Otthonfelújítási pályázat – olvasható a kiírás tervezete

Előzetesen megismerhetjük és véleményezhetjük is az otthonfelújítási pályázat feltételeit. A tervek szerint a támogatást majd június elejétől lehet igényelni. Már most is sok a módosítás az eredeti tervekhez képest, például nem csak gázfűtéses lakásra lehet beadni a pályázatot. A kivitelezők szállítói finanszírozásra számíthatnak, a terv szerint a költségek 75%-át előre kifizeti az állam. 

A kormány az uniós pályázati oldalon tette közzé az otthonfelújítási program kiírásának a tervezetét. Itt május 6-ig nemcsak olvasni, de véleményezni is lehet a szöveget, például a pályázók körével vagy a jelentkezés feltételeivel kapcsolatban. A tervezet szövege itt olvasható: https://bit.ly/felujitas24

Nem csak gázfűtéses ingatlanra lehet igénybe venni

Az április eleji bejelentéshez képest módosították a támogatás várható feltételeit. Kikerült belőle az egyik legfontosabb korlátozó tényező. Az első bejelentés szerint ugyanis csak gázfűtéses lakások felújítására lehetett volna pályázni, ez a kitétel most nem szerepel a szövegben. Ez jó hír annak, aki így bekerülhet a támogatott körbe, kevésbé jó az összes lehetséges pályázónak. A feltétel kibővítése legalább a duplájára emeli a pályázatképes ingatlanok számát, miközben a támogatási összeg maradt az eredeti 108 milliárd forint. 

Az érintett ingatlan

A program fő célja az 1990. december 31. előtt épült, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítése. A megfogalmazás alapján tehát pályázhatunk ikerházakkal, sorházi családi házzal és többlakásos családi házakkal is. Nemcsak belterületi, hanem külterületi és zártkerti ingatlanokkal is. A tulajdonos csak magánszemély lehet. 

Mire lehet pályázni?

A tervezetben most végre láthatjuk a támogatható tevékenységek leírását is. A következő felújítások pályázhatók:

  • homlokzati hőszigetelés
  • födémszigetelés
  • lapostető szigetelése vízszigeteléssel
  • tetőtér szigetelése
  • nyílászárók cseréje, ehhez kapcsolódva árnyékolók felszerelése
  • használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése
  • fűtéskorszerűsítés magas hatásfokú gázkazánnal a hozzá közvetlenül kapcsolódó kéménytechnikai fejlesztések elvégzésével (önállóan nem támogatható tevékenység, csak szigeteléssel együtt)
  • kondenzációs kazán beépítése
  • szekunder fűtési kör átalakítása, hőleadó berendezések korszerűsítése vagy cseréje
  • automatikus központi (hőtermelő oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése
  • meleg vizes puffertartály létesítése
  • végül kizárólag az energetikai korszerűsítéshez kapcsolódó helyreállítások, javítások költségei.

Nem támogatható például a beltéri nyílászárók cseréje, klíma vagy fűtőfólia beépítése, belső falak hőszigetelése, épületek bővítése, átalakítása stb. Sőt, érdekes módon a fűtéskorszerűsítés is csak gázkazánnal lehetséges, más fűtési mód nem szerepel a támogatható tevékenységek között. 

Korlátozzák a költségeket

Az elfogadható munkák felsorolása mellett az sem mindegy, hogy mennyibe kerül a felújítás egy-egy eleme. A kiírás pontosan, anyag- és munkadíjra lebontva meghatározza az elszámolható költségeket. Ezeket az egységárakat minden fő tevékenység mellett külön-külön megtaláljuk. A tervezet az alábbi egységárakat tartalmazza (bruttó árak, négyzetméterenként, forintban:

tevékenység anyagköltség (Ft / négyzetméter) (munkadíj (Ft / négyzetméter)
Nyílászárók cseréje 158.836 51.336
Homlokzati hőszigetelés 12 cm-es: 25.838 22.220
15 cm-es: 27.414
20 cm-es: 30.565
Tetősík hőszigetelése 20 cm-es: 17.108 32.296
25 cm-es: 18.847
30 cm-es: 21.006
Padlásfödém hőszigetelése 30 cm-es: 10.636 14.173
40 cm-es: 13.037
Pincefödém hőszigetelése 10 cm-es: 18.382 6.97214.173
15 cm-es: 13.037
kazáncsere / készlet 1.625.600 2.438.400
Hőleadók cseréje 1.422.400 2.133.600
Melegvíz előállító berendezés cseréje 266.700 457.200
Energetikai tanúsítvány elkészítése 50.000

Kazáncsere csak az év végéig 

A gázkazánok korszerűsítése csak 2024. december 31-ig lehet pályázni. (2025-től ugyanis az EU-ban már nem adható támogatás a gázfűtésre). Ilyen célra eleve a támogatási keret 20 százaléka mehet csak. Ha ez a 20%-os keret kimerül, akkor nem kaphatnak már támogatást azok a pályázatok, melyekben ilyen felújítási elem is szerepel. 

A felújítást akkor tarthatjuk eredményesnek, ha a korszerűsítés révén épületenként legalább 30 százalékos primer energiafogyasztás-csökkenést lehet elérni. A csökkenést a felújítás előtt és után is elkészített energetikai tanúsítvánnyal kell igazolni. 

Előny lesz a környezetbarát építés

Figyelembe veszik a környezeti szempontokat. Az építési termékek kapnak egy úgynevezett környezeti minősítést, pontszámot. A pályázati elbírálásnál azt is figyelni fogják, hogy a beépítésre kerülő építési termékeknek, berendezéseknek mennyi az összesített pontszáma, azaz mennyire lesz környezetbarát a felújítás. Minimum 8 pontot érő termékeket lehet beépíteni. 

Ami gond lehet, hogy ilyen egyszerűsített környezetvédelmi minősítése egyelőre vagyon kevés építőanyagnak van. Az ÉMI készít egy adatbázist a környezetvédelmi minősítésekről, ám úgy tudjuk, egyelőre ez sem áll túl jól. Az adatbázis az ofp.emi.hu oldalon lesz elérhető. Ez ma még nem működik. 

Csak regisztrált kivitelezők, az állam fizet

Ami rossz hír, hogy a finanszírozás hasonlóképpen működne, mint a napelemes pályázatoknál. A pályázati pénzből fizetett munkákat csak olyan kivitelező végezheti el, aki szerepel az e célra létrehozott névjegyzéken. A regisztrációhoz szükséges felhívást még nem adták ki. A listát az ofp.emi.hu weboldalon fogjuk majd megtalálni, ami azonban a végleges kiírás megjelenése előtt még nem létezik. 

A pénzügyi lebonyolítás kétféleképpen történhet:

  • vagy utófinanszírozással, tehát a pályázónak meg kell előlegeznie a költségeket, s a számlák kiegyenlítése után kapja meg a támogatást
  • vagy részben szállítói finanszírozással. Ez azt jelenti, hogy folyósítanak előleget, de nem az ügyfélnek, hanem a kivitelezőnek. A pályázónak előbb a saját erőt kell felhasználnia számlák alapján. Ezt követően egy díjbekérő kiállításával a kivitelező szállítói előleget igényelhet. A megítélt támogatási összeg 75 százalékát lehet így a kivitelezőnek előre kifizetni. A fennmaradó összeget pedig a teljesítés igazolása és a számlák benyújtása után fogják kifizetni. 

Mennyi lesz a támogatás?

A támogatás fő része egy kamatmentes hitel lesz. Nem fogják megterhelni a felújítással érintett ingatlant, nem kerül rá jelzálog. Nem is vizsgálják az ingatlan értékét. Eladni viszont nem lehet a házat a futamidő végéig. 

Vizsgálni fogják viszont a kölcsönigénylő jövedelmi helyzetét. Igazolt jövedelmének fedezetet kell nyújtania a hitel törlesztésére. Nem kaphat támogatást, akinek a minimálbért meghaladó adótartozása van, vagy szintén a minimálbér összegét meghaladóan, 60 napon túl tartozik közüzemi díjakkal.

Pénzügyileg a program három részből áll: a már említett kamatmentes kölcsön és egy vissza nem térítendő támogatás kombinációja, amihez önrészt is kell biztosítani. A támogatás két része együtt maximum 6 millió forint lehet pályázónként. Az önrész a teljes elszámolható költségvetés 14,3%-a, azaz 7 millió forintos felújításnál kereken egymillió. A kamatmentes kölcsönt 10 év alatt kell visszafizetni. 

Azt már korábban is tudtuk, hogy a vissza nem térítendő támogatás az ingatlan helyszínétől függ, azaz attól, hogy a pályázó mennyire fejlett térségben kívánja a felújítást elvégezni. Ehhez három kategóriát állította fel az ország településeire (a feltételek alapján összeállított listát a pályázati hirdetmény tartalmazni fogja): 

  • abban a járásban, ahol az átlagjövedelem az országos átlag 75%-a alatti, ott a vissza nem térítendő támogatás a teljes támogatási összeg maximum 58,33%-a lehet, azaz maximum 3,5 millió forint. 
  • Ahol a járás átlagjövedelme az országos átlag 75-110 százaléka között van, ott a vissza nem térítendő támogatás maximuma 50%, legfeljebb 3 millió forint lehet.
  • Ahol pedig a járás átlagjövedelme meghaladja az országos átlag 110%-át, ott a támogatás 41,67%, maximum 2,5 millió forint lehet (ide 19 járás és valamennyi budapesti került tartozik). 

Ha a támogatást igénylők együttes jövedelme meghaladja a KSH által kimutatott bruttó jövedelem 130%-át, azaz 742.560 forintot, akkor mindenképpen a legmagasabb jövedelmű térségre vonatkozó feltételeket kell alkalmazni. Ha viszont az adóstársak együttes jövedelme nem éri el  a 399.480 forintot, akkor a legalacsonyabb jövedelmű járásokra érvényes támogatást vehetik igénybe. 

További 5%-kal lehet növelni a vissza nem térítendő támogatás arányát azzal, ha az elvárt 30%-os helyett 40 %-os energia-megtakarítást értünk el. 

Kik pályázhatnak? 

A pályázó magyar állampolgár, vagy legalább egy éve magyar állandó lakcímmel rendelkező uniós állampolgár lehet. A korszerűsítendő épületben a pályázónak tulajdonrésszel kell rendelkeznie, továbbá legalább 2024. május 1. óta ez kell legyen az igénylő állandó lakóhelye. Ha az igénylő a pályázat benyújtásakor betöltötte a 75. évét, akkor be kell vonni egy olyan adóstársat, aki megfelel a feltételeknek. 

Vállalkozás helyszíne kizárva

Lényeges kitétel, hogy az ingatlanban vállalkozás nem működhet. Ezt úgy kell érteni, hogy a családi házban egy vállalkozás székhelyének a bejelentése még nem kizáró ok, de tényleges vállalkozási tevékenység nem folyhat az ingatlanban. Ha ott is működik a vállalkozás, akkor csak úgy kapható meg a támogatás, ha a vállalkozás külön mérőórával rendelkezik és számlával tudjuk igazolni az elkülönített energia-felhasználást. A pályázati kiírás energiafelhasználást említ, azaz nem csak az elektromos áramról van szó. Bár nem részletezik, de ebbe így a fűtési rendszer szétválasztását is bele kell értenünk. Ha utólag derül ki, hogy vállalkozás működik az ingatlanban, akkor a teljes támogatási összeget kamatostul kell visszafizetni.  

Júniustól 2025 végéig lehet majd pályázni

A kölcsönkérelmeket a tervek szerint június 3-tól lehet benyújtani, az igénylés végső határideje pedig 2025. december 31. lehet. Bár az igénylők várhatóan magas számát és az elég szűkös forrást tekintve nem valószínű, hogy addig kellene várni a tervezett 20 ezer igény beérkezésére. 


 Rengeteg a hozzászólás, javaslat

A pályázati kiírás még nem végleges, azt most csak társadalmi véleményezésre bocsátották ki (május 6-ig lehet véleményezni). A pályázati honlapra már néhány nap alatt is százával érkeztek a javaslatok, hozzászólások. 

Több véleményező az ingatlanokra vonatkozó korlátozások önkényes kiválasztását jelzi problémaként. Ilyen például az 1990-es határ: az ezt követő években ugyanolyan gyenge energetikával épültek családi házak, így sokak számára hátrányos ennek a határnak a meghúzása. Nincs válasz arra a kérdésre sem, hogy már korábban felújított ingatlanokkal ugyanúgy lehet-e pályázni. Például egy 1985-ben épült, ám 2010 körül valamennyire felújított épület pályázatképes, az 1991-ben épített, azóta semmilyen felújítást nem kapott családi ház már nem felel meg. A javaslat szerint az építési év szerint megfelelőbb lenne egy kiindulási energetikai állapotot meghatározni, pl. lehetne pályázni az EE vagy gyengébb ingatlanokkal. Egy viszonylag jó besorolású házra amúgy is fajlagosan sokkal többet kellene elkölteni a 30%-os javulás eléréséhez, így nem biztos, hogy gazdaságos erre a kategóriára költeni. Felújított ingatlanokkal kapcsolatban eleve nehéz az 1990-es határ megértése: a mostani feltételek szerint, ha egy házat 1965-ben építettek, ám akár 2020 után bővítették, átépítették, az akkor is pályázatképes ingatlan maradt. 

Nem rendezi a kiírás a sorházak kérdését sem. Jelentős részük nem sorházi családi ház, hanem sorházi lakás néven szerepel a nyilvántartásban, holott nincs a kettő között tartalmi különbség. Lakással viszont nem lehet pályázni. Kizáródnak azok a szintén többnyire sorházi lakások vagy kétlakásos családi házak is, melyeket társasházként jegyeztek be.

A hozzászólók egy része a megállapított költségeket kifogásolja. Egy építészmérnök jelzi: jelenleg a piacon ennél sokkal alacsonyabb árak, vállalási díjak is elérhetőek. Ha azonban ezek megjelennek a pályázati feltételek között, azt a piac nagyon gyorsan beárazza majd, s nem is lehet ennél olcsóbb ajánlatokat találni. Példaként egy hőszigetelést hoz fel, melyre jelenleg 4,5 milliós árajánlatot kapott, míg a pályázati kiírás szerinti maximumokkal számolva 7,5 millió lenne a beruházás költsége. A kiírásnak ez a pontja tehát egy erős áremelkedést hozhat magával. 

Tartalmilag egy hozzászóló szerint problémát jelent, hogy a 30%-os energiamegtakarítás elérése az esetek többségében már jelentős felújításnak fog minősülni. Ekkor viszont az épület egészének már meg kellene felelni az új energetikai követelményeknek. Ezt az elvártást főleg azok nem tudják majd teljesíteni, akik csak egy vagy két épületszerkezet vagy technikai eszköz felújítására pályáznának. 

Gépészetileg sokak számára érthetetlen, miért maradt ki a támogatható lehetőségek közül a hőszivattyú. Az érthető, hogy jövőre már nem adható támogatás gázfűtésre, az viszont nem, hogy miért zárják ki azokat, akik már most sem gázzal képzelik el a felújítás utáni állapotot. 


Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink