Pontosították az illeszkedés fogalmát

Egy régóta használt, de eddig soha meg nem magyarázott fogalom került be július elsejétől az építési törvénybe. Ez az illeszkedés követelménye, amit eddig is be kellett tartani, csak éppen senki nem írta le, hogy pontosan mihez is kellene illeszkedniük a terveknek. Egyelőre csak egy meghatározást kapott a régóta gumiszabályként létező illeszkedés, de nemsokára valószínűleg egy végrehajtási rendeletben fogják tisztázni, hogy mit várhatnak el a települések ezzel a címszóval, és mit nem.

 

Illeszkedés: egy fogalom a HÉSZ szabályok helyett

Az illeszkedés fogalmának a megmagyarázására körülbelül 30 évet kellett várni. A rendszerváltás időszakáig, az önálló önkormányzatok létrejöttéig kell visszamennünk. A régi, még az 1964-es építési törvényre alapozott rendezési terveket és építési szabályzatokat egy idő után már nem lehetett használni, újat pedig a friss önkormányzatok egy része soha nem is készített. Egy 1989-es felmérés szerint a 3200 önkormányzat közül 600-nak semmilyen rendezési terve nem volt. A későbbi évek során évente 20-30 dokumentum elkészült ugyan, de nagyjából ugyanennyit hatályon kívül is helyeztek, tehát a rendezési terv nélküli települések száma alig változott.

Ebben a helyzetben voltak kénytelenek a tervezők az úgynevezett illeszkedést alkalmazni. Itt egyszerűen arról van szó, hogy ha nincs a területre érvényes építési előírás, akkor a tervezőnek az építési törvény általános előírásait kell figyelembe vennie, mellette pedig az új épületnek illeszkednie kell a környező épületekhez. Nézzük meg a szomszédos telkek beépítési módját, beépítettségét, kertjét, az építmények magasságát, és ezek alapján dolgozzunk ki valami hasonlót, ami nem üt el lényegesen a környező épületektől. Nagyjából ez volt az illeszkedés.

Új fogalom került be a törvénybe

Az építési törvény mostani módosítása ezt már településrendezési illeszkedésnek nevezi, és most első alkalommal meg is határozza ezt a fogalmat. A törvény településrendezési illeszkedés követelményéről akkor beszél, ha a településen nincs helyi építési szabályzat, vagy az nem elég részletes, de az önkormányzat elvárja, hogy egy új, bővített, vagy megváltozott rendeltetésű épület harmonikusan illeszkedjen be a környezetébe. Az illeszkedés követelményét kell alkalmazni akkor is, ha a HÉSZ a minimálisan meghatározott kötelező elemek közül nem mindet tartalmazza (Ép. tv. 2.§ 28. pont).

Elvárják, hogy az érintett telken a környezetével azonos építési jogok és kötelezettségek érvényesüljenek. Az illeszkedésnek az alábbi előírásokra kell kiterjednie:

– a telek alakítása

– a beépítettség mértéke

– beépítés magassága

– beépítés módja és helye

– rendeltetési egységek száma és a rendeltetés módja.

Ha tehát egy építési területre nincs érvényes építési szabályzat, vagy az nem teljeskörű, akkor építési munkát végezni csak úgy lehet, ha érvényesül a településrendezési illeszkedés követelménye (Ép. tv. 18.§ 2.).

Tervtanácsok: az OTÉK teljesítését is figyelniük kell

Változott a tervtanácsok feladata is az illeszkedéssel kapcsolatban. Eddig is a tervtanácsok feladatai közé tartozott az illeszkedési szabályok “érvényesülésének az elősegítése”. Ez azonban egy elég gyenge jogkörnek tűnik. Most az „érvényesülés elősegítése“ helyett a tervtanácsok feladata az illeszkedési szabályoknak és az országos településrendezési és építési követelményeknek az érvényesítése. Láthatjuk, hogy a tervtanácsok jogköre ki is bővült azzal, hogy a helyi településkép-védelmi feladatok mellett ez a szervezet a felelős az országos építési követelmények betartásáért is (a tervtanács nem dönt, de ha véleményükben a szabályokkal ütközőnek tartják a tervet, akkor nem ajánlják megvalósításra).

Őszintén reméljük, hogy a változások véget vetnek majd az illeszkedési követelmény nyakló nélküli alkalmazásának is. Merthogy éppen attól, hogy ez egy konkrét tartalom nélküli gumiszabály volt, számos olyan helyen is alkalmazták, ahol semmi keresnivalója nem lett volna. Például a HÉSZ nem tiltja egy adott utcában a lapostetős házak építését, ám a főépítész az illeszkedésre hivatkozva mégis elutasítja. Valójában csak neki nem tetszik, de az illeszkedés éppen egy olyan gumiszabály volt, amire ilyen helyzetben nagyon is jól lehetett hivatkozni. A mostani módosítás után talán egyértelműbb lesz, hogy az illeszkedésre csak akkor hivatkozhatnak, ha nincs HÉSZ, vagy van, de hiányos a törvényi előírásokhoz képest. Az sem kevés hely, valószínűleg több száz olyan települést találunk Magyarországon, ahol nincs vagy nem teljes a helyi szabályozás. Ezeken van tere az illeszkedésre hivatkozásnak, máshol azonban talán végre nem fognak e szabály mögé bújva saját ízlésük alapján határozni a települési vezetők.

Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink