December 20-tól megszűnt a szabad felhasználású Képzési Hitel1. A csak a képzési díjra fordítható Képzési Hitel2 megmaradt, igaz, szigorúbb feltételekkel. Azért szigorítottak, mert a pénzt folyósító Diákhitel Központ visszaéléseket tapasztalt.
December 20-tól megszűnt a szabad felhasználású Képzési Hitel1, tehát már nem igényelhető. A korábban kötött szerződések a kölcsön visszafizetéséig érvényben maradnak, változatlan feltételekkel.
A korábban Képzési Hitel2-nek nevezett, kötött felhasználású, csak a képzés díjára fordítható hitel megmarad, az új neve Képzési Hitel lett. Változtak viszont a hozzájutás feltételei.
Ki igényelheti?
Ami nem változott:
Igényelheti minden olyan
– 18 és 55 év közötti,
– szakképzésben vagy felnőttképzésben részt vevő személy,
– akinek a képzési ideje meghaladja a 3 hónapot.
Az igényléshez nem szükséges sem kezes, sem fedezet (pl. autó vagy ingatlan, amire ráterhelik a kölcsönt).
Ami újdonság:
Mostantól a fentieken túl csak az kaphat Képzési Hitelt, aki
– a képzés díjának legalább 20%-kát önerőként befizette a szak- vagy felnőttképzőnek,
– a hiteligénylést megelőzően, folyamatosan, 12 hónapig rendelkezett társadalombiztosítási vagy tanulói, hallgatói jogviszonnyal.
– bejelentett lakcímmel rendelkezik,
– büntetlen előéletű,
– nincs köztartozása,
– és olyan szak- vagy felnőttképző intézményben tanulna, amely benne van a Diákhitel Direkt igénylési felületén található intézményi listában. (A lista folyamatosan frissül.)
Megkaphatják a Magyarországon tartózkodási engedéllyel vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezők is, ha a fenti feltételnek is megfelelnek.
Mennyit lehet kérni?
Ami nem változott:
– a hitel csak a képzési díjra fordítható.
– Felnőttképzésben maximum 500.000 Ft,
– szakképzésben maximum a képzési díj tényleges összege kérhető.
– a Képzési Hitelt nem az igénylő, hanem közvetlenül az oktatási intézmény kapja (felnőttképzésben a tanfolyam kezdetén és félidőben, szakképzésben pedig tanulmányi félévenként).
Ami újdonság:
– az igénylést csak a képzés első napja után lehet benyújtani.
A folyamat tehát úgy néz ki, hogy elsőként ellenőrizni kell a Diákhitel Direkt oldalán, hogy a kiválasztott képzés szerepel-e a listájukon. (Ha nem, akkor ezt jelezhetjük is a Diákhitel Központ ügyfélszolgálatának). Ha rajta van, akkor le kell egyeztetni a képzőhellyel, hogy felvesszük majd a Képzési Hitelt, így csak a tandíj önrészét, a 20%-kot kell előre befizetni. Erről kapunk egy igazolást. Ha megkezdődik a képzés, akkor kell megigényelni a hitelt a Diákhitel Direkt igénylési felületén. Itt be kell csatolni többek közt az igazolást a 20% befizetéséről. Ha a képző rajta van a listán, és minden feltételnek megfelelünk, akkor a Diákhitel Központ automatikusan utal közvetlenül a képzőhelynek.
Törlesztése
Itt nem változott semmi.
– a kamat 0%
– a törlesztés futamidejét mindenki maga határozza meg 1 és 10 év között,
– törleszteni csak a tanulmányok befejezését követő negyedik hónaptól kell,
– a törlesztőrészlet végig fix,
– ingyenes az elő- és végtörlesztés,
– két gyerek után a tartozás felét, három gyerek után a teljes tartozást elengedik az anyáknak.
Igénylése
Ami nem változott:
– kizárólag az Ügyfélkapun keresztül, elektronikusan lehet igényelni, a www.diakhiteldirekt.hu felületen. (Ügyfélkapus hozzáférés szükséges).
Ami újdonság:
Az igényléshez szükség van:
– erkölcsi bizonyítványra (Ügyfélkapuval a nyilvantarto.hu oldalon a Szolgáltatások/Webes Ügysegéden keresztül.)
– igazolásra a képzési díj 20 %-ának befizetéséről
– ha a képzéshez valamilyen végzettség kell, akkor a bizonyítványra
– köztartozásmentesség igazolására, azaz a „nullás igazolásra” (nav.gov.hu, IGAZOL nyomtatványon kell kérni)
– társadalombiztosítási jogviszony igazolására (Ügyfélkapun keresztül neak.gov.hu)
– tanulói vagy felnőttképzési jogviszony igazolására.
Forrás: Diákhitel Központ
Őri András