Vállalkozói információk: e-tus helyett KAVIR, szakmai képesítés

Két évvel ezelőtt örömmel írtuk meg, hogy létrejött egy vállalkozások indítását is segítő információs weboldal, az e-tus. Itt meg lehetett nézni, hogy melyik tevékenységhez mi az elvárt szakképesítés. A szolgáltatás alig egy évig működött, mára már elérhetetlen. Most a Kamara indított egy hasonlót, ez is elég jól használható.

Az egyes szakmához tartozó képesítési követelményeket különböző kormány- és miniszteri rendeletek tartalmazták. Ezeknek korábban nem volt olyan adatbázisa, ahol egy induló vállalkozó megnézhette volna, hogy adott tevékenységhez milyen képesítésre van szüksége. Kénytelen volt az okmányirodai vagy kamarai ügyintézőre hallgatni. Ha pedig az ügyintéző valami eldugott szabály alapján úgy gondolta, hogy nem rendelkezik az elvárt szakképesítéssel, akkor megtagadta a vállalkozás bejegyzését.

A probléma leginkább az egyéni vállalkozókat érintette. Egy cég bejegyzésekor nem vizsgálja senki, hogy rendelkezik-e valaki a szükséges végzettséggel. Feltételezik, hogy a cég majd felvesz egy megfelelő képzettségű munkavállalót. Egyéni vállalkozóknál azonban más a helyzet: itt a vállalkozónak személyesen kell a tevékenységhez szükséges valamennyi feltétellel rendelkeznie. 

Vállalkozást akkor indíthat, ha az előfeltételeket biztosítja, nem mondhatja azt, hogy majd később felvesz valakit, vagy megszerzi a képesítést. Több esetben ez az ellenőrzés nem csak a vállalkozás indításakor történt. A kormányhivatalnak joga van bármikor ellenőrizni, hogy a vállalkozás megfelel-e a számára előírt képesítési követelményeknek. S bizony sok esetben előfordul, hogy az új képesítési követelményt már nem teljesíti a több éve a szakmában dolgozó vállalkozó. Ilyen indokkal is töröltek vállalkozásokat.

A Kereskedelmi és Iparkamara megoldásként 2020-ban indított el egy segítséget nyújtó szolgáltatást e-tus.hu néven. Itt a végezhető gazdasági tevékenységek mellett megtalálhattuk a jogszabály szerint hozzá előírt képesítést és annak a jogszabálynak a számát is, mely ezt a képesítést előírja. A szolgáltatás tavaly őszig működött. Szeptemberben lépett életbe egy új kormányrendelet, ami átalakította a képesítési követelményeket. A több különböző jogszabályba szétszórt előírásokat egységesítették, összevonták egy kormányrendeletbe. Ma is ez hatályos, a 34/2021-es kormányrendelet. A változás megpecsételte az e-tus sorsát. Talán egyszeri projekt alapján fejlesztették és már nem volt elérhető az eredeti programozó? Ez is lehet. Mindenesetre a változásokat már nem vezették át a rendszerbe, inkább az egészet felszámolták. 

Egy hasonló szolgáltatást, talán az előző utódját indította el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara KAVIR néven – a név a Kamarai Vállalkozói Információs Rendszert takarja (a kavir.mkik.hu címen érhető el). A rendszere hasonló: kereshetünk kifejezésekre és tevékenységi kódokra is. A kiválasztott szakmánál elolvashatjuk az általános információkat, majd megtudhatjuk, hogy a szakma önálló műveléséhez, például vállalkozás indításához szükséges-e valamilyen képesítés és engedély. Megtaláljuk a képesítést előíró jogszabály elérhetőségét is. Hasznos funkció az is, ami megmutatja a régebbi képesítéseket és a hozzá tartozó jogszabályokat. Ezek ugyanennek a szakmának az előző előírásait tartalmazzák, és melyeket ma is elfogadnak.

N.Cs.

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink