fbpx

Durván mennek felfelé az építőanyag árak, több termékből hiány van

Már most hatalmas hiány van teljesen hétköznapi építőanyagokból, és még nagyobb várható. OSB, fa, gipszkarton – heteket várnak rá, hogy jöjjön egy-egy szállítmány – mondja az egyik ismerős kivitelező. Aztán egy villanyszerelőtől hallottam, hogy ők a cégnél már kényszerszabadságot adnak ki, mert egy-egy fajta vezeték hiánycikk. Egyszerűen nincs mivel dolgozni. Jött a hír a német BASF gyár esetéről is. Lehet, hogy nem lesz elég ragasztó, nemesvakolat, fugázó és hasonló anyag sem. A mi, saját csempénk is negyedik hete csak jön és jön – de megérkezni nem akar.

Milyen anyagoknál számíthatunk hosszabb rendelési időre? Milyen anyagoknak ment fel az ára vagy fog felmenni? Mennyire valós veszély, hogy nem tudjuk majd időben elkezdeni a munkát? 

Mivel ezek igen fontos kérdések, ezért több oldalról “támadtunk”: megkérdeztünk gyártó cégeket, néhány kereskedőt és kivitelezőket is. Sajnos több gyártó és kereskedőcégnél is “nyilatkozatstop” van, de azért sikerült jó pár helyről információt szerezni. 

Gyártó cégek 

Mapei: Nem minden építéskémiai terméknél van fennakadás. Például a homlokzati hőszigeteléshez való ragasztókat, vakolatokat gond nélkül tudják szállítani határidőre. Ezeknél a termékeknél nem számítanak nagyobb áremelkedésre sem. 

Aminél viszont durva áruhiány van – és nemcsak náluk, hanem például a Sto-nál vagy a többi hasonló cégnél is – az minden, amihez epoxi műgyanta kell. Tehát mind az ipari padlók, mint az epoxi alapozók hiánycikkek. Pár nagyobb kivitelező cég betárazott belőlük, de utánpótlás sajnos most nincs. Azt sem lehet megmondani, hogy vajon meddig nem, vagy alig lehet majd kapni ezeket a termékeket a kereskedőknél. Akadozik a gyártása a kenhető szigeteléseknek is (pl. a Mapelasticnak), ebből tehát érdemes lesz hamarabb rendelni, ha szükségünk lesz rá. 

Az egyik EPS gyártó cég: A hír, miszerint áruhiány és alapanyag ellátási problémák vannak az építőanyag gyártásban, igaz. Nálunk is vannak problémák, talán kevésbé, mint másnál. Ahol igazi probléma van, az az építéskémia. A BASF balesete kihatással van szinte minden építéskémiai termék előállítására. Ehhez még hozzájön az, hogy Kína éppen pörgeti fel a gazdaságát, és elég jelentős elszívó hatást gyakorol. A kettő együtt azt eredményezi, hogy egyes alapanyagokból hiány van. Egy vegyipari folyamatláncot kell elképzelni, aminek a végén egy-két nagyon meghatározó kémiai termék szerepel. Ezek az alappillérek dőltek ki. Ezért ekkora a probléma. 

A kérdés az, hogy mi lesz ennek a mértéke és meddig fog tartani. A helyreállítás már megkezdődött és a termelés is elindult a BASF-nál, a nyárra normalizálódni fog. Ez azt jelenti, hogy a tavasz azért elég “kemény” lesz. Azok az érintett gyártók, amik nagyobb raktárkészlettel rendelkeznek, azok kicsit jobban át tudják vészelni ezt a kritikus időszakot. A kisebbek, amik az alapanyagellátásban máról holnapra dolgoznak, azok jobban meg fogják érezni. Összességében az egész ipar érezni fogja.

A kivitelezéseknél még nem okoz késéseket a EPS hiánya. Mi például márciusban rekordot döntöttünk a kiszállításban. Minket még pillanatnyilag nem érint a kiszállítások csúszása, de nem tudom azt mondani, hogy nem is fog… 

Azt tanácsolom, hogy mind a kereskedők, mint a kivitelezők próbáljanak meg hosszabb átfutási idővel számolni. Ne akkor rendeljék meg az anyagot, amikor a kolléga hátranyúl a hőszigetelő lapért és nem talál ott semmit. Ha látja, hogy az elkövetkező két hétben el fog fogyni az anyag, akkor már rendelje meg, mert a kiszállítás a rendelések sorrendjében történik. 

Hogy milyen áremelkedések lehetnek még az EPS tekintetében? Mark Twain mondta, hogy “jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti…” Nem lehet tudni. Nem számítottunk mi sem erre a nagy áremelkedésre, ami volt, nem is örülünk neki. Kisebb árkorrekciót még el tudunk képzelni, de ilyen brutális emelést már nem. Ráadásul szerintem el is fog kezdeni normalizálódni a helyzet. Ez a nagyobb mértékű bespájzolás ellen szól. Ha jó drágán most megrendeljük az anyagot, akkor később vakarhatjuk a fejünket, hogy mit csináljunk, ha visszamegy az ára.

Rockwool: Azoknál a termékeknél akadozhat a gyártás, amikhez műanyag kell. Mivel a Rockwool kőzetgyapotot gyárt, ezért náluk nincs fennakadás se a gyártásban, se a kiszállításban. Viszont hiába a megszokott mennyiségű kőzetgyapot, ha a homlokzati hőszigetelőrendszer többi eleme hiánycikk lesz, akkor mindegy, hogy elég-e a hőszigetelés. Egy kicsit több megrendelésre számítanak most a gyárban, hiszen ha az EPS-gyáraknak esetleg elfogy az alapanyaga, akkor elképzelhető, hogy több kőzetgyapotot használnak majd a kivitelezők. 

A Rockwool munkatársa szerint nem lenne szerencsés nagy mennyiségű kőzetgyapotot tartalékolni. A pánikvásárlás csak tetőzné a problémát, és ha mindenki nagy mennyiségeket rendelne be, akkor a gyártók határideje is nőne. 

Az árakra kitérve: náluk nem volt listaáremelés, ráadásul mivel hazai gyártó, ezért a drága euró miatt sem kellett árat emelniük. A Rockwoolnál tehát mondhatjuk, hogy minden a rendes kerékvágásban folyik. 

Bramac: a Bramacnál nem okoz problémát az, hogy ne lenne alapanyag a gyártáshoz. Ők épp termékpaletta váltásban vannak, emiatt ugyan van új árjegyzék, ami egy kicsit magasabb árakat tartalmaz, mint a tavalyi, de az emelkedés egyáltalán nem számottevő és részben az új technológiájú, csúcsminőségű cserepeknek tudható be.

Aminek az ára valóban nőtt (az általános fém és műanyag áremelkedés miatt), azok a fém és műanyag termékeik, mint hófogó, fésű stb. Nincsenek megakadások sem a gyártásban, sem a kiszállításban, nem kell tehát a cserepet hamarabb berendelnünk vagy raktároznunk. 

Kereskedők 

Az egyik tüzép tulajdonosa, aki generálkivitelező is: Az áremelésről és készlethiányról szóló hírek igazak. Több kamionnyi árut kellett berendelnünk és raktároznunk minden olyan termékből, aminél ellátási lánc gondok vannak: fa, OSB, gipszkarton, üveggyapot. Másfél hónapos szállítási visszaigazolásokat kapunk. Sajnos ezeknek az áruknak az árai is 15-30-40%-ot emelkedtek. Átmeneti állapot ez, de mi kb. fél évre “betáraztunk” a fenti termékekből. A vas ára is ment fel rengeteget, akár egy talicska is majdnem duplájába kerül, mint pár hónappal ezelőtt. 

Építőanyag kereskedés munkatársa: 40-60%-kal lett drágább a faanyag tavaly október-novemberhez képest. A sima tetőfánál most kezd el hiány lenni, a rétegelt-ragasztott és a hossztoldott beszerzése pedig már tavaly szeptember óta problémás. Először 2-3 hétről megnőtt a gyártási idő 8-10 hétre. Ha most akar valaki ilyet venni, 10-12 hét, mire megkapja. A két hónappal ezelőttihez képest a rétegelt-ragasztott ára majdnem duplájára nőtt. 

Az ellátottság hiányából fakadóan a minőséggel is gondok vannak: egyre kevésbé jó anyagot akarnak nekünk eladni egyre drágábban. 

OSB hiány is van, emiatt aztán majdnem duplázódott az ára. Egy hónappal ezelőtt volt 1200 Ft/négyzetméter, most pedig 2500 körül. De az utánpótlással is baj van, tehát lehet, hogy pár hét múlva kapni sem lehet. 

Faanyagkereskedő: Iszonyatosan nagy hiány van, illetve drágulás. Vörösfenyőt például háromszoros áron lehet venni. A környező országokban nagyon sok illegális kitermelés volt, és előre levágták több év termelését is. Így jelenleg kevesebb hengeres fa van a piacon.

Több kisebb építőanyag kereskedésbe is bementem. Ezeken a helyeken még egyáltalán nem tapasztalták, hogy az építéskémiai termékekből hiány lenne. Ők rendszeresen és hiánytalanul megkapják a rendeléseket homlokzati hőszigetelés ragasztóból, csemperagasztóból és a többi termékből is. Jelentős áremelkedés sem volt. 

Az OSB és gipszkartonhiányt viszont ők is szomorúan észlelték, faanyagot pedig ezeken a helyeken nem tartottak. 

Kivitelezők

A kivitelezők körében egy kisebb vitát is kiváltott a kérdésünk, hogy mi mennyire drágult. Volt, aki szerint 30-40%-ot mentek fel egyes hőszigetelések árai, a vasáru pedig duplázódott, de volt, aki szerint ez egyáltalán nem igaz, az árak stagnálnak, sőt, még alkudni is lehet. Ezért aztán próbáltuk csak azokat a véleményeket szűrni, amik konkrét adatot is tartalmaztak, hogy a “szerintem-faktort” csökkentsük. A vitában feljött az a jogosnak tűnő érv is, hogy például a vas ára azért nem nőtt még sok helyen, mert bár a nagykerár már felment, a betárazott készletek miatt a vaskereskedések még próbálják “tartani a piacot”, azaz olcsóbban adni, mint a többiek.

Villanyszerelő kivitelező: Az vitathatatlan, hogy minden anyagnak az egekbe szökött az ára. A réz világpiaci ára megduplázódott. Jelenleg 1,8-szoros a kábel/vezeték ára a fél évvel ezelőttihez képest.De a beszerzésekben mi nem tapasztaltunk fennakadást.

Gépész kivitelező: Nekem két rendelésem szállítását is halasztgatják különböző okokra hivatkozva. Nemzeti valutánk pedig elkaphatta a covidot, mert folyamatos gyengülésben van. Ez bizony a külföldről származó építési anyagok árában is durván meglátszik.

Kivitelező: Március elsején vettem szigetelőanyagot. Az egy héttel korábbi ajánlaton már szerepelt, hogy a ragasztó, szín stb. ára felmegy 5%-kal a következő héten. Március 1. hétfő volt, nem fért bele, hogy előbb megrendeljem. A szín olcsóbb lett, mert az eredeti ajánlaton egy sötétebb szerepelt, mi pedig egy világosabbat vettünk, de így is 50 ezerrel többre jött ki a végösszeg. Annak a hétnek a végére pedig mondták, hogy maga a szigetelőanyag ára is felment 30%-kal. Tehát ha még vártam volna egy hetet, akkor több 100 ezerrel drágább lett volna.

Baranyai kivitelező: Durva áruhiány és drágulás van mind fűrészáru, mind vas­anyag, mind bútorvasalat téren. Mindenki építkezik, mert tavasz van, és van támogatás is. De ez nem magyarázza a külföldi beszerzésű anyagok hiányát.

Kivitelező ablak témában: A műanyag és az acél is hiánycikk, emiatt most emeltek árat a nyílászáró gyártók is, és nem ígérnek semmi jót az árak alakulását illetően. Még az is kérdés, lesz-e miből gyártani…

Porfestéssel foglalkozó cég munkatársa: Alap vegyszerek hiányoznak, illetve megnőtt az igény minden vegyszerre. A festék, műanyagiparban a szállítási idő 6-ról 10-12 hétre nőtt. Az árak is mennek felfelé.

Építkezők

Építtető: Ablak! Január óta várjuk. A szomszéd szeptember óta! Nem tudunk haladni miatta…

Egy másik építkező: Szigetelő anyagot három hete vettem, 4400 Ft volt 1 négyzetméter. Kevés lett, kellett még: 5900 per négyzetméter…

Sipos Anna

Ezek még érdekelhetik:

Osztatlan közös telken saját részre

Adott egy osztatlan közös telek, melyet használati szerződés alapján külön részre „bontunk”. A telekre ikerházat építenénk úgy, hogy az épület tervezése és kivitelezése is külön menne. Sőt az egyik lakást maga az építtető szeretné a saját kezével felhúzni. Hogy kell ezt a hatóságnál lezongorázni? Hogyan kell a saját részre kivitelezést lepapírozni? Ahogy előzőleg írtuk, jelenleg…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Szomszédjogok egyszerű bejelentésnél

A szomszéd telken egy hatlakásos társasházat terveznek építeni egyszerű bejelentéssel. Olvasónk úgy tudja, hogy a tervezett épület nem felel meg az építési szabályoknak, viszont egyszerű bejelentésnél szomszédként nincs beleszólása az ügybe. Hogyan értesülhetnek szabályosan a szomszédok egyszerű bejelentéskor arról, hogy mi épül a szomszédban? Hogyan jelezzék, ha nem tetszik nekik a tervezett épület? Hatlakásos, legfeljebb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ki felel a kivitelezésért, ha nincsenek tervek?

Ipari padló kialakításához nincsenek rendes, részletes kivitelezési tervek, csak egy külföldi, minimális számítást tartalmazó dokumentáció. Hazai tervező nem adja a nevét a kivitelezéshez, de ennek ellenére a kivitelező és a felelős műszaki vezetője bevállalná a munkát. Megengedheti a műszaki ellenőr, hogy így alakítsák ki az ipari padlót? Alapvetően az építtető vagy meghatalmazottja (pl. a műszaki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Utólag lehet pótolni az e-naplót?

Egy e-naplós építkezésen a fővállalkozó úgy tájékoztatta az alvállalkozóját, hogy a villamossági munkákat nem kell naplózni. Utólag kiderült, hogy mégis kellett volna, viszont a munkákkal már hónapokkal ezelőtt végeztek. A villanyszerelő alvállalkozó a biztonság kedvéért bekérte e-mailen a munkavállalók napi jelentéseit. Elég ez ahhoz, hogy megússzák a büntetést? Ha egy építkezés e-naplós, akkor minden kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A nemfizetést is naplózni kell?

Társasház építésnél az építőanyag drágulása és a munkadíj emelkedése miatt az építtető nem akarja kifizetni a kivitelezőt. Kérdés: a nemfizetési problémákat az építési naplóban is dokumentálni kell? Az e-építési napló egy olyan felület, ahol nemcsak magát a kivitelezés folyamatát lehet és kell is dokumentálni, hanem arra is használható, hogy a kivitelezés résztvevői egy-egy eseti bejegyzéssel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építőipar – nem fényes a helyzet

Jelentősen zsugorodik az építőipar szelete a gazdaság tortájában. A KSH adatai szerint a termelés 7%-kal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest. A valóságban ennél jóval nagyobb a zuhanás, de területenként különböző a mérték.  Mi az oka ennek a nagy esésnek, meddig fog tartani, és melyek azok a területek, amiket nem érint annyira a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Tervezői szerződések teljesítési határideje és kötbérezése

Tervezőként pontosan tudjuk, hogy kötelező a teljesítési határidőt is belefoglalni a szerződésbe, és igencsak szeretik kötbérrel „díjazni”, ha valamivel megcsúszunk. Igen ám, de mi van akkor, ha a határidőnk előtt pár nappal kapunk a megrendelőnktől néhány olyan „apróságot”, ami miatt előre látjuk: ha a következő három napban literszámra öntjük magunkba a kávét és elfelejtjük az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építkezés mezőgazdasági területeken: Mikor kell humuszmentési talajvédelmi terv?

Tervező létünk során szinte biztos, hogy előbb-utóbb belefutunk mezőgazdasági területen építendő engedélyköteles épületbe. Munkatársunk is így járt, hiszen azzal “támasztotta meg” a hatóság, hogy akkor márpedig kéri szépen becsatolni a humuszmentési talajvédelmi tervet. Egyáltalán mit is takar pontosan ez a talajvédelmi terv? Mikor kötelező? A Földhivatalnál is lesz egy plusz körünk vagy akár kettő is?…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Biztosítsuk a betonpadlónk síkpontosságát 3D lézerszkennerrel!

Elérni, hogy egy frissen öntött beton vízszintes legyen, nem kis feladat. Akárhogyan is igyekszünk, akárhányezer négyzetméter van a kezünkben, száradás után legtöbbször ugyanaz a baj: jobban hasonlít a Baranyai-dombságra, mint egy feszített víztükörre. Majd ezután következik a szakik réme: lehet szépen helyrehozni a hibákat, pótolni a völgyekben és csiszolni a hegyeken. Persze használhatunk önterülő aljzatkiegyenlítőt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Drágul a TSZSZ igénybevétele – a nagyvállalatoknak fog jobban fájni

Mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk a nagy cégeknek, ha szeretnék igénybe venni a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szolgáltatásait. A kormány felemeli a szakértői közreműködés díját egy tervezett kormányrendelet szerint, de a TSZSZ szerint ennél is nagyobb emelésre volna szükség. Ma gyakorlatilag fillérekért adnak szakvéleményt milliárdos nagyvállalatoknak is – ezen kellene változtatni. A TSZSZ díját rendelet…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Új építőipari szabványok (2023. június – augusztus)

Építőanyagok és építés MSZ EN 303-5:2021+A1:2023  Fűtőkazánok. 5. rész: Szilárd tüzelőanyagokkal üzemelő, kézi és automatikus táplálású, legfeljebb 500 kW névleges hőteljesítményű fűtőkazánok. Terminológia, követelmények, vizsgálat és megjelölés  MSZ EN 13126-3:2023  Zárak és épületvasalatok. Ablakok és erkélyajtók. Követelmények és vizsgálati módszerek. 3. rész: Tolózárak, főként bukónyíló, először bukó és csak bukó vasalatok esetén MSZ EN 13200-4:2023 …

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kókány után dolgozni

Hogy előzzük meg a jogi hercehurcát, ha az előttünk dolgozó „szaki” munkája csapnivaló? Az egymásra épülő munkák során gyakran belefuthatunk az előttünk dolgozók – szépen fogalmazva – ballépéseibe. Kimaradt ez, kókány az, hitvány amaz. Aztán persze a megrendelő nekünk már nem akarja még egyszer kifizetni azt a plusz munkát, amit a silányul dolgozó elődünk melójának…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bővítés vagy felújítás nem mehet 5% áfával, de rendeltetésmódosítás igen?

Ha egy magánszemély generálkivitelezővel építi az új házát, akkor nagyon kedvezményes, 5%-os forgalmi adóval veheti meg.  De mi a helyzet felújításkor, bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén? Van-e arra mód, hogy ilyen munkáknál is alkalmazni lehessen a kedvezményes lakásáfát? A normál adózáshoz képest jóval alacsonyabb áfakulcsot a kormány csak új építésű lakások létrehozása esetén biztosítja. Ezt kedvezménynek…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat

Egyszerűsíti a kormány a tűz- és munkavédelemmel kapcsolatos szabályokat, adminisztratív előírásokat. A tervek szerint a jövőben kevesebb helyen kell majd tűzvédelmi szabályzatot készíteni, és ritkulhat a tűzvédelmi oktatások gyakorisága is. A munkavédelmi oktatás pedig az elképzelések szerint egyes munkahelyeken úgy is teljesíthető lesz, hogy a munkáltató átadja a dolgozónak a miniszter által közreadott oktatási tematikát,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok

Az egyéb szabálysértési bírságokhoz hasonlóan megemelik az építési és építésfelügyeleti bírságokat is. Itt is minden tételt egységesen 30%-kal növeltek. Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a különböző szabálysértési bírságok emelését tartalmazó rendeletek. Magasabb lett a helyszíni bírság, többet kell fizetni a gyorshajtásra vagy bármely más közlekedési szabályszegésre. Az emelés minden büntetési tételnél azonos mértékű, egységesen…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új napelemes szabályok

Hetek óta valamennyi érintett azt találgatja, miként fognak megváltozni 2024 januárjától a háztartási napelemes rendszerek működtetésére vonatkozó szabályok. A kormány jelentős szigorítást akart bevezetni ezen a területen, ám úgy tűnik,

Tovább »

Szavatosság megszűnő vállalkozással

Mit tehet a fővállalkozó, ha szavatossággal tartozik az átadott munkáért, ám a feladatot ténylegesen elvégző egyéni vállalkozó időközben már felhagyott ezzel a tevékenységgel? Lehet-e valahogyan szavatossági igényt érvényesíteni megszüntetett vállalkozással szemben? Alapesetben a fővállalkozó tartja a hátát Olvasónk cége egy gazdasági épületet hozott tető alá, melynek gépészeti berendezéseit egy egyéni vállalkozó szerelte alvállalkozóként. Szavatossági probléma…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A festőnek is kell kivitelezői nyilatkozatot adnia?

“Magánépítkezésben vagyunk éppen, ami nem e-napló köteles. Minden kivitelezőtől be kell kérnünk a kivitelezői nyilatkozatot? Attól is, aki esetleg csak két-három napot dolgozik, mint mondjuk a festő vagy az ablakos?”  Ha nincs generál, akkor  az építtetőnek kell minden szakmunkát végző vállalkozóval külön szerződést kötnie. A szerződésben a munkavégzésre vonatkozó kikötések és határidők mellett szerepelnie kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kétlakásos ikerházra hány e-napló kell?

Egyszerű bejelentéssel épül a kétlakásos ikerház. Az ikerház két részét két külön generálkivitelező építi. Az egyik lakás már szerkezetkész, a kivitelezéshez már megnyitották az e-naplót. A másik lakás építését most kezdenék, de nem tudják hogyan naplózzanak. Egyben vagy két külön e-naplóban vezessék az építkezést? Egy bejelentés – egy napló A válasz nagyon egyszerűnek tűnhet. Mivel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A redőny felszerelését is e-naplózni kell?

Olvasónk főként alvállalkozóként árnyékolástechnikai munkákat végez e-naplós építkezéseken. Gyakran tapasztalja azonban, hogy annak ellenére, hogy e-naplós a kivitelezés, őt nem hívják meg az e-naplóba, mondván túl sok a macera vele. Származhat ebből hátránya olvasónknak? Járhat érte bírság? A kivitelezési szabályok nem tesznek különbséget a kivitelezési munkák között, magyarán nincs olyan, hogy kicsi vagy nagy kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell új e-naplót nyitni, ha férjhez megyünk?

Egy családi ház építésnél az e-naplót már megnyitották, de a kivitelezést még nem kezdték el. Az e-napló megnyitása óta az építtető pár összeházasodott, a hölgy neve megváltozott. Mit lehet tenni ilyenkor? Kell új e-naplót nyitni? Ha az építtető személyében változás történik, akkor a változást jogutódlással lehet elintézni. Viszont olvasónk esetében más a helyzet, hiszen az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Vissza lehet vonatni a használatbavéltelt elszámolási vita esetén?   

A használatbavételi engedély kiadása előtt elmérgesedett a viszony a beruházó és a kivitelező cég között, így minden eszközzel próbálják bojkottálni egymást. A kivitelező végül nem is adta ki az FMV és kivitelezői nyilatkozatokat. Az építtető mégis megkapta a használatba vételt. Ezt a kivitelező cég megtámadta, arra hivatkozva, hogy mivel nem volt érvényes kivitelezői nyilatkozat, a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lehet-e mellékes a melléképület? 

Át kell-e vezetni egy garázst vagy kerti tárolót a földhivatali térképre? Olvasónknak néhány éve épült meg a családi háza, erről hatósági bizonyítványuk is van. Menet közben azonban két melléképületet is felhúztak. A 100 légköbmétert egyik sem éri el, tehát engedély nélkül épültek. Mi ilyenkor a tennivaló? Hogyan járnak el szabályosan? Mikor nem kell engedély a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Átalakul a könyvelők képzése, újra kötelező lesz a hatósági tanfolyam

Átalakítja a kormány a mérlegképes könyvelők képzését. Ma egy ilyen tanfolyam elvégzéséhez elég egy érettségi és egy 500-600 órás szakmai képzés, amit egyre gyakrabban kínálnak távoktatásos formában. Jövőre ennek vége: a könyvelők képzését átveszi az állam, visszahozzák a hatósági tanfolyamokat.  A mérlegképes könyvelők képzésének a mai modellje alig három éve működik. A szakképzés 2021-es átalakítása…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Cseréljük ki a régi keringetőszivattyúkat korszerűekre! 

Rengeteg áramot spórolhatunk velük Nem sokszor gondolunk a keringető szivattyúkra áramfogyasztás szempontjából. Pedig egy régi, elavult vagy újabb, de bonyolultabb fűtési rendszer esetén a fogyasztásuk akár annyiba is kerülhet, mint egy energiahatékonyabb ház teljes éves fűtése H tarifán. Megéri az elavult szivattyúkat korszerűekre váltani? Mennyit lehet spórolni? Mit tudnak a korszerű szivattyúk, amire a régebbi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bezuhant a lakásépítések száma

Az első félévben a lakásépítések száma 19%-kal maradt el a tavalyi év azonos időszakától. Hasonló számokat tudtunk legutóbb is mutatni, akkor a statisztikai hivatal első negyedéves adatait összegeztük. A visszaesés tehát folytatódik, most már jól látszik, hogy ez fogja meghatározni az egész évet az építőiparban. A KSH szerint az első félévben mindössze 7353 új lakást…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mozgóbér: mennyire köthető a teljesítményhez a fizetés?

Sok munkaadó jobban szereti a teljesítménybért, mint az időarányos bérezést, mert hozzá tudja kötni a fizetéseket a teljesítményhez. Elvégre nem azért fizetünk senkit, hogy üldögéljen a fizetett munkahelyén. De vajon lehet-e valakit teljes egészében teljesítménybérben fizetni? Mi legyen a munkaszerződésben akkor, ha mozgóbérrel szeretnénk valakit felvenni? Mi az a mozgóbér? Sok álláshirdetésben találkozunk a mozgóbér…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gyűjtse-e a számlákat az átalányadózó?

Több olvasónk is felvetette a kérdést, hogy ha egyszer átalányadós, a költségeket az előre megállapított átalány alapján számolja el, akkor neki meg kell-e egyáltalán őriznie a bejövő számlákat? Érdemes foglalkoznunk a kérdéssel, mert nagyon sokba kerülhet, ha valaki hibás gyakorlatot követ.  Az átalányadózó egyéni vállalkozónak valóban nem kell azzal foglalkoznia, hogy költségeit a bejövő számlák…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hová lett a rezsióradíj?

Utoljára másfél évvel ezelőtt hirdetett ki érvényes építőipari rezsióradíjat a kormány. Bár a díjak módosítására vonatkozó legutóbbi szakmai ajánlás 2022 februárjában megszületett, rendelet ezt azóta sem erősítette meg. Csakhogy a legutóbbi óradíjak kihirdetése után indult el igazán az infláció, ami mára használhatatlanná teszi a hivatalos óradíjakat. Az építőipari rezsióradíj valójában nem egy kötelezően alkalmazandó hatósági…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új CSOK-szabályok

Jövő januártól megszűnik az eddig ismert Családi Otthonteremtési Kedvezmény. A CSOK és a korábbi falusi CSOK egy új támogatási formává alakul át, melyet csak a rendeletben megjelölt kistelepüléseken, az ország

Tovább »

Sorvezető: mikor melyik OTÉK-ot kell alkalmazni?

Készített a kormány egy sorvezetőt az országos településrendezési és építési követelmények alkalmazásához. Az OTÉK módosításába bekerült új bekezdések azt veszik sorra, hogy új építés engedélyezésekor vagy egyszerű bejelentés során az

Tovább »

Panasztörvény – az 50 főnél többet foglalkoztató cégekre is vonatkozik

Július 25-én lép hatályba a panaszokról, közérdekű bejelentésekről és a visszaélések bejelentésével kapcsolatos szabályokról szóló törvény. Az előírások egy része a vállalkozókat is érinti. Az 50-nél több dolgozót foglalkoztató cégeknek is működtetniük kell egy visszaélés-bejelentési rendszert. Kit érint? Az előírás két nagy csoportra vonatkozik: minden olyan vállalkozásra tevékenységi körtől függetlenül, ahol 50-nél több munkavállaló dolgozik…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kiterjesztett gyártói felelősség – egyszerű felhasználóként is lehet vele dolgunk

Július 1-től lépett életbe a kiterjesztett gyártói felelősség, vagy ahogy mindenki beszél róla: az EPR. A cél az, hogy a hulladékkezelés költségeit fizettessék meg az előállítókkal is, így a cégek számára ez fizetendő díjakat is jelent majd. Elsősorban a gyártók és a forgalmazók érintettek, de egy építőipari vállalkozás is könnyen belefuthat az EPR-be. Elég, ha…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jöhetnek a vendégmunkások, de nem minden vállalkozáshoz

Elfogadta a Parlament a vendégmunkások foglalkoztatásáról szóló törvényt. A vendégmunkások tartózkodási engedélye két évre lesz érvényes, ez egy évvel meghosszabbítható, a három év lejárta után pedig azonnal új kérelmet adhat be az érintett. Így szinte bármeddig itt dolgozhatnak az EU-n kívüli országokból, akár a Távol-Keletről vagy Ázsiából érkező vendégmunkások. A szabályok azonban erős korlátozásokat tartalmaznak,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kerti kutak bejelentése: minden előírást eltöröltek

Idén év végén járt volna le a korábban engedély nélkül fúrt vagy ásott kerti kutak bejelentésének a határideje. Ez az utólagos engedélyeztetés évek óta téma, most a koronavírus-járvány miatt adott több éves haladék járt volna le. Csakhogy a kormány inkább úgy döntött, véget vet ennek a több éve tartó átmeneti állapotnak, és gyakorlatilag eltörölnek minden…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Egyszerű bejelentéssel épült engedély helyett

Mi a teendő, ha megtagadják a hatósági bizonyítvány kiadását, mert nem lett volna elég az egyszerű bejelentés? Az építészek nem jogászok, bár egyre gyakrabban érzik úgy, hogy egy ilyen diplomának is lapulnia kellene a fiókjuk alján. Olvasónk esetében is valami hasonló történt: nem volt biztos abban, hogy elég-e az egyszerű bejelentés az egyik építkezés elindításához…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Előtetőt bárhova lehet építeni?

Májusi számunkban foglalkoztunk a terasz lefedésének kérdésével. Ekkor főként az engedélyezési szabályokat jártuk körbe. Viszont olvasóinkban felmerült még pár kérdés. Például: ha nem kell engedély egy teraszfedéshez, mert az „csak” egy előtető lesz, kell még más szabályra is figyelni? Az építési szabályok szerint nem kell építési engedély a kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Milyen nyelven legyen a teljesítménynyilatkozat?

Olvasónk sátorszerkezetet állítana fel először csak ideiglenesen, majd később állandóra. A sátor 2013-as teljesítménynyilatkozata román nyelvű. Le kell ezt magyarra fordítani? Mikor kell és hogyan lehet a sátor véglegesítését elintézni? Ideiglenes sátorszerkezet felállításához nem kell építési engedély, ha a megépített szerkezet legfeljebb 180 napig áll. Az ideiglenes sátorszerkezetek elhelyezéséhez jegyzői engedély kell. A sátornak rendelkeznie…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Rövid séta az elektromos autótöltők világában

Egyre többen kérnek elektromos autótöltőt a garázsukba is, hiszen egyre több az elektromos autó. Benne van a levegőben, hogy az új társasházakhoz kötelezőek is lesznek, sőt, előbb-utóbb ezt a kört az új építésű házakra is kiterjeszthetik. Bár az autótöltők alapvetően könnyen telepíthetőek utólag is, mégis pár megválaszolásra váró kérdés felmerült bennünk. Kell-e 3 fázis? Ki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Faház – de nem könnyűszerkezetes

Előregyártott CLT elemekből készült ház építkezésén jártunk A CLT egy angol mozaikszó, a cross laminated timber, vagyis a keresztirányban ragasztott faanyag fedőneve: tulajdonképpen egy tömörfa alapanyagú teherhordó szerkezetről van szó. Ez a technológia szédületes gyorsasággal kezdett elterjedni hazánkban is. Hogy miért? Többek között azért, mert alkalmas a tégla és a beton helyettesítésére, és sokkal gyorsabb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Változtak a szakmagyakorlási feltételek műemléki és településtervezési területen

Műemléki és településtervezési területen módosította a kormány a szakmagyakorlási feltételeket. Enyhültek a végzettségre és gyakorlati időre vonatkozó elvárások, illetve mindezek alól felmentést is adhat a Magyar Építész Kamara. Legutóbb egy évvel ezelőtt módosította a kormány azt a rendeletet, melyben az egyes építőipari szakterületek folytatásához szükséges jogosultságokat állapítja meg. Akkor részletezték a műemléki területtel valamint a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bejelentették: jövő évtől csak falusi házakhoz lesz CSOK

Részleteket még nem tudunk Lapzártánk idején, egy héttel a változások bejelentése után még nem jelent meg a csok-ot módosító kormányrendelet, így csak a kormány bejelentése alapján tudjuk a módosításokat összefoglalni. Mi lesz a csok-kal, hogyan alakulnak át a lakásszerzési támogatások? Rendelet tehát még nincs, amit ismerünk, azok csupán a június 22-én elhangzott bejelentés részletei. A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építő Élet 2023. szeptember

Kedves Olvasóink! Fogadják sok szeretettel a 2023. szeptemberi számunkat. A *-al jelzett bejegyzéseinket előfizetés nélkül is megtekinthetik. Emelkednek az építéssel kapcsolatos bírságok Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat Bővítés vagy

Tovább »