Hogyan dokumentáljon e-napló nélkül a műszaki vezető?

Az építési jogszabályok végtelenül lecsupaszították a családi házak építésének dokumentálását. Ha a ház egyszerű bejelentés alapján épül saját lakhatásra, akkor nem kell építési naplót sem vezetni. Ez látszólag könnyebbség lehet, valójában ettől kezdve minden fél nyakába szakad a probléma: ha mégis le kell írni valamit, hova írja le? Hol dokumentáljuk az észrevételeinket, ha nincs e-napló?

Olvasónk felelős műszaki vezetőként vállalt megbízást egy építkezésen, ismerős vállalkozó kérésére. Sajnos, ahogy a munka haladt előre, egyre több probléma jelentkezett. A tulajdonos spórolni szeretne mindenen, amin csak lehet. Például nem végeztetne el olyan biztonsági műveleteket, amikre szükség lenne ugyan, de hát nélkülük is fel tud épülni a ház. A műszaki vezető szükségesnek látná a nyomáspróbákat, elektromos érintésvédelmi vizsgálatokat, melyekről az építtető hallani sem akar. Naplózni nem kell, így annak sincs nyoma, hogy elvégeztek-e egy felmérést vagy nem. Hát akkor inkább nem akarja.

A műszaki vezető így két tűz közé került. Tudja jól, mi az ő feladata: biztosítani a kivitelezés jogszerűségét. Csakhogy ennek az építtető ellenáll, s napló hiányában az FMV már csak jelezni sem tudja a fenntartásait. Mit tegyen, hogy megfeleljen szakmája szabályainak?

Lépjünk hátra egy lépést, s vizsgáljuk meg, mi is a felelős műszaki vezető feladata! 

Munkáját két jogszabály szabályozza igen pontosan: a szakmagyakorlásról szóló 266/2013 és a kivitelezésről szóló 191/2009 kormányrendelet. Ez utóbbi rendelet ide tartozó 13. paragrafusának egyik mondata a kulcs: a felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó kivitelező kivitelezési szerződésében vállalt építőipari kivitelezési tevékenységnek vagy meghatározott részének irányítására terjed ki.

A műszaki vezető tehát nem az építtető, hanem a kivitelező embere. Az a fő feladata, hogy ellenőrizze munkaadója tevékenységét, s tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az a jogszabályoknak, más előírásoknak és a terveknek megfelelően történjen. Ő a kivitelezőt képviseli, például annak érdekében, hogy a kivitelezőt a későbbiekben ne vonhassák felelősségre a szabályok be nem tartásáért, szabálytalan vagy szakszerűtlen építésért. Ő felel például azért, hogy az építés során minden a jogszabályoknak megfelelően történjen. Ha tehát egy rendelet előír egy érintésvédelmi vizsgálatot, a műszaki vezető nem tekinthet el ettől csak azért, mert az építtető nem akarja már ezt a plusz költséget vállalni.

Sajátos helyzet, hogy a műszaki vezető a felelőse a jogszabályok betartásának, de hát nem főnöke, felettese az építtetőnek. Nem utasíthatja a megbízót egyes vizsgálatok megrendelésére és kifizetésére. Megpróbálhatja meggyőzni, de nem tud mit tenni, ha az építtető nem vállalja a szolgáltatás megrendelését.

A műszaki vezető helyzete ilyenkor azért nehéz, mert a kivitelezés végén neki kell aláírnia a használatba vételhez szükséges nyilatkozatot. Nem írhatja alá, hogy minden rendben, ha egyszer pontosan tudja, hol vannak hiányosságok. Ahhoz azonban, hogy kiállhasson az igaza mellett, dokumentálnia is kell az elmulasztott vagy hibás lépéseket.

Írjuk le egy jegyzőkönyvbe, ha hibát, vagy hiányosságot észleltünk FMV-ként!

Mivel építési napló nincs, így a műszaki vezetőnek is más módszert kell kitalálnia a rögzítésre. Saját jegyzőkönyveket kell készítenie. Egyszerűen írja le lapokra mindazt, amit tapasztal, majd dátumozza, írja alá. Adjon egy másolati példányt az építtetőnek és a kivitelezőnek is, s mindkettővel írassa alá az átvételt. Lehetőség szerint készítsen fotókat, főleg, ha az észrevételei olyan szerkezetekre vonatkoznak, amiket később el fognak takarni. Dátumozza a fotókat, s tárolja el az eredeti képfájlokat is, melyekből a készítés ideje pontosan megállapítható. Az így készült észrevételeket tegye el, fűzze le magának, akár sorszámozhatja is a papírokat. A lényeg, hogy legyen hiteles dokumentációja minden lépésről, minden észrevételről, és igazolni is tudja, hogy ezeket közölte az érintettekkel. Így bizonyítani tudja, hogy ő ellátta a jogszabály által ráruházott feladatát. Arról nem tehet, ha sem az építtető, sem a kivitelező nem fogadja meg a tanácsait, és az észrevétel ellenére nem tartják be a kivitelezésre vonatkozó jogszabályokat.

Nagy Csaba

Hírdetés

Hirdessen nálunk!
Most 3 hirdetés mellé
1 -et ajándékba adunk!
KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!
Megjelent új szakkönyvünk:
ÉPÍTŐIPARI SZERZŐDÉSEK
Mire figyeljünk, hogy ne bukjunk?

Kiadványaink