Durván mennek felfelé az építőanyag árak, több termékből hiány van

Már most hatalmas hiány van teljesen hétköznapi építőanyagokból, és még nagyobb várható. OSB, fa, gipszkarton – heteket várnak rá, hogy jöjjön egy-egy szállítmány – mondja az egyik ismerős kivitelező. Aztán egy villanyszerelőtől hallottam, hogy ők a cégnél már kényszerszabadságot adnak ki, mert egy-egy fajta vezeték hiánycikk. Egyszerűen nincs mivel dolgozni. A német BASF gyár balesete miatt pedig lehet, hogy nem lesz elég ragasztó, nemesvakolat, fugázó és hasonló anyag sem. Megnéztük, mi a helyzet az építőanyag piacon.

 

Egész Európára kiterjedő építőanyag-hiányt okozhat a BASF-ban történt robbanás. 

A BASF cégcsoport ludwigshafeni központi gyárában, Németországban március 3-án történt egy robbanás, majd jelentős tűz tört ki. Egy csővezeték robbant fel, miközben dolgoztak rajta. Ez a gyár a BASF központja. Csaknem tíz négyzetkilométeren terül el, a világ legnagyobb vegyi üzemének számít, több mint 39 ezer embert foglalkoztat.

Március 31-én a portfolio.hu portál közölt egy cikket a baleset várható hosszú távú hatásairól. Szerintük a szerencsétlenség ellátási problémákat okozhat a hazai piacon is. Ez a gyár építőkémiai termékek alapanyagait állítja elő, amiknek ráadásul egész Európában kizárólagos forrásai. A baleset miatt kieső termelést a gyártók nem tudják más cégek termékeivel pótolni. Hasonló alapanyagokat Kínában is gyártanak, de annak más az összetétele, nem felel meg az európai cégek környezetvédelmi elvárásainak.  

A BASF kieső termelése miatt egy egyre feljebb gyűrűző nyersanyaghiány alakulhat ki az építőanyag-gyártók között. Miután a BASF nem szállít, sorra leállhat vagy csökkenhet a hőszigetelési és festék-alapanyagokat gyártó, műgyantát használó cégek termelése is. A visszaesés a meglévő raktárkészlettől függ: egyes cégek néhány napig, mások legfeljebb egy hónapig húzzák újabb szállítások nélkül. 

Végső soron a hiány érintheti a színezővakolatokat, a házak külső vakolatait, alapozókat, fugázókat, üvegszövethálót, cementes gépi vakolatot, azaz szinte minden olyan terméket, melyhez építéskémiai alapanyagot használnak fel. A helyzet áremelkedést és a kínálat szűkülését hozhatja magával – az alapanyagok drágábbak lesznek, és például arra is számítani lehet, hogy csak kisebb választékkal, például kevesebb színnel fogunk találkozni a kereskedésekben.

Megkérdeztünk gyártó cégeket, néhány kereskedőt és kivitelezőket is arról, hogy milyen anyagoknál számíthatunk hosszabb rendelési időre, milyen anyagoknak ment fel az ára vagy fog felmenni, és mennyire valós veszély, hogy nem tudjuk majd időben elkezdeni a munkát? 

Gyártó cégek 

Mapei: Nem minden építéskémiai terméknél van fennakadás. Például a homlokzati hőszigeteléshez való ragasztókat, vakolatokat gond nélkül tudják szállítani határidőre. Ezeknél a termékeknél nem számítanak nagyobb áremelkedésre sem. 

Aminél viszont durva áruhiány van – és nemcsak náluk, hanem például a Sto-nál vagy a többi hasonló cégnél is – az minden, amihez epoxi műgyanta kell. Tehát mind az ipari padlók, mint az epoxi alapozók hiánycikkek. Pár nagyobb kivitelező cég betárazott belőlük, de utánpótlás sajnos most nincs. Azt sem lehet megmondani, hogy vajon meddig nem, vagy alig lehet majd kapni ezeket a termékeket a kereskedőknél. Akadozik a gyártása a kenhető szigeteléseknek is (pl. a Mapelasticnak), ebből tehát érdemes lesz hamarabb rendelni, ha szükségünk lesz rá. 

Az egyik EPS gyártó cég: A hír, miszerint áruhiány és alapanyag ellátási problémák vannak az építőanyag gyártásban, igaz. Nálunk is vannak problémák, talán kevésbé, mint másnál. Ahol igazi probléma van, az az építéskémia. A BASF balesete kihatással van szinte minden építéskémiai termék előállítására. Ehhez még hozzájön az, hogy Kína éppen pörgeti fel a gazdaságát, és elég jelentős elszívó hatást gyakorol. A kettő együtt azt eredményezi, hogy egyes alapanyagokból hiány van. Egy vegyipari folyamatláncot kell elképzelni, aminek a végén egy-két nagyon meghatározó kémiai termék szerepel. Ezek az alappillérek dőltek ki. Ezért ekkora a probléma. 

A kérdés az, hogy mi lesz ennek a mértéke és meddig fog tartani. A helyreállítás már megkezdődött és a termelés is elindult a BASF-nál, a nyárra normalizálódni fog. Ez azt jelenti, hogy a tavasz azért elég “kemény” lesz. Azok az érintett gyártók, amik nagyobb raktárkészlettel rendelkeznek, azok kicsit jobban át tudják vészelni ezt a kritikus időszakot. A kisebbek, amik az alapanyagellátásban máról holnapra dolgoznak, azok jobban meg fogják érezni. Összességében az egész ipar érezni fogja.

A kivitelezéseknél még nem okoz késéseket a EPS hiánya. Mi például márciusban rekordot döntöttünk a kiszállításban. Minket még pillanatnyilag nem érint a kiszállítások csúszása, de nem tudom azt mondani, hogy nem is fog… 

Azt tanácsolom, hogy mind a kereskedők, mint a kivitelezők próbáljanak meg hosszabb átfutási idővel számolni. Ne akkor rendeljék meg az anyagot, amikor a kolléga hátranyúl a hőszigetelő lapért és nem talál ott semmit. Ha látja, hogy az elkövetkező két hétben el fog fogyni az anyag, akkor már rendelje meg, mert a kiszállítás a rendelések sorrendjében történik. 

Hogy milyen áremelkedések lehetnek még az EPS tekintetében? Mark Twain mondta, hogy “jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti…” Nem lehet tudni. Nem számítottunk mi sem erre a nagy áremelkedésre, ami volt, nem is örülünk neki. Kisebb árkorrekciót még el tudunk képzelni, de ilyen brutális emelést már nem. Ráadásul szerintem el is fog kezdeni normalizálódni a helyzet. Ez a nagyobb mértékű bespájzolás ellen szól. Ha jó drágán most megrendeljük az anyagot, akkor később vakarhatjuk a fejünket, hogy mit csináljunk, ha visszamegy az ára.

Rockwool: Azoknál a termékeknél akadozhat a gyártás, amikhez műanyag kell. Mivel a Rockwool kőzetgyapotot gyárt, ezért náluk nincs fennakadás se a gyártásban, se a kiszállításban. Viszont hiába a megszokott mennyiségű kőzetgyapot, ha a homlokzati hőszigetelőrendszer többi eleme hiánycikk lesz, akkor mindegy, hogy elég-e a hőszigetelés. Egy kicsit több megrendelésre számítanak most a gyárban, hiszen ha az EPS-gyáraknak esetleg elfogy az alapanyaga, akkor elképzelhető, hogy több kőzetgyapotot használnak majd a kivitelezők. 

A Rockwool munkatársa szerint nem lenne szerencsés nagy mennyiségű kőzetgyapotot tartalékolni. A pánikvásárlás csak tetőzné a problémát, és ha mindenki nagy mennyiségeket rendelne be, akkor a gyártók határideje is nőne. 

Az árakra kitérve: náluk nem volt listaáremelés, ráadásul mivel hazai gyártó, ezért a drága euró miatt sem kellett árat emelniük. A Rockwoolnál tehát mondhatjuk, hogy minden a rendes kerékvágásban folyik. 

Bramac: a Bramacnál nem okoz problémát az, hogy ne lenne alapanyag a gyártáshoz. Ők épp termékpaletta váltásban vannak, emiatt ugyan van új árjegyzék, ami egy kicsit magasabb árakat tartalmaz, mint a tavalyi, de az emelkedés egyáltalán nem számottevő és részben az új technológiájú, csúcsminőségű cserepeknek tudható be.

Aminek az ára valóban nőtt (az általános fém és műanyag áremelkedés miatt), azok a fém és műanyag termékeik, mint hófogó, fésű stb. Nincsenek megakadások sem a gyártásban, sem a kiszállításban, nem kell tehát a cserepet hamarabb berendelnünk vagy raktároznunk. 

Kereskedők 

Az egyik tüzép tulajdonosa, aki generálkivitelező is: Az áremelésről és készlethiányról szóló hírek igazak. Több kamionnyi árut kellett berendelnünk és raktároznunk minden olyan termékből, aminél ellátási lánc gondok vannak: fa, OSB, gipszkarton, üveggyapot. Másfél hónapos szállítási visszaigazolásokat kapunk. Sajnos ezeknek az áruknak az árai is 15-30-40%-ot emelkedtek. Átmeneti állapot ez, de mi kb. fél évre “betáraztunk” a fenti termékekből. A vas ára is ment fel rengeteget, akár egy talicska is majdnem duplájába kerül, mint pár hónappal ezelőtt. 

Építőanyag kereskedés munkatársa: 40-60%-kal lett drágább a faanyag tavaly október-novemberhez képest. A sima tetőfánál most kezd el hiány lenni, a rétegelt-ragasztott és a hossztoldott beszerzése pedig már tavaly szeptember óta problémás. Először 2-3 hétről megnőtt a gyártási idő 8-10 hétre. Ha most akar valaki ilyet venni, 10-12 hét, mire megkapja. A két hónappal ezelőttihez képest a rétegelt-ragasztott ára majdnem duplájára nőtt. 

Az ellátottság hiányából fakadóan a minőséggel is gondok vannak: egyre kevésbé jó anyagot akarnak nekünk eladni egyre drágábban. 

OSB hiány is van, emiatt aztán majdnem duplázódott az ára. Egy hónappal ezelőtt volt 1200 Ft/négyzetméter, most pedig 2500 körül. De az utánpótlással is baj van, tehát lehet, hogy pár hét múlva kapni sem lehet. 

Faanyagkereskedő: Iszonyatosan nagy hiány van, illetve drágulás. Vörösfenyőt például háromszoros áron lehet venni. A környező országokban nagyon sok illegális kitermelés volt, és előre levágták több év termelését is. Így jelenleg kevesebb hengeres fa van a piacon.

Több kisebb építőanyag kereskedésbe is bementem. Ezeken a helyeken még egyáltalán nem tapasztalták, hogy az építéskémiai termékekből hiány lenne. Ők rendszeresen és hiánytalanul megkapják a rendeléseket homlokzati hőszigetelés ragasztóból, csemperagasztóból és a többi termékből is. Jelentős áremelkedés sem volt. 

Az OSB és gipszkartonhiányt viszont ők is szomorúan észlelték, faanyagot pedig ezeken a helyeken nem tartottak. 

Kivitelezők

A kivitelezők körében egy kisebb vitát is kiváltott a kérdésünk, hogy mi mennyire drágult. Volt, aki szerint 30-40%-ot mentek fel egyes hőszigetelések árai, a vasáru pedig duplázódott, de volt, aki szerint ez egyáltalán nem igaz, az árak stagnálnak, sőt, még alkudni is lehet. Ezért aztán próbáltuk csak azokat a véleményeket szűrni, amik konkrét adatot is tartalmaztak, hogy a “szerintem-faktort” csökkentsük. A vitában feljött az a jogosnak tűnő érv is, hogy például a vas ára azért nem nőtt még sok helyen, mert bár a nagykerár már felment, a betárazott készletek miatt a vaskereskedések még próbálják “tartani a piacot”, azaz olcsóbban adni, mint a többiek.

Villanyszerelő kivitelező: Az vitathatatlan, hogy minden anyagnak az egekbe szökött az ára. A réz világpiaci ára megduplázódott. Jelenleg 1,8-szoros a kábel/vezeték ára a fél évvel ezelőttihez képest.De a beszerzésekben mi nem tapasztaltunk fennakadást.

Gépész kivitelező: Nekem két rendelésem szállítását is halasztgatják különböző okokra hivatkozva. Nemzeti valutánk pedig elkaphatta a covidot, mert folyamatos gyengülésben van. Ez bizony a külföldről származó építési anyagok árában is durván meglátszik.

Kivitelező: Március elsején vettem szigetelőanyagot. Az egy héttel korábbi ajánlaton már szerepelt, hogy a ragasztó, szín stb. ára felmegy 5%-kal a következő héten. Március 1. hétfő volt, nem fért bele, hogy előbb megrendeljem. A szín olcsóbb lett, mert az eredeti ajánlaton egy sötétebb szerepelt, mi pedig egy világosabbat vettünk, de így is 50 ezerrel többre jött ki a végösszeg. Annak a hétnek a végére pedig mondták, hogy maga a szigetelőanyag ára is felment 30%-kal. Tehát ha még vártam volna egy hetet, akkor több 100 ezerrel drágább lett volna.

Baranyai kivitelező: Durva áruhiány és drágulás van mind fűrészáru, mind vas­anyag, mind bútorvasalat téren. Mindenki építkezik, mert tavasz van, és van támogatás is. De ez nem magyarázza a külföldi beszerzésű anyagok hiányát.

Kivitelező ablak témában: A műanyag és az acél is hiánycikk, emiatt most emeltek árat a nyílászáró gyártók is, és nem ígérnek semmi jót az árak alakulását illetően. Még az is kérdés, lesz-e miből gyártani…

Porfestéssel foglalkozó cég munkatársa: Alap vegyszerek hiányoznak, illetve megnőtt az igény minden vegyszerre. A festék, műanyagiparban a szállítási idő 6-ról 10-12 hétre nőtt. Az árak is mennek felfelé.

Építkezők

Építtető: Ablak! Január óta várjuk. A szomszéd szeptember óta! Nem tudunk haladni miatta…

Egy másik építkező: Szigetelő anyagot három hete vettem, 4400 Ft volt 1 négyzetméter. Kevés lett, kellett még: 5900 per négyzetméter…

Sipos Anna, Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink