Változtak a feltételek, építési vállalkozók is kaphatnak nulla százalékos hitelt

Áprilistól kínál nulla százalékos vállalkozói hiteleket a Magyar Fejlesztési Bank. A hitelprogram kis- és középvállalkozásoknak szól, melyek akár 100 millió forint kamatmentes kölcsönt is kaphatnak fejlesztéseikre. Az építési vállalkozásokat eddig kizárták a programból, ám most feloldották a tiltást: építőipari gépekre, vagy akár ingatlan felújítására is lehet pályázni nagyon kedvező feltételekkel.

A kamatmentes hitelnek az a célja, hogy a kisvállalkozásoknak lehetőségük legyen rövid- vagy középtávon megtérülő, bevételt termelő technológiai fejlesztéseket indítani. Az előzetes hírekhez képest csalódás volt, hogy a végleges pályázati felhívás alapján már kizárták az építőipari vállalkozásokat a pályázati lehetőségből. Nem pályázhattak sem azok, mely fő tevékenysége az építőipar volt, sem pedig azok, melyeknek más volt ugyan a bejegyzett fő tevékenysége, de árbevételük több mint a fele erről a területről származott. Ezt a tiltást a július végi módosítással feloldották, s több más, kedvező változást is tapasztalhatunk még a kiírásban.

Kedvezőbbek a feltételek július végétől

Eleve megváltozott a hitelprogram célja is. Az eredeti szöveg csak a technológiai korszerűsítést tartalmazta, másra nem lehetett a pénzt fordítani. Most ez kiegészült, s elfogadott céllá vált az ingatlankorszerűsítés, -felújítás, -bővítés, átalakítás is, valamint a beruházáshoz kapcsolódó készletek beszerzése.

Alacsonyabb lett a kölcsön minimum összege is. A 10 milliós alsó küszöböt 5 millióra csökkentették, így kisebb beruházások számára is elérhetővé vált ez a forrás. A maximális igényelhető összeg maradt a 100 millió. A konkrétan felvehető hitel a vállalkozás bevételétől függ: a kért összeg nem haladhatja meg a kérelem benyújtását megelőző év üzemi eredményének a tizenötszörösét.

A kölcsönt cégek és egyéni vállalkozók is igényelhetik. Feltétel, hogy az igénylő foglalkoztasson alkalmazottat is. Eddig legalább 5 alkalmazott foglalkoztatása volt a feltétel, most már 1 is elegendő. Legalább egy lezárt üzleti évvel kell a pályázónak rendelkeznie, így csak a teljesen kezdőket zárják ki a lehetőségből.

Pályázni csak Budapesten kívüli fejlesztéssel lehet. A pályázó székhelye lehet Budapesten, de a fejlesztés székhelyének vidéken kell lennie. A helyszínnek szerepelnie kell a cégkivonatban, azaz csak székhely, bejegyzett telephely lehet a beruházás helyszíne. Újdonság hogy míg a korábbi változat szerint csak egy telephelyre lehetett pályázni, most a beruházás több helyszínt, több telephelyet is érinthet. 

Változott az elszámolható költségek felosztása is. Korábban legalább az összes elszámolható költség legalább 50%-át kellett új tárgyi eszköz beszerzésére költeni. Ezt most 30%-ra csökkentették.

Építési költségre maximum a pénz felét, megújuló energiaforrások használatára 30%-át lehet fordítani. Új építést nem tervezhetünk be, felújítást, bővítést, átalakítást azonban igen. Építési cégek számára nem jó hír, hogy saját teljesítés még az ő esetükben sem számolható el, tehát mindenképpen külső vállalkozással kötött szerződés alapján kell a munkákat elvégeztetni. 

Meghatározták az ingatlanon végzett munkák maximális árát. Bővítés esetén nem számolható el több négyzetméterenként nettó 526.444 forintnál, az átalakítás egységára maximum 423.424 forint lehet.

Ahogy feloldották az építőipari cégekre vonatkozó korlátozást, frissült a beszerezhető gépek listája is. Csak azokat az eszközöket lehet ugyanis a pályázat terhére elszámolni, melyeket a mellékelt géplista VTSZ szám alapján tartalmaz. Ezt most igazából egy tétellel egészítették ki: ide a VTSZ 8430 szerinti földmunkagépek tartoznak. 

A változások július 29-étől érvényesek. Akik korábban beadták a pályázatukat, ők lehetőséget kapnak arra, hogy a benyújtott pályázatot visszavonják és újra benyújtsák az új feltételek alapján. 

Mire lehet pályázni?  

Támogatható fejlesztési cél lehet: 

  • tárgyi eszközök beszerzése
  • ingatlanok felújítása, bővítése, korszerűsítése
  • a beruházáshoz kapcsolódó készletek beszerzése
  • immateriális javak beszerzése
  • informatikai eszközök beszerzése
  • elektromos jármű vásárlása
  • megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása
  • napelem beszerzése
  • mérnöki és szakértői díjak, tanácsadási költségek
  • képzéshez kapcsolódó költségek
  • minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek honosítása.

A pályázati határidő nem változott: a kölcsönkérelmeket ez év végéig lehet benyújtani az MFB pontokon keresztül. Pályázati felhívás és részletes információk az alábbi oldalon találhatók: bit.ly/nullaszazalekos

Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink