Pontosították a fővállalkozói felelős műszaki vezetőjének feladatait, részletezve azt az esetet, amikor a fővállalkozó műszaki vezetője egyben az alvállalkozók műszaki vezetője is.
Felelős műszaki vezetővel az építkezésen dolgozó valamennyi vállalkozásnak rendelkeznie kell. Az egyes alvállalkozók műszaki vezetőinek a munkáját a fővállalkozó műszaki vezetője hangolja össze.
A felelős műszaki vezető lehet főállású dolgozója is egy vállalkozásnak, de gyakori megoldás az is, hogy csak az egyes feladatokra kötnek vele megbízási szerződést. Az is szabályos megoldás, ha a fővállalkozó műszaki vezetője látja el az alvállalkozók műszaki vezetési feladatait is. December végén ennek megfelelően módosították az építőipari kivitelezésről szóló rendeletet. Pontosították, hogy mi a műszaki vezető feladata akkor, ha nem vállalja az alvállalkozók felügyeletét.
Ha a fővállalkozó műszaki vezetője egyben az alvállalkozók megbízottja is, akkor valamennyi felelősség az övé, ami a műszaki vezetői feladatokkal kapcsolatban felmerül. Ezért ezt a rendeletben sem részletezték külön.
Ha nem vállalja el az alvállalkozók műszaki vezetését is, akkor az alvállalkozók munkájával kapcsolatban a fővállalkozó felelős műszaki vezetőjének csak az alábbi kérdésekben van felelőssége:
– az alvállalkozói teljesítés igazolása, mely tartalmazza a teljesített munkák meghatározását, mennyiségét, minőségét, a teljesítés időpontját és a számlázható összeget. Ha a szerződésben és a teljesítésigazolásban szereplő összegek eltérnek egymástól, akkor az eltérést indokolnia is kell.
– Az alvállalkozói teljesítésigazolás kiállítása, elküldése az alvállalkozó részére és ennek rögzítése az építési naplóban.
– Az alvállalkozó kivitelezőkkel, az alvállalkozók műszaki vezetőivel és a szakági műszaki vezetőkkel történő együttműködés, a velük való egyeztetések szervezése, tevékenységük összehangolása és
– az alvállalkozói és szakági műszaki vezetői nyilatkozatok alapján a használatbavételhez szükséges műszaki vezetői nyilatkozat kiállítása.
A fentieken túl a fővállalkozó műszaki vezetője csak azokért az építési-szerelési feladatokért felel, melyeket közvetlenül a fővállalkozó végez el. Minden más területen az alvállalkozó kivitelező által közvetlenül megbízott műszaki vezetőé a felelősség.
Forrás: 191/2009 kormányrendelet 13.§ (5).
Nagy Csaba