Indul az azbesztmentesítési pályázat – alig két hetet adtak a támogatás igénylésére

Lakossági azbesztmentesítési pályázatot hirdetett meg a kormány. A támogatás az azbesztet tartalmazó építési hulladék szakszerű elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozik. A pályázó nem pénzt kap, hanem ingyen elszállítják tőle az azbesztet tartalmazó hulladékot. Egy családi ház tulajdonosa ezzel milliós összeget spórolhat, mert az azbesztet tartalmazó anyagokat csak veszélyes hulladékként lehet méregdrágán elszállítani és lerakni. 

A kezdeményezés nagyon jó, az ütemezése már kevésbé. Egy tetőcserébe senki sem úgy vág bele, hogy két hét alatt hozza meg a döntést, készítette el a terveket és már a kivitetetésbe is belevág egyből. Márpedig a pályázat kiírója most szinte ezt várja el az érintettektől: július 7-én jelent meg a pályázatról a kormány közleménye, július 14-től fogadják a pályázatokat és legkésőbb augusztus 4-én le is zárják a kérelmek befogadását (vagy korábban, ha addigra elfogy a pénz). Így az azbesztmentesítés lehetőségével most csak azok élhetnek, akik már rég elbontották és a kedvező lehetőségre várva otthon tárolják az azbesztet tartalmazó hulladékokat. 

A pályázatot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) írta ki, a részletek a szervezet honlapján találhatók (azbeszt.nhkv.hu). A pályázaton magánszemélyek, társasházak, lakásszövetkezetek indulhatnak. A cél az, hogy a pályázóktól elszállítsák és szakszerűen ártalmatlanítsák az azbesztet tartalmazó építési hulladékokat. Egy pályázótól maximum 300 négyzetméter mennyiségű hulladékot fognak elszállítani. Önrész nem kell, a begyűjtés teljes költségét a pályázat fedezi. 

Azbesztet főleg az 1960-as, ’70-es években épített szerkezetekben találunk. Akkoriban ezt az anyagot afféle mindenre jó szigetelőanyagnak tartották, s ezzel készítettek számos terméket: tetőfedő sík- és hullámpalákat, kerítést, homlokzati burkolatot, válaszfalakat, épületen kívüli vízcsöveket. Sok helyen azbesztlap védte a konyhabútort a tűzhely forróságától is, kihasználva az anyag jó hőszigetelő képességét. 

Csakhogy az azbeszt veszélyes anyag. Amíg sértetlen, addig nem okoz gondot, ám ha törik, vagy vágják, akkor a belőle felszabaduló por erősen rákkeltő hatású. Felhasználása ma már tilos, a bontott azbesztet veszélyes hulladékként kell kezelni. A szerencse, hogy az érintetlen azbeszt valóban nem veszélyes. Ezért nem bántja senki azt az óvatos becslések szerint is legalább 100 millió négyzetméternyi azbesztes palatetőt, ami még ma is borítja a családi házakat és melléképületeket. 

Az azbeszt használata és forgalmazása 2005 óta tilos Magyarországon. Ennek ellenére az azbesztmentesítésnek ma is szinte minden esetben lakossági felvilágosítással kell kezdődnie. A legtöbben nem értik és nem is hajlandók elfogadni, hogy miért ne adhatnák el a régi házról bontott hullámpalát, miért kellene nekik százezreket fizetni a hulladék elszállításáért. 

Sajnos, az azbeszt bontása, tárolása, elszállítása és lerakása kényes folyamat és ennek megfelelő az ára is. Bontás után veszélyes hulladékként kell tárolni. Azaz nem lerakjuk a kert végébe, hanem tárolásra alkalmas zsákokba kell gyűjteni és erre kijelölt lerakóba szállítani. Ez egy kisebb épület esetén is többszázezres, családi ház tetőcseréje esetén már milliós költség. 

A magas költségek miatt rendkívüli segítséget jelent, ha lakossági azbesztmentesítési támogatást nyújt a kormány. Az ilyen lehetőségek azonban ritkák és kevés az erre fordított pénz is. A tavaly júniusban meghirdetett akcióra nagyjából 8 ezren pályáztak, a keretösszeg viszont mindössze egymilliárd forintos volt. A kormány mostani közleménye szerint a 2022-es jelentkezők közül nagyjából 1500 pályázót támogattak, s nagyjából most is erre lehet számítani.

A pályázat űrlap és a kitöltési útmutató július 14-től érhető el a megadott címen (azbeszt.nhkv.hu). A kérelmeket benyújtani is interneten kell. A pályázatokat augusztus 4. éjfélig fogadják be, de ha jelentősen túljegyzik a rendelkezésre álló összeget a pályázók, akkor korábban is lezárják a befogadást.

Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink