

Olvasónk egy olyan telken építette meg egyszerű bejelentéses családi házát, ahol a rendezési terv csak 1 épületet enged meg. A telken eredetileg volt már egy kisebb épület, amiben addig laktak, amíg a mellé tervezett, nagyobb családi ház el nem készült. Most az új házra szeretnék megkérni a hatósági bizonyítványt. Viszont ehhez igazolni kell, hogy már csak 1 épület van a telken. Hogy kell ezt? Mi van akkor, ha az eredeti épületet a továbbiakban csak tárolónak használnák? Akkor megmaradhat? Vagy teljesen el kell bontani az egészet?

Ahhoz, hogy egy bontási engedélyhez nem kötött, elbontott lakóépületet töröljenek az ingatlan-nyilvántartásból hatósági bizonyítványt kell kérni (312/2012. kr. 56 § (1)). Ezt a típusú hatósági bizonyítványt is az ÉTDR-ben kell megkérni: az ”új építésügyi kérelem” cselekménygomb alatt a legördülő menüből lehet kiválasztani a sima, „hatósági bizonyítvány” elnevezésű eljárástípust. A kérelemhez mellékelni kell a 312/2012. kr 9. mellékleté­ben található statisztikai adatlapot. Változási vázrajzot januártól már nem kötelező csatolni, de ha szeretnénk egy piros pontot az építési hatóságtól, csatoljuk a változási vázrajzot is. 

A hatósági bizonyítvány kiadása előtt az építési hatóság ellenőrizni fogja, hogy valóban elbontották-e az épületet. Ezért is érdekes olvasónk másik kérdése. Az, hogy a meglévő épületet használhatják-e tárolónak. Igaz ugyan, hogy a 100 m3-nél kisebb, és max. 4,5 méter gerincmagasságú, nem emberi tartózkodásra szolgáló épület építésére eleve nem kell engedély, vagy lapostetős épület esetén ha 3,5 m homlokzatmagasságnál alacsonyabb. Ám ilyen épületek esetén is be kell tartani a rendezési tervben és a településképi rendeletben foglaltakat. Bogarásszuk át, hogy mit ír a rendezési terv! Csak lakóházból lehet 1 db a telken, vagy minden más egyéb épület építése is tilos az 1 darabon felül? A jogszabályok értelmezésében segítségünkre lehet az építési hatóság is a helyszíni szemle során. Előfordulhat ugyanis, hogy jó fej ügyintézővel sodor össze minket a sors, és legalább a meglévő épület alapjának elbontásától eltekintenek.

Engedélyes építéshez kell a műszaki ellenőr?

Építési engedély alapján, e-naplóval építjük a házunkat. Nem fogadtunk generált, saját magunk szervezzük össze a szakikat. Kelleni fog műszaki ellenőr is? A műszaki ellenőr mellé kötelező a tervezői művezető is? Nagyságrendileg milyen költségei vannak a plusz szakértőknek?

Műszaki ellenőrt azoknál az e-naplós építkezéseknél kell megbízni, ahol:

  • a kivitelezést több fővállalkozó végzi,
  • közbeszerzéses a beruházás (törvényben meghatározott bizonyos értékhatár felett),
  • nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás esetén.

Családi ház esetében természetesen csak az első pont lehet érvényes, vagyis akkor kell műszaki ellenőr, ha nem generállal építtetünk, hanem külön-külön szakik végzik a munkákat. Olvasónk esetében tehát biztosan szükség lesz műszaki ellenőrre, mivel engedélyes, e-naplós építkezésről van szó.

Tervezői művezetésre viszont nem lesz szükség. Ugyanis a tervezői művezetés szabályai csak az egyszerű bejelentéses lakóházra vonatkoznak. Építési engedélynél nem kell tervezői művezetőt megbízni. Önszorgalomból persze megbízhatjuk a tervezőt, hogy tervezői művezetéssel felügyelje az építkezést. Sőt megfelelő jogosultság esetén arra is van lehetőség, hogy a műszaki ellenőr és a tervezői művezető ugyanaz legyen.

Nézzük az anyagiakat! A tervezői művezetés díját jogszabály határozza meg, maximum a minimálbér másfélszerese lehet (br. 300.000 Ft.). A műszaki ellenőr díjazása megállapodás kérdése, a mérnöki kamarának csak ajánlott díjszabása van. A mérnöki díjszabás és egy jól használható online kalkulátor itt érhető el: bit.ly/mernokidij.

A kalkulátor alapján egy 50 milliós 200 m2-nél kisebb családi ház műszaki ellenőri költsége 6-700 ezer forint + áfa. A kamara szabályzata szerint az ajánlott mérnöki díj 67%-ánál alacsonyabb és az ajánlott díj 150%-ánál magasabb díj nem ajánlott.

Segítség, nem jön művezetni az építész!

Négy éve indult építkezés közepén eltűnt a generálkivitelező. Új generál folytatja a kivitelezést, azonban most a tervezői művezetéssel megbízott építész tervező makacsolta meg magát. Neki nem szimpatikus az új generál, és nem hajlandó elvégezni a feladatát, annak ellenére, hogy az írásos tervezői szerződésében a művezetésről is megállapodtunk. Pótolható valahogy a tervezői művezetői nyilatkozat? Hogy fog így hatósági bizonyítványt kapni a házunk?

Ma már nem kötelező a tervezőt tervezői művezetésre megbízni, ha magánszemélyként saját részre építjük az egyszerű bejelentéses családi házunk. Ez a szabály azonban csak a 2019. október 24-e után megtett egyszerű bejelentésekre érvényes, a négy éve megkezdett építésre sajnos nem.

Sajnos a jogszabályok és a Miniszterelnökség jó pár éves állásfoglalása alapján az eredeti építész tervező írásos hozzájárulása kell ahhoz is, hogy a tervezői művezetői feladatokat más tervező lássa el. Ha nehéz a kommunikáció a tervezővel, valószínűleg a feladatok átruházásához sem fog hozzájárulni. Viszont, mivel a tervezői szerződésben írásba foglalták a tervezői művezetési feladatokat is, csak úgy nem hátrálhat ki a szerződésből. Kötik őt a polgárjog és a kamara etikai-fegyelmi szabályai is. Ha a kamarai etikai-fegyelmi bizottsága elmarasztalja, akár az építész tervezői jogosultsága is elveszhet. Persze senki nem akar egy építkezés mellett még évekig pereskedni is.

Tudjuk, hogy sokan nem szeretik a helyi építésfelügyeletet zaklatni a problémás ügyükkel, de olvasónk esetén tanácsos lenne egy hivatalos állásfoglalást kérni az ügyben. Azért is, mert a hatósági bizonyítvány kiadására vonatkozó szabályok nem mondják azt, hogy nem kaphat hatósági bizonyítványt az az épület, ahol elmaradt a tervezői művezetés. A tervezői művezetés mellőzése miatt „csak” egy legfeljebb 500 ezres bírság jár az építtetőnek. Előfordulhat, hogy a lakhatásért megéri benyelni a bírságot, és később emiatt pereskedni a tervezővel, mint hogy emiatt ne készüljön el a házunk. Kicsi az esélye, hogy pár e-naplós bejegyzés vagy akár egy műszaki szakértő nyilatkozata pótolni tudja a tervezői művezetés nyilatkozatait. De egy próbát biztosan megér!

Király Viktória

Ezek még érdekelhetik:

Osztatlan közös telken saját részre

Adott egy osztatlan közös telek, melyet használati szerződés alapján külön részre „bontunk”. A telekre ikerházat építenénk úgy, hogy az épület tervezése és kivitelezése is külön menne. Sőt az egyik lakást maga az építtető szeretné a saját kezével felhúzni. Hogy kell ezt a hatóságnál lezongorázni? Hogyan kell a saját részre kivitelezést lepapírozni? Ahogy előzőleg írtuk, jelenleg…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Szomszédjogok egyszerű bejelentésnél

A szomszéd telken egy hatlakásos társasházat terveznek építeni egyszerű bejelentéssel. Olvasónk úgy tudja, hogy a tervezett épület nem felel meg az építési szabályoknak, viszont egyszerű bejelentésnél szomszédként nincs beleszólása az ügybe. Hogyan értesülhetnek szabályosan a szomszédok egyszerű bejelentéskor arról, hogy mi épül a szomszédban? Hogyan jelezzék, ha nem tetszik nekik a tervezett épület? Hatlakásos, legfeljebb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ki felel a kivitelezésért, ha nincsenek tervek?

Ipari padló kialakításához nincsenek rendes, részletes kivitelezési tervek, csak egy külföldi, minimális számítást tartalmazó dokumentáció. Hazai tervező nem adja a nevét a kivitelezéshez, de ennek ellenére a kivitelező és a felelős műszaki vezetője bevállalná a munkát. Megengedheti a műszaki ellenőr, hogy így alakítsák ki az ipari padlót? Alapvetően az építtető vagy meghatalmazottja (pl. a műszaki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Utólag lehet pótolni az e-naplót?

Egy e-naplós építkezésen a fővállalkozó úgy tájékoztatta az alvállalkozóját, hogy a villamossági munkákat nem kell naplózni. Utólag kiderült, hogy mégis kellett volna, viszont a munkákkal már hónapokkal ezelőtt végeztek. A villanyszerelő alvállalkozó a biztonság kedvéért bekérte e-mailen a munkavállalók napi jelentéseit. Elég ez ahhoz, hogy megússzák a büntetést? Ha egy építkezés e-naplós, akkor minden kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A nemfizetést is naplózni kell?

Társasház építésnél az építőanyag drágulása és a munkadíj emelkedése miatt az építtető nem akarja kifizetni a kivitelezőt. Kérdés: a nemfizetési problémákat az építési naplóban is dokumentálni kell? Az e-építési napló egy olyan felület, ahol nemcsak magát a kivitelezés folyamatát lehet és kell is dokumentálni, hanem arra is használható, hogy a kivitelezés résztvevői egy-egy eseti bejegyzéssel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építőipar – nem fényes a helyzet

Jelentősen zsugorodik az építőipar szelete a gazdaság tortájában. A KSH adatai szerint a termelés 7%-kal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest. A valóságban ennél jóval nagyobb a zuhanás, de területenként különböző a mérték.  Mi az oka ennek a nagy esésnek, meddig fog tartani, és melyek azok a területek, amiket nem érint annyira a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Tervezői szerződések teljesítési határideje és kötbérezése

Tervezőként pontosan tudjuk, hogy kötelező a teljesítési határidőt is belefoglalni a szerződésbe, és igencsak szeretik kötbérrel „díjazni”, ha valamivel megcsúszunk. Igen ám, de mi van akkor, ha a határidőnk előtt pár nappal kapunk a megrendelőnktől néhány olyan „apróságot”, ami miatt előre látjuk: ha a következő három napban literszámra öntjük magunkba a kávét és elfelejtjük az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építkezés mezőgazdasági területeken: Mikor kell humuszmentési talajvédelmi terv?

Tervező létünk során szinte biztos, hogy előbb-utóbb belefutunk mezőgazdasági területen építendő engedélyköteles épületbe. Munkatársunk is így járt, hiszen azzal “támasztotta meg” a hatóság, hogy akkor márpedig kéri szépen becsatolni a humuszmentési talajvédelmi tervet. Egyáltalán mit is takar pontosan ez a talajvédelmi terv? Mikor kötelező? A Földhivatalnál is lesz egy plusz körünk vagy akár kettő is?…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Biztosítsuk a betonpadlónk síkpontosságát 3D lézerszkennerrel!

Elérni, hogy egy frissen öntött beton vízszintes legyen, nem kis feladat. Akárhogyan is igyekszünk, akárhányezer négyzetméter van a kezünkben, száradás után legtöbbször ugyanaz a baj: jobban hasonlít a Baranyai-dombságra, mint egy feszített víztükörre. Majd ezután következik a szakik réme: lehet szépen helyrehozni a hibákat, pótolni a völgyekben és csiszolni a hegyeken. Persze használhatunk önterülő aljzatkiegyenlítőt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Drágul a TSZSZ igénybevétele – a nagyvállalatoknak fog jobban fájni

Mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk a nagy cégeknek, ha szeretnék igénybe venni a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szolgáltatásait. A kormány felemeli a szakértői közreműködés díját egy tervezett kormányrendelet szerint, de a TSZSZ szerint ennél is nagyobb emelésre volna szükség. Ma gyakorlatilag fillérekért adnak szakvéleményt milliárdos nagyvállalatoknak is – ezen kellene változtatni. A TSZSZ díját rendelet…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Új építőipari szabványok (2023. június – augusztus)

Építőanyagok és építés MSZ EN 303-5:2021+A1:2023  Fűtőkazánok. 5. rész: Szilárd tüzelőanyagokkal üzemelő, kézi és automatikus táplálású, legfeljebb 500 kW névleges hőteljesítményű fűtőkazánok. Terminológia, követelmények, vizsgálat és megjelölés  MSZ EN 13126-3:2023  Zárak és épületvasalatok. Ablakok és erkélyajtók. Követelmények és vizsgálati módszerek. 3. rész: Tolózárak, főként bukónyíló, először bukó és csak bukó vasalatok esetén MSZ EN 13200-4:2023 …

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kókány után dolgozni

Hogy előzzük meg a jogi hercehurcát, ha az előttünk dolgozó „szaki” munkája csapnivaló? Az egymásra épülő munkák során gyakran belefuthatunk az előttünk dolgozók – szépen fogalmazva – ballépéseibe. Kimaradt ez, kókány az, hitvány amaz. Aztán persze a megrendelő nekünk már nem akarja még egyszer kifizetni azt a plusz munkát, amit a silányul dolgozó elődünk melójának…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bővítés vagy felújítás nem mehet 5% áfával, de rendeltetésmódosítás igen?

Ha egy magánszemély generálkivitelezővel építi az új házát, akkor nagyon kedvezményes, 5%-os forgalmi adóval veheti meg.  De mi a helyzet felújításkor, bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén? Van-e arra mód, hogy ilyen munkáknál is alkalmazni lehessen a kedvezményes lakásáfát? A normál adózáshoz képest jóval alacsonyabb áfakulcsot a kormány csak új építésű lakások létrehozása esetén biztosítja. Ezt kedvezménynek…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat

Egyszerűsíti a kormány a tűz- és munkavédelemmel kapcsolatos szabályokat, adminisztratív előírásokat. A tervek szerint a jövőben kevesebb helyen kell majd tűzvédelmi szabályzatot készíteni, és ritkulhat a tűzvédelmi oktatások gyakorisága is. A munkavédelmi oktatás pedig az elképzelések szerint egyes munkahelyeken úgy is teljesíthető lesz, hogy a munkáltató átadja a dolgozónak a miniszter által közreadott oktatási tematikát,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok

Az egyéb szabálysértési bírságokhoz hasonlóan megemelik az építési és építésfelügyeleti bírságokat is. Itt is minden tételt egységesen 30%-kal növeltek. Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a különböző szabálysértési bírságok emelését tartalmazó rendeletek. Magasabb lett a helyszíni bírság, többet kell fizetni a gyorshajtásra vagy bármely más közlekedési szabályszegésre. Az emelés minden büntetési tételnél azonos mértékű, egységesen…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új napelemes szabályok

Hetek óta valamennyi érintett azt találgatja, miként fognak megváltozni 2024 januárjától a háztartási napelemes rendszerek működtetésére vonatkozó szabályok. A kormány jelentős szigorítást akart bevezetni ezen a területen, ám úgy tűnik,

Tovább »

Szavatosság megszűnő vállalkozással

Mit tehet a fővállalkozó, ha szavatossággal tartozik az átadott munkáért, ám a feladatot ténylegesen elvégző egyéni vállalkozó időközben már felhagyott ezzel a tevékenységgel? Lehet-e valahogyan szavatossági igényt érvényesíteni megszüntetett vállalkozással szemben? Alapesetben a fővállalkozó tartja a hátát Olvasónk cége egy gazdasági épületet hozott tető alá, melynek gépészeti berendezéseit egy egyéni vállalkozó szerelte alvállalkozóként. Szavatossági probléma…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A festőnek is kell kivitelezői nyilatkozatot adnia?

“Magánépítkezésben vagyunk éppen, ami nem e-napló köteles. Minden kivitelezőtől be kell kérnünk a kivitelezői nyilatkozatot? Attól is, aki esetleg csak két-három napot dolgozik, mint mondjuk a festő vagy az ablakos?”  Ha nincs generál, akkor  az építtetőnek kell minden szakmunkát végző vállalkozóval külön szerződést kötnie. A szerződésben a munkavégzésre vonatkozó kikötések és határidők mellett szerepelnie kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kétlakásos ikerházra hány e-napló kell?

Egyszerű bejelentéssel épül a kétlakásos ikerház. Az ikerház két részét két külön generálkivitelező építi. Az egyik lakás már szerkezetkész, a kivitelezéshez már megnyitották az e-naplót. A másik lakás építését most kezdenék, de nem tudják hogyan naplózzanak. Egyben vagy két külön e-naplóban vezessék az építkezést? Egy bejelentés – egy napló A válasz nagyon egyszerűnek tűnhet. Mivel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A redőny felszerelését is e-naplózni kell?

Olvasónk főként alvállalkozóként árnyékolástechnikai munkákat végez e-naplós építkezéseken. Gyakran tapasztalja azonban, hogy annak ellenére, hogy e-naplós a kivitelezés, őt nem hívják meg az e-naplóba, mondván túl sok a macera vele. Származhat ebből hátránya olvasónknak? Járhat érte bírság? A kivitelezési szabályok nem tesznek különbséget a kivitelezési munkák között, magyarán nincs olyan, hogy kicsi vagy nagy kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell új e-naplót nyitni, ha férjhez megyünk?

Egy családi ház építésnél az e-naplót már megnyitották, de a kivitelezést még nem kezdték el. Az e-napló megnyitása óta az építtető pár összeházasodott, a hölgy neve megváltozott. Mit lehet tenni ilyenkor? Kell új e-naplót nyitni? Ha az építtető személyében változás történik, akkor a változást jogutódlással lehet elintézni. Viszont olvasónk esetében más a helyzet, hiszen az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Vissza lehet vonatni a használatbavéltelt elszámolási vita esetén?   

A használatbavételi engedély kiadása előtt elmérgesedett a viszony a beruházó és a kivitelező cég között, így minden eszközzel próbálják bojkottálni egymást. A kivitelező végül nem is adta ki az FMV és kivitelezői nyilatkozatokat. Az építtető mégis megkapta a használatba vételt. Ezt a kivitelező cég megtámadta, arra hivatkozva, hogy mivel nem volt érvényes kivitelezői nyilatkozat, a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lehet-e mellékes a melléképület? 

Át kell-e vezetni egy garázst vagy kerti tárolót a földhivatali térképre? Olvasónknak néhány éve épült meg a családi háza, erről hatósági bizonyítványuk is van. Menet közben azonban két melléképületet is felhúztak. A 100 légköbmétert egyik sem éri el, tehát engedély nélkül épültek. Mi ilyenkor a tennivaló? Hogyan járnak el szabályosan? Mikor nem kell engedély a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Átalakul a könyvelők képzése, újra kötelező lesz a hatósági tanfolyam

Átalakítja a kormány a mérlegképes könyvelők képzését. Ma egy ilyen tanfolyam elvégzéséhez elég egy érettségi és egy 500-600 órás szakmai képzés, amit egyre gyakrabban kínálnak távoktatásos formában. Jövőre ennek vége: a könyvelők képzését átveszi az állam, visszahozzák a hatósági tanfolyamokat.  A mérlegképes könyvelők képzésének a mai modellje alig három éve működik. A szakképzés 2021-es átalakítása…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Cseréljük ki a régi keringetőszivattyúkat korszerűekre! 

Rengeteg áramot spórolhatunk velük Nem sokszor gondolunk a keringető szivattyúkra áramfogyasztás szempontjából. Pedig egy régi, elavult vagy újabb, de bonyolultabb fűtési rendszer esetén a fogyasztásuk akár annyiba is kerülhet, mint egy energiahatékonyabb ház teljes éves fűtése H tarifán. Megéri az elavult szivattyúkat korszerűekre váltani? Mennyit lehet spórolni? Mit tudnak a korszerű szivattyúk, amire a régebbi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bezuhant a lakásépítések száma

Az első félévben a lakásépítések száma 19%-kal maradt el a tavalyi év azonos időszakától. Hasonló számokat tudtunk legutóbb is mutatni, akkor a statisztikai hivatal első negyedéves adatait összegeztük. A visszaesés tehát folytatódik, most már jól látszik, hogy ez fogja meghatározni az egész évet az építőiparban. A KSH szerint az első félévben mindössze 7353 új lakást…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mozgóbér: mennyire köthető a teljesítményhez a fizetés?

Sok munkaadó jobban szereti a teljesítménybért, mint az időarányos bérezést, mert hozzá tudja kötni a fizetéseket a teljesítményhez. Elvégre nem azért fizetünk senkit, hogy üldögéljen a fizetett munkahelyén. De vajon lehet-e valakit teljes egészében teljesítménybérben fizetni? Mi legyen a munkaszerződésben akkor, ha mozgóbérrel szeretnénk valakit felvenni? Mi az a mozgóbér? Sok álláshirdetésben találkozunk a mozgóbér…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gyűjtse-e a számlákat az átalányadózó?

Több olvasónk is felvetette a kérdést, hogy ha egyszer átalányadós, a költségeket az előre megállapított átalány alapján számolja el, akkor neki meg kell-e egyáltalán őriznie a bejövő számlákat? Érdemes foglalkoznunk a kérdéssel, mert nagyon sokba kerülhet, ha valaki hibás gyakorlatot követ.  Az átalányadózó egyéni vállalkozónak valóban nem kell azzal foglalkoznia, hogy költségeit a bejövő számlák…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hová lett a rezsióradíj?

Utoljára másfél évvel ezelőtt hirdetett ki érvényes építőipari rezsióradíjat a kormány. Bár a díjak módosítására vonatkozó legutóbbi szakmai ajánlás 2022 februárjában megszületett, rendelet ezt azóta sem erősítette meg. Csakhogy a legutóbbi óradíjak kihirdetése után indult el igazán az infláció, ami mára használhatatlanná teszi a hivatalos óradíjakat. Az építőipari rezsióradíj valójában nem egy kötelezően alkalmazandó hatósági…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új CSOK-szabályok

Jövő januártól megszűnik az eddig ismert Családi Otthonteremtési Kedvezmény. A CSOK és a korábbi falusi CSOK egy új támogatási formává alakul át, melyet csak a rendeletben megjelölt kistelepüléseken, az ország

Tovább »

Sorvezető: mikor melyik OTÉK-ot kell alkalmazni?

Készített a kormány egy sorvezetőt az országos településrendezési és építési követelmények alkalmazásához. Az OTÉK módosításába bekerült új bekezdések azt veszik sorra, hogy új építés engedélyezésekor vagy egyszerű bejelentés során az

Tovább »

Panasztörvény – az 50 főnél többet foglalkoztató cégekre is vonatkozik

Július 25-én lép hatályba a panaszokról, közérdekű bejelentésekről és a visszaélések bejelentésével kapcsolatos szabályokról szóló törvény. Az előírások egy része a vállalkozókat is érinti. Az 50-nél több dolgozót foglalkoztató cégeknek is működtetniük kell egy visszaélés-bejelentési rendszert. Kit érint? Az előírás két nagy csoportra vonatkozik: minden olyan vállalkozásra tevékenységi körtől függetlenül, ahol 50-nél több munkavállaló dolgozik…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kiterjesztett gyártói felelősség – egyszerű felhasználóként is lehet vele dolgunk

Július 1-től lépett életbe a kiterjesztett gyártói felelősség, vagy ahogy mindenki beszél róla: az EPR. A cél az, hogy a hulladékkezelés költségeit fizettessék meg az előállítókkal is, így a cégek számára ez fizetendő díjakat is jelent majd. Elsősorban a gyártók és a forgalmazók érintettek, de egy építőipari vállalkozás is könnyen belefuthat az EPR-be. Elég, ha…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jöhetnek a vendégmunkások, de nem minden vállalkozáshoz

Elfogadta a Parlament a vendégmunkások foglalkoztatásáról szóló törvényt. A vendégmunkások tartózkodási engedélye két évre lesz érvényes, ez egy évvel meghosszabbítható, a három év lejárta után pedig azonnal új kérelmet adhat be az érintett. Így szinte bármeddig itt dolgozhatnak az EU-n kívüli országokból, akár a Távol-Keletről vagy Ázsiából érkező vendégmunkások. A szabályok azonban erős korlátozásokat tartalmaznak,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kerti kutak bejelentése: minden előírást eltöröltek

Idén év végén járt volna le a korábban engedély nélkül fúrt vagy ásott kerti kutak bejelentésének a határideje. Ez az utólagos engedélyeztetés évek óta téma, most a koronavírus-járvány miatt adott több éves haladék járt volna le. Csakhogy a kormány inkább úgy döntött, véget vet ennek a több éve tartó átmeneti állapotnak, és gyakorlatilag eltörölnek minden…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Egyszerű bejelentéssel épült engedély helyett

Mi a teendő, ha megtagadják a hatósági bizonyítvány kiadását, mert nem lett volna elég az egyszerű bejelentés? Az építészek nem jogászok, bár egyre gyakrabban érzik úgy, hogy egy ilyen diplomának is lapulnia kellene a fiókjuk alján. Olvasónk esetében is valami hasonló történt: nem volt biztos abban, hogy elég-e az egyszerű bejelentés az egyik építkezés elindításához…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Előtetőt bárhova lehet építeni?

Májusi számunkban foglalkoztunk a terasz lefedésének kérdésével. Ekkor főként az engedélyezési szabályokat jártuk körbe. Viszont olvasóinkban felmerült még pár kérdés. Például: ha nem kell engedély egy teraszfedéshez, mert az „csak” egy előtető lesz, kell még más szabályra is figyelni? Az építési szabályok szerint nem kell építési engedély a kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Milyen nyelven legyen a teljesítménynyilatkozat?

Olvasónk sátorszerkezetet állítana fel először csak ideiglenesen, majd később állandóra. A sátor 2013-as teljesítménynyilatkozata román nyelvű. Le kell ezt magyarra fordítani? Mikor kell és hogyan lehet a sátor véglegesítését elintézni? Ideiglenes sátorszerkezet felállításához nem kell építési engedély, ha a megépített szerkezet legfeljebb 180 napig áll. Az ideiglenes sátorszerkezetek elhelyezéséhez jegyzői engedély kell. A sátornak rendelkeznie…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Rövid séta az elektromos autótöltők világában

Egyre többen kérnek elektromos autótöltőt a garázsukba is, hiszen egyre több az elektromos autó. Benne van a levegőben, hogy az új társasházakhoz kötelezőek is lesznek, sőt, előbb-utóbb ezt a kört az új építésű házakra is kiterjeszthetik. Bár az autótöltők alapvetően könnyen telepíthetőek utólag is, mégis pár megválaszolásra váró kérdés felmerült bennünk. Kell-e 3 fázis? Ki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Faház – de nem könnyűszerkezetes

Előregyártott CLT elemekből készült ház építkezésén jártunk A CLT egy angol mozaikszó, a cross laminated timber, vagyis a keresztirányban ragasztott faanyag fedőneve: tulajdonképpen egy tömörfa alapanyagú teherhordó szerkezetről van szó. Ez a technológia szédületes gyorsasággal kezdett elterjedni hazánkban is. Hogy miért? Többek között azért, mert alkalmas a tégla és a beton helyettesítésére, és sokkal gyorsabb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Változtak a szakmagyakorlási feltételek műemléki és településtervezési területen

Műemléki és településtervezési területen módosította a kormány a szakmagyakorlási feltételeket. Enyhültek a végzettségre és gyakorlati időre vonatkozó elvárások, illetve mindezek alól felmentést is adhat a Magyar Építész Kamara. Legutóbb egy évvel ezelőtt módosította a kormány azt a rendeletet, melyben az egyes építőipari szakterületek folytatásához szükséges jogosultságokat állapítja meg. Akkor részletezték a műemléki területtel valamint a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bejelentették: jövő évtől csak falusi házakhoz lesz CSOK

Részleteket még nem tudunk Lapzártánk idején, egy héttel a változások bejelentése után még nem jelent meg a csok-ot módosító kormányrendelet, így csak a kormány bejelentése alapján tudjuk a módosításokat összefoglalni. Mi lesz a csok-kal, hogyan alakulnak át a lakásszerzési támogatások? Rendelet tehát még nincs, amit ismerünk, azok csupán a június 22-én elhangzott bejelentés részletei. A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építő Élet 2023. szeptember

Kedves Olvasóink! Fogadják sok szeretettel a 2023. szeptemberi számunkat. A *-al jelzett bejegyzéseinket előfizetés nélkül is megtekinthetik. Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat Bővítés vagy

Tovább »