Önök kérdezték

Ki mehet be a munkaterületre? Olvasónk egy kivitelező cég műszaki vezetőjeként dolgozott egy vidéki beruházáson. A munkát befejezték, de a munkaterületet még nem adták vissza az építtetőnek, mivel kifizetési problémáik akadtak. A konfliktus odáig fajult, hogy a kivitelezőt már a munkaterületre sem engedik be, hogy elvigye a szerszámait, gépeit. A megrendelő birtokháborítás vádjával fenyegetőzik. Mit…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Ezek még érdekelhetik:

Csúszik a munka az előző kivitelező miatt

Hogyan papírozzuk le úgy, hogy ne mi járjunk pórul? Nehéz tartani a szerződésben vállalt határidőket, ha eleve késve kapjuk meg a munkaterületet. Hogyan biztosítsuk be magunkat, hogy végül ne minket vádoljanak a csúszással, ne adj’ Isten ne tőlünk akarjanak kötbért levonni más hibája miatt? Hogyan vegyük át a munkaterületet, hogyan dokumentáljuk a másik hibáját, hogyan…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ki vezesse az e-naplót?

Egy beruházó építési engedély alapján magánbölcsödét épít. A beruházás nem saját telken történik, azaz az építtető nem ugyanaz, mint a telek tulajdonosa. Az építési engedély a beruházó nevére szól kerítéssel, térburkolással, támfalépítéssel kompletten, viszont ezeket a munkákat inkább a telek tulajdonosa végezné el. Hogyan lehet ezt szabályosan e-naplózni? Gyakori eset, hogy a telek tulajdonosa és…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A tetőtér-beépítéséhez kell engedély?

Tényleg igaz az, hogy  a tetőtér beépítéséhez nem kell sem építési engedély, sem egyszerű bejelentés? Melyik jogszabály írja le ezt? A 312/2012. kormányrendelet 1. melléklet 1. és 1a. pontja szerint egy épület átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, valamint a meglévő építmény hasznos alapterületet nem növelő bővítése nem építési engedélyköteles/egyszerű bejelentéses tevékenység. A jogszabályok szerint az üres…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Akkor is kell szakági FMV nyilatkozat, ha nincs e-napló?

Egy magánszemély saját lakhatására, építési napló nélkül bővítette a családi házát. Intéznék a használatbavételt, azaz mivel egyszerű bejelentéses az ügy, a hatósági bizonyítványt. A probléma az, hogy az építésfelügyelet kéri az építész felelős műszaki vezető nyilatkozata mellett a szakági FMV nyilatkozatokat is. Valóban kérhetik a gépész és villamos FMV nyilatkozatokat akkor is, ha nem volt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Összecserélt e-naplók

Két épületet két külön helyrajzi számon építenek. Az épületek külön építési engedélyt kaptak, ezért két külön e-naplóban vezetik a kivitelezést. A kivitelezés közben vették észre, hogy a két épület e-naplózását összekeverték. Az A épületet abba az e-naplóba vezették, amibe a B épület tervei voltak feltöltve és fordítva. Hogyan lehet orvosolni a hibát? Mivel az e-napló…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jó még a tavalyi energetikai tanúsítvány?

Olvasónk egy épület eladásához még tavaly nyáron készített energetikai tanúsítványt. Az adás-vétel azonban nem történt meg. Most lenne újabb vevő az épületre. Felhasználható még a tavaly nyári energetikai tanúsítvány? Sajnos nem. A jogszabályi környezet változása miatt tavaly novembertől minden érintettnek új energetikai tanúsítványt kell készíttetni, ami a korábbi 10 év helyett 5 évig érvényes. A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Generálnak is kell szárazépítő szaki?

Egy kivitelezésen olvasónkat, mint szárazépítő szakembert alkalmazná a generálkivitelező cég. A dolog érdekessége, hogy a megbízás csak három napra vonatkozna, mert amúgy a gipszkartonozást a kőműves már megcsinálta. Hogy is van ez? Teljesen szokványos, hogy a generálkivitelező cég azokra a munkákra, amire ugyan jogosultsága van, de nincs rá megfelelő szakembere, alvállalkozókat alkalmaz. Ha a generál…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Üdülő bővítéséhez kell engedély?

Egy hétvégi házas üdülőterületen 30 m²-es üdülőt bővítenénk a hátsókert felé egy tároló épülettel. Lehet ezt mindenféle engedély nélkül? A főépítésszel elég szóban egyeztetni? Ha egy épülethez hozzáépítenek, az bővítésnek számít. Üdülő esetén a bővítés minden esetben engedélyköteles. Akkor is építési engedélyt kell szerezni, ha csak egy tárolóval bővítenénk az üdülőépületet. A bővítéshez a 312/2012…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mekkora önrész kell egy lakáshitelhez?

Idén év elejétől már 10% önrésszel is lehet lakáshitelt felvenni. Ez a lehetőség azonban egyáltalán nem annyira általános, mint ahogyan az a sajtóban sok helyen olvasható. Egy meghatározott kör tud csak élni az alacsony önrész lehetőségével. A lakáshitelek általános feltételeit nem a bankok határozzák meg, hanem központi jogszabályok írják le, s a bankoknak ehhez kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Elfogadták az árajánlatunkat, anyag nélkül

Kérnek tőlünk árajánlatot egy szakmunkára. Mivel 2024-et írunk, e-mailben megy a levelezés, ezekben pedig elfogadják az elküldött árunkat. Az árajánlatunk külön bontva tartalmazza a munka- és anyagdíjakat, utóbbit úgy alakítottuk ki, hogy az magában foglalta az „anyaggal kapcsolatos munkadíjakat” is, az anyagösszeírást, rendelést, anyagmozgatást stb. Napokon belül sor kerülne a szerződéskötésre. Igen ám, de a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Nulla százalékos hitel vállalkozásoknak, áprilistól

Áprilistól nulla százalékos kamatra kínál vállalkozói hiteleket az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank. A hitelprogramba kis- és középvállalkozások kapcsolódhatnak be, Budapestet kivéve az ország egész területéről. 10 és 100 millió forint közötti összeget lehet igényelni fejlesztési célokra, gépekre, informatikai eszközökre vagy megújuló energiával kapcsolatos fejlesztésekre. A hitelprogramot a kormány hirdeti meg, s az MFB hálózatán…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hatalmas a visszaesés az építőiparban

Jó 10 százalékkal kevesebb lakást adtak át tavaly az országban, mint a megelőző évben. Az új lakások száma már nem éri el a 20 ezret sem, 18.647 új otthon épült januártól decemberig. Idén még nagyobb lesz a visszaesés, ugyanis 2023-ban 40 százalékkal kevesebb építési engedélyt és egyszerű bejelentést adtak ki, mint 2022-ben. Ha az elmúlt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Alaposan megemelkedtek a munkaügyi bírságok is

Eddig egy munkaügyi szabálysértés legkisebb büntetési tétele 30 ezer forint volt, ez most 150 ezerre emelkedett. Ha pedig EU-n kívüli dolgozókat foglalkoztatunk megfelelő papírok nélkül, akkor a minimálbér tízszeresére bírságolhatnak,  visszaesőként a húszszorosára is. Lapunkban nemrég olvashattak a munkavédelmi bírságok tervezett emeléséről. Most megjelent a munkaügyi terület új szabályozása is. Márciustól súlyosabban büntetik a munkaügyi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építéshatóság: idén főleg az egyszerű bejelentéseket vizsgálják

Megjelent egy miniszteri utasítás, mely az építéshatóság 2024-es ellenőrzési tervének az elkészítésére vonatkozik. Az utasítás nagy része arról szól, hogy a hatóságnak milyen szempontok alapján kell az ellenőrzési tervet összeállítania, de találunk benne számunkra is értékes információt. Leírják, hogy milyen kivitelezéseket fognak idén kiemelten megvizsgálni a hatóság ellenőrei. Az Építési és Közlekedési Minisztérium által kiadott…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kié lesz a ház, ha más telkére építettük?

Nem szokványos történetet osztott meg velünk egy olvasónk. Egy építtető évekkel ezelőtt a tulajdonos tudtával más telkére építkezett. A telket azonban később eladták, ő pedig az új tulajdonost perli azzal, hogy építtetőként őt illeti legalább az ingatlan felének a tulajdonjoga. A konkrét ügyben nyilván bíróság fogja meghozni a végső döntést. Azt azonban összefoglalhatjuk, hogy vannak-e…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ha tönkremegy a vadiúj szerszám

Egyéni vállalkozóként, cégként eljárva nem minősülünk fogyasztónak, így a fogyasztóvédelmi szabályok sem terjednek ki ránk. De mi van akkor, ha a frissen vásárolt szerszám a 2. napján bedöglik? Vállalkozóként nekünk nem jár jótállás vagy szavatosság? Kihez forduljunk, mire figyeljünk, ha szeretnénk még valamit látni a pénzünkből? Olvasónk egy webáruházból rendelt falhoronymarót, ami a második használat…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hőszivattyúk – melyiket válasszuk a hatalmas kínálatból?

A hőszivattyúk az új energetikai rendelet titkos aduászai, amik látványos fejlődésen estek át az elmúlt időszakban. Áttekintjük, hogy mi alapján válasszunk készüléket, s megnézzük azt is, hogy mik szoktak lenni a tipikus hibák a tervezés és kivitelezés során. Kérdéseinket az Energia Mentők Kft. vezetője, Rum Ferenc Tamás válaszolta meg. Egy fontos pontosítás az elején: mi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Fenntartható építés: támogatásra és odafigyelésre is szükség lenne

A fenntarthatóság kapcsán nem kell a spanyolviaszt feltalálni. Az emberiség sokáig  fenntartható(bb) módon tudott építkezni, mint most. Ha sok dologban visszatérnénk a régi anyagokhoz és gondolkodáshoz, vagy ötvöznénk azokat az újakkal, akkor meglenne a kulcsa annak, hogy hogyan tudunk újra fenntarthatóan építkezni – véli Barta Zsombor, fenntarthatósági szakértő. Barta Zsombor szerint az a legcélravezetőbb, ha…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Napelemek – mi van a szaldó után?

Januárban az ország legnagyobb részén feloldották a tiltást, azaz megint rá lehet kötni a napelemes rendszereket az elektromos közműhálózatra. Aki azonban ma indítja a beruházást, az már teljesen más feltételekkel

Tovább »

Hogyan lesz közel nullás?

Hogyan tervezzünk, milyen házakra adjunk árajánlatot, milyen gépészettel számoljunk? Tavaly november elsejétől hatályba lépett az új energetikai jogszabály, a 9/2023 ÉKM rendelet. A felújítások követelményei nem sokban változtak, de az

Tovább »

Február végén kéménykonferencia

A Kéményjobbítók Országos Szövetsége (KÉOSZ) idén immár 13. alkalommal rendezi meg az Országos Kéménykonferenciát. A rendezvény célja a szakemberek tájékoztatása, az újdonságok bemutatása és a tapasztalatok megosztása.  A 2024. február

Tovább »

Német munka: A1-es igazolás nélkül ne induljon útnak!

Probléma “Egy egyszemélyes kft. tulajdonosaként egy németországi építkezésen nyílászáró-beépítési munkákra szerződtem. Két napig sem dolgoztam kint, amikor megjelent a német adóhatóság, és jól megbüntetett az A1-es igazolás hiányáért. Azt is megjegyezték, hogy a munkára nem megbízási, hanem vállalkozói szerződést kellett volna kötni.” A külföldi munkavégzésnek sajátos szabályai vannak. Főszabály szerint, ha magyar vállalkozóként egy külföldi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hulladéktárolás a telephelyen

Olvasónk építőipari cége a sittet a kivitelezés helyéről saját autóval a saját telephelyére szállítja be. A hulladékszállításról még számlát is állítanak ki ügyfeleiknek. Régebben volt hulladékszállítási engedélyük, de pár éve már nem újították meg. Pár hete viszont kaptak egy hatósági ellenőrzést, ahol a környezetvédelmi hatóság jelezte, hogy engedély nélkül nem szállíthatják be és nem tárolhatják…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Vállalkozás szüneteltetése: hátrányosan változtak a szabályok

A gazdasági élet résztvevői közül egyedül az egyéni vállalkozó tudja időlegesen szüneteltetni a tevékenységét. A szünetelés feltételei gyakran változnak – a covid járvány alatt például szinte minden korábbi feltételt eltöröltek, és akár egy-egy napra is lehetővé tették a vállalkozás szüneteltetését. Ennek azonban vége, s nemcsak hogy visszaálltak a korábbi feltételek, de januártól szigorítottak is az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kötelező-e a teljesítésigazolás?

Számos esetben találkozhatunk azzal a helyzettel, hogy a munka elvégzése után a megbízó csak akkor fogadja be a számlát, ha van teljesítésigazolás. De vajon kötelező-e a használata, s ténylegesen miért vállal felelősséget, aki a papírt kiállítja? A vállalkozót kellene védenie A teljesítésigazolás is egy furcsa képződménye a magyar gazdasági életnek. Valójában nem kötelező, sok cég…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Többszörösükre nőnek a munkavédelmi bírságok

Átalakítja a munkavédelmi bírságok rendszerét a kormány. Egy kisvállalkozás ma akkor kap néhány százezres büntetést, ha több, egyenként is hosszabb ideje fennálló jogsértés miatt büntetik meg az ellenőrök. Az új rendelet hatályba lépése után márciustól ez több millió forintos büntetés is lehet.  Egy kormányrendelet határozza meg, hogy a munkavédelmi szabálysértésekért a hatóságnak mekkora bírságokat kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Márciusban minden lakásbiztosítás újraköthető lesz

Egy jogszabályi változásnak köszönhetően márciusban alaposan átalakulhat a lakásbiztosítások világa. Becslések szerint akár 400 ezren is megpróbálhatnak biztosítót váltani egy hónapon belül, amire még nem volt példa a lakásbiztosítások piacán. Egy tavaly áprilisban megjelent kormányrendelet az, ami most felforgatja a biztosítási piacot. A rendelet lehetővé teszi, hogy a lakásbiztosításokat az ügyfelek a megszokott évfordulós felmondáson…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mennyi is a vízdíj?

Egy nyugdíj mellett dolgozó statikus a vízdíj emelkedése miatt kénytelen visszaadni a vállalkozását. Ugyanis mivel a lakhelye egyben a vállalkozásának a székhelye is, a szolgáltató kizárná a lakossági fogyasztók köréből. Jól van ez így? Nem, ugyanis a szabályozás szerint ha a vállalkozó székhelye a család lakóhelye is, akkor ott a víz nem a jövedelemszerző gazdasági…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mi az a közzétételi dokumentáció?

Az építési engedélyezés során az építési hatóság kéri, hogy nyújtsák be a közzétételi dokumentációt. Mire gondol ilyenkor a hatóság? Az ÉTDR általános felületén történő tájékoztatás érdekében az építési hatóságnak fel kell tölteni néhány dokumentációt az adott építési ügyről. Ez általában egy helyszínrajz, utcai homlokzati terv vagy az utcaképet bemutató látványterv. Ahhoz, hogy az építéshatóság ezeket…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gondok a településképi véleménnyel

Gyakori probléma, főként kistelepüléseken, hogy az építési engedélyhez nem érkezik meg a főépítész településképi véleménye. Sokszor hónapokig nem. Mit lehet tenni ilyen helyzetben?  A településképi vélemény kötelező melléklete az építési engedélyezési dokumentációnak, ezért nagyon nem mindegy, mikor kapjuk meg. A főépítész “lustasága” miatt csúszhat az egész beruházás.  A településképi véleményt az építés helye szerinti önkormányzatnál…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Új épületnek számít, ha egy épület rendeltetését megváltoztatjuk?

Olvasónk egy 1995-ben épült társasház tetőterében lévő 64 m²-es irodáját lakássá minősíttette át. A rendeltetésmódosítást már hivatalosan is lezongorázták. Most az épület eladása a cél. Kérdése, hogy az átminősített ingatlannál is be kell tartani a lakóépületekre vonatkozó új energetikai szabályokat, és hogy az eladás történhet 5 %-os áfával? Építéshatósági szempontból az ingatlan rendeltetésmódosításával nem jön…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bérbeadásnál kell új energetika?

Olvasónk új bérlőnek adná ki az üzletét, de nem biztos benne, hogy az energetikai szabályok az üzletekre is vonatkoznak-e vagy csak lakóingatlanokra. Mi az igazság? Kell új energetikai tanúsítvány üzlet bérbeadásánál?  Új energetikai tanúsítványt nemcsak lakóépületek eladásakor, bérbeadásakor kell készíteni, hanem üzletek eladásakor és bérbeadásakor is. Tehát ha az üzletünket új bérlőnek adjuk ki, akkor…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Napelemes pályázat: soha többet?

Két évvel ezelőtt, 2021-ben hirdették meg a hírhedt pályázatot, amelyben fűtéskorszerűsítésre, nyílászáró-cserére és akkumulátoros napelemrendszer létesítésére lehetett pályázni. Hiába nyerték azonban meg sokan a pályázatot, a pénz nem jött időben. Közben nagyon felmentek az árak, és hiába nyert a pályázó 100%-os támogatást, esetenként még több millió forintot kell ráfizetnie a beruházásra. De nemcsak a pályázók…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gyors, valósághű, 3D-s modell

Ismerkedjünk meg a fotogrammetriával! Manapság már lehetőségünk van arra, hogy körbefotózunk egy épületet, utat, hidat, az objektumról készült fényképeket “bedobjuk” egy szoftverbe, és pár perc alatt kész is a 3D-s modellünk. Egy napelemes rendszer engedélyeztetésének példáján keresztül mutatjuk be a fotogrammetria izgalmas világát. Köszönjük Gábriel Miklósnak, a SIDEX Trade Kft. alkalmazástechnikai mérnökének a segítségét! Nem…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Elkaptunk egy gázcsövet! Mi a teendő?

Sajnos egész sokszor előfordul, hogy a közműtérkép téved. A valóságban nem ugyanott van a gáz- vagy egyéb vezeték, mint a térképen. Ez általában akkor derül ki, amikor már ott van a markológép és ás. Mit tehetünk ilyen esetben? Ha védőcsővezzük a gázcsövet, akkor folytathatjuk az építkezést, vagy mindenképpen át kell tervezni a házat? Terveztem egy…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Újra épülhetnek szélerőművek

Majdnem egy évtizednyi teljes tiltás után újra épülhetnek szélerőművek Magyarországon. Teljesen érthetetlen módon csaknem egy évtizedig teljesen tiltotta a kormány a szélerőművek létesítését. Az OTÉK előírja ugyanis, hogy háztartási kiserőműnek minősülő berendezés kivételével szélerőművet, szélerőmű parkot építési övezetben és annak határától számított 12 kilométeren belül tilos építeni. Márpedig az ország területén nem találunk olyan területet,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Módosította a kormány a még el sem indult új CSOK szabályait

Alig három nappal a program indulása előtt, karácsony után módosította a kormány a januártól életbe lépő új CSOK szabályait. A változásokra feltehetően azért volt szükség, hogy az új CSOK-ot összhangba hozzák a CSOK Plusz programmal. Az új CSOK, azaz most már a kizárólag kistelepüléseken elérhető támogatási forma alapvető jellemzői nem változtak meg, de a kisebb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Adókedvezmény jár energiatároló építésére

Új adókedvezménnyel egészült ki a társasági adóról szóló törvény. Ettől az évtől kezdve adókedvezményt érvényesíthet a vállalkozás, ha villamosenergia-tárolót épít. A törvénymódosítás szerint az adókedvezmény a beruházás aktiválása évében és az azt követő 5 évben vehető igénybe. Az elszámolható adókedvezmény maximum a beruházás teljes összegének az 50 százaléka lehet kisvállalkozás esetén (középvállalkozásnál 40, nagyvállalatnál 30%).…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Javítási munkák e-naplózása

Egy e-naplós munkánál a kivitelező a munkák befejeztével kérte az építettőtől a munkaterület visszavételét. A munkaterület átadás-átvétel még nem zajlott le, és az e-naplót sem zárták le. Az építtető talált néhány kivitelezési hibát, aminek most a javítását kéri. Folytatható ilyenkor az eredeti e-napló? Igen. Ha a kivitelező még nem adta vissza a munkaterületet az építtetőnek…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell megvalósulási terv?

Egyszerű bejelentéses családi ház villamos munkáinál eltértek a tervektől. Most intéznék a hatósági bizonyítványt, ehhez viszont kéri az építtető műszaki ellenőre a megvalósulási dokumentációt. Biztos, hogy kell ez? Akkor is, ha az egyszerű bejelentéses terveken felül nem készült részletesebb kiviteli terv? Alapszabály, hogy ha kivitelezés során eltérnek a tervektől, akkor a használatbavételkor csatolni kell a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A saját építése

Ha van egy saját, építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozásunk, akkor nagyon is természetes az az igény, hogy a saját házunkat ne idegen építse fel. De hogyan lesz ilyen esetben a vállalkozás által végzett munkából magánvagyon? Mire kell figyelni, hogy az adóhatóságnak ne szúrjon szemet a dolog? Dolgozni lehet Építőipari kivitelezési munkát hivatalosan az végezhet, aki rendelkezik…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A kiegészítő munkák is lehetnek fordított áfásak?

Olvasónk fővállalkozó egy nagyobb beruházáson. Az épületet használatba vették, a naplót lezárták. Ám még ez után is kért az építtető néhány kiegészítő munkát, ugyanahhoz a beruházáshoz kapcsolódva. Vajon ezeket is fordított áfával kell számlázni? Az építőiparban a fordított adózást akkor kell alkalmazni, ha engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési munkát végzünk. A fordított adófizetés azt jelenti,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A bűvös 7-es adószám – kinek éri meg adószámos magánszemélyként dolgozni?

Ha csak néha-néha van valami „maszek” munkánk, nincs belőle rendszeres jövedelmünk, előbb-utóbb eljuthatunk addig a gondolatig, hogy célszerűbb lenne adószámos magánszemélyként dolgozni. Így számlát is tudnánk adni, és nem terhelne a rendszeres havi járulékfizetés kényszere sem. De mi ennek az adózási formának a valódi feltétele? Nyugdíjas tervező olvasónk alkalmanként végez egy-egy kisebb munkát. Vállalkozását már…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lehetetlen? Szerződés katás alvállalkozóval

Az építtető generálkivitelezőt kért fel a családi háza felépítésére, de szeretné, ha a burkolást ismerős szakember csinálná. Ő azonban kisadózó vállalkozó, így másik vállalkozásnak nem állíthat ki számlát. Ha viszont nem generálkivitelező áll a munka élén, hanem az építtető közvetlenül köt szerződést a kivitelezőkkel, akkor elveszíti az 5%-os áfára való jogosultságát. Hogyan kerüljük ki az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ha a megrendelő javít helyettünk

Hogyan tartozunk szavatossággal vagy jótállással, ha a megbízó utólag belenyúl a kész munkánkba? Lássunk egy tanmesét, ami olvasónknál kész rémálomként vált valóra: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Sanyi bácsi és az ő háztetője. Szegény bácsi kifogott egy trehány tetőfedő brigádot, akik mindent elrontottak, amit csak lehetett. Sanyi bácsi könyörögve kért minket, hogy…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Foglalkoztatási igazolás: egy új dokumentum a munkaviszony végén

A mostani különböző igazolások és adatlapok helyett jövőre egy egységes dokumentumot, az úgynevezett foglalkoztatási igazolást kell a munkáltatónak a munkaviszony befejezésekor kiállítania. A cél az egyszerűsítés, hogy ne hatféle különböző papírt kelljen kitölteni. A munkaviszony megszűnésekor a munkáltatónak ma hatféle igazolást kell kiállítania a munkaviszonnyal kapcsolatban.  Adatot kell összeállítani a volt dolgozó jövedelméről, az adó…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lesz, ahol háromszorosára nő a vállalkozók vízdíja

Egységesítette és alaposan megemelte a kormány a vállalkozói vízdíjakat. Egy köbméter víz és csatornadíj összesen áfa nélkül 1.457 forint lesz, és alaposan megemelik az alapdíjakat is. A víz- és csatornadíj ma településenként változik attól függően, hogy az adott térségben a vízmű milyen költséggel tudja a szolgáltatást biztosítani. Ahol közel a kút és sok a fogyasztó…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Egyszerűbb lett az új dolgozók munkába állítása

Nem kötelező az előzetes orvosi vizsgálat és a legtöbb helyen a munkavédelmi oktatás sem Jelentős egyszerűsítés, hogy a jövőben nem lesz kötelező az új dolgozók előzetes orvosi vizsgálata munkakezdéskor, és kevesebb vállalkozásnak kell munkavédelmi oktatást is tartania az új belépőknek. Szigorodtak viszont a kisebb balesetek kivizsgálásával kapcsolatos előírások. Nem kötelező az előzetes orvosi vizsgálat A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kötelező marad a tűzvédelmi oktatás

Megjelent az általános tűzvédelmi szabályzat, amit mostantól a vállalkozások többségének használnia kell. A tűzvédelmi oktatás kötelező marad, de interneten is megtartható.  A nemrég megjelent könnyítés szerint egy vállalkozásnak csak akkor kell saját tűzvédelmi szabályzatot készítenie, ha 50-nél több munkavállalót foglalkoztat (a vállalkozó közreműködő családtagjaival együtt kell számolni) az általuk üzemeltetett, bérelt épületrész, épület területén található…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A pénz, ami alatt nem vállalunk munkát

A rezsióradíjunk megmutatja, hogy mennyiből tudjuk a cégünket „eltartani”. Ezalatt még akkor sem érdemes egy munkát elvállalni, ha nincs más megrendelésünk. De hogyan tudjuk kiszámolni az arany középutat: ami alatt nem dolgozunk, de nem is olyan magas, amit a megrendelők már nem tudnak kifizetni?  Egy képzeletbeli cég példáján keresztül segítünk átgondolni és kiszámolni a saját…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Pályázat elektromos autó beszerzésére

Februártól egy éven keresztül elektromos autó beszerzésére pályázhatnak a vállalkozások. Egy-egy személyautóra 2,8 millió forintot, teherautóra az akkumulátor kapacitásától függően akár 4 millió forint támogatást is kaphatunk.   Február elsején indul

Tovább »

Új követelmények, új tanúsítványok

November elsejétől nemcsak az energetikai követelmények változtak nagyot, hanem a tanúsítványok formája is. Egyértelműbbek, érthetőbbek, gyakorlatiasabbak lettek, így beruházóként, kivitelezőként és tervezőként is sokkal több információt kapunk – csak tudjuk

Tovább »

Új építőipari szabványok (2023. szeptember – november)

Építőanyagok és építés MSZ EN 607:2023  PVC-U-ból készült ereszcsatornák és tartozékok. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálat MSZ EN 197-6:2023 Cement. 6. rész: Újrahasznosított építőanyagokat tartalmazó cement MSZ EN 12152:2023  Függönyfalak. Légzáróság. Teljesítménykövetelmények és osztályba sorolás  MSZ EN 12153:2023  Függönyfalak. Légzáróság. Vizsgálati módszer  MSZ EN 14024:2023  Hőhíd-megszakításos fémprofilok. Mechanikai teljesítőképesség. Követelmények, igazolás és vizsgálatok a kiértékeléshez  MSZ…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelent a munkavédelmi szabályok enyhítése

Januártól sokkal kevesebb vállalkozásnak kell munkavédelmi oktatást tartania, és tűzvédelmi szabályzatot készíteni. A tűz- és munkavédelemmel foglalkozó szakmabeliek figyelmeztetése ellenére a kormány enyhítette az előírásokat. Korábban már írtunk róla, hogy egy átfogó, nagy törvénnyel igyekszik a kormány az állam működését egyszerűbbé tenni, kihúzni néhány feleslegesnek vélt adminisztratív kötelezettséget. Nem kell oktatás, elég odaadni az anyagot…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építőipari kollektív szerződés: itt a vége

Közleményben tudatta a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy november 29-én végleg megszüntetik az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződés kiterjesztését. A szerződés ettől kezdve már nem kötelező az építőipari vállalkozásokra. Egy alkalmazott kiszolgáltatott munkaadójával szemben. Egy ember áll szemben egy teljes szervezet valamennyi erőforrásával, ügyvédeivel, jogtanácsosaival, így nem sok beleszólása van abba, hogy a munkaszerződését milyen feltételekkel köti meg.…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Egyre mélyebben áll a lakáspiac

Továbbra is zuhannak az építőipari eredmények. Az elmúlt hónapokban ötödével kevesebb lakást adtak át az országban, mint egy évvel ezelőtt. Áll a használt lakások piaca is: idén feleannyi lakás sem cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. A lakások ára már csökken, de még ez sem tudja a forgalmat érdemben befolyásolni. Egyre kevésbé értékálló befektetés az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Fordított áfa – változik a szabályozás

Kismértékben változik a fordított adózásra vonatkozó szabályozás. Januártól egyes esetekben a kivitelezőnek kell arról nyilatkoznia, ha az áfát a másik félnek kell bevallania és fizetnie.  Az építőiparban a fordított adózás azt jelenti, hogy az áfát nem a számla kiállítója, hanem a szolgáltatást igénybe vevő fél fogja bevallani és befizetni. Az áfatörvény azokat az építési, szerelési,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Már decembertől kötelező az új minimálbér

A szokásoktól eltérően nem az év elejétől, hanem már december elsejétől bevezette a kormány az új évre szóló minimálbért és garantált bérminimumot. A kötelező legkisebb bér változása a vállalkozókat is érinti, a decemberi járulékokat már az új összegek szerint kell fizetni.  Minimálbér és garantált bérminimum A teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak kötelező legkisebb munkabére 2023. december…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Átalányadózás – mi tartozik a kedvezőbb költséghányad alá?

Másodállású átalányadózó vállalkozó villanyszereléssel foglalkozik, ezen belül elektromos elosztószekrényeket is épít, és okosotthonok rendszereinek programozásával is foglalkozik. Alkalmazhatja-e az építőiparra megszabott 80%-os költséghányadot? Átalányadózó vállalkozó akkor választhatja a  40%-os költségleírásnál kedvezőbb, 80 vagy 90 százalékos költséghányadokat, ha kizárólag az ahhoz a költséghányadhoz megszabott tevékenységből szerez jövedelmet. Ha más tevékenységből is van jövedelme, akkor csak az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Eladható-e a lakás cégnek is 5% áfával?

A legtöbb esetben, amikor a kedvezményes lakásáfáról beszélünk, szinte magától értetődőnek tűnik, hogy magánszemély vásárlónak értékesítünk. Egy olvasónk azonban azt a kérdést vetette fel, hogy akkor is lehet-e 5% a lakásáfa, ha nem magánszemély, hanem egy cég lesz a vásárló? Az adótörvények nem térnek ki külön erre a lehetőségre, így nem is tiltja semmi a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Milyen határidővel alkalmazható az 5% áfa?

Évek óta létezik az 5%-os kedvezményes lakásáfa, de az évek során többször változott az alkalmazhatóságára vonatkozó határidő. Olvasónk 2021-ben jelentette be családi házának építését, meddig alkalmazhatja a kedvezményes áfakulcsot? A jelenlegi szabályok szerint az 5%-os áfa szempontjából mindegy, hogy milyen dátum után jelentették be kivitelezés megkezdését. Ez az adókulcs alkalmazandó a maximum 300 négyzetméteres, egylakásos…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mikor kell a bontásra engedély?

Sokszor előfordul, hogy minden előzetes bejelentés nélkül lebontanak a szomszédunkban egy épületet. Rendben van ez így? Mikor kell bontási engedély vagy kiviteli terv? Mikor kell építési napló a bontáshoz? Meglepő, de ma már a legtöbb esetben nem kell engedély az építési hatóságtól, ha le szeretnénk bontani egy épületet. Bontási engedély csak akkor kell, ha műemléki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kötelező – e a tetőjárda?

Egy társasház a tetőszerkezet átfogó felújítására készül, ám bizonytalanok abban, hogy kötelező-e a tetőjárda kiépítése. A tetőjárda ugyanis jelentősen megemelné a költségeket, s ha lehet, szeretnék kikerülni ezt a tételt. Tetőjárda kiépítésére akkor van szükség, ha más módon nem közelíthetők meg biztonságosan az épület kéményei. A tetőjárda egy tetőre épített járófelület, ami általában a tető…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Társasház lakásait befejezhetik a vevők is?

A 8 lakásos társasház 1-1 lakását már szerkezetkész állapotban értékesítette a beruházó cég. A terv az, hogy a lakásokat – a gépészetet, festést, burkolást – már az új tulajdonosok fejeznék be. Hogyan lehet ezt naplózni?  Sok esetben előfordul, hogy az új társasházi lakások felében már laknak, mire az megkapja az építési hatóságtól a használatbavételt. A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Átnyúlhat a szigetelés a szomszédba?

„A házunk az oldalhatárárra épült, a ház fala egyben a szomszéd kerítése is.  Utólag hőszigetelnénk a házat, ami azt jelenti, hogy a szomszéd telkéről kell a munkát elvégezni, és maga a szigetelés is elvenne valamennyit a szomszédos területből. Hogyan kell ezt szabályosan kivitelezni?” 2021 júliusától az utólagosan felrakott hőszigetelés már nemcsak a közterületre nyúlhat be,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jön az e-áfa

A mostani szja-bevallásokhoz hasonlóan jövőre a NAV elkészíti az áfabevallások tervezetét is. A NAV elvileg ma minden bevételről és kiadásról értesül, hiszen a számlák, nyugták is bekerülnek az adóhatóság informatikai rendszerébe. Jövőre  ezekből az adatokból az adóhatóság összeállítja az áfabevallást, nekünk csak jóváhagyni vagy szükség esetén módosítani kell azt. Ellenőrizni azonban mindenképpen kell. A NAV…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építőanyagok – további árcsökkenésre már nem lehet számítani

Durva visszaesésről számoltak be a hazai építőanyag-gyártók. A tégla- és cseréptermékek forgalma 40-50%-kal csökkent, a nyílászáróknál 30, az épületgépészetnél 25-30 %-os a visszaesés 2022 azonos időszakához képest. Mentek lefelé az árak is, de mivel a gyártók költségei továbbra is magasak, jelentős árcsökkentésre már nem készülnek. Több gyár inkább visszafogja a termelést. Az építőanyag-gyártók a kereslet…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Pénzre váltott környezetvédelem

A megtakarított energia eladható, ez ösztönözheti a felújításokat Az építőipari visszaesést bizony sokan tapasztalják tervezői, kivitelezői oldalon egyaránt. Segítségünkre lehet az előremenekülésben az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) lehetőségeinek kiaknázása. Lássuk, mit is jelent ez, s hogyan profitálhatunk belőle!  Röviden arról van szó, hogy vannak EKR kötelezettek, ezek leegyszerűsítve a gáz- és áramszolgáltatók, akik kötelesek egy…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Itt az új CSOK Plusz – Megjelent a rendelet

Október végén hirdette meg a kormány a CSOK Pluszt, sokáig azonban csak szóbeli tájékoztatást adtak az új támogatásról. Most megjelent a rendelet, ami végre pontosítja az eddigi bizonytalanságokat.  A CSOK Pluszt az eddigi támogatási rendszer utódjának szánja a kormány 2024 januárjától. Ez a támogatás azonban lényegesen eltér a korábbitól. A CSOK lényege a vissza nem…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelent az új napelemes pályázat

Ismét pályázattal támogatja a kormány a napelemek terjedését: összesen 75 milliárd forintot osztanak szét január közepétől lakossági pályázók között. A támogatás a költségek kétharmadára szólhat. A kivitelezőknek már most regisztrálniuk

Tovább »

Elmaradt a vállalkozói adóreform

Úgy fogadta el a kormány a jövő évi adócsomagot, hogy egy az egyben kihagyták belőle az egyéni vállalkozókat érintő módosításokat. Az ötletek remélhetőleg nem vesztek el, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint

Tovább »

Használjunk növényi eredetű közvetítőközegeket a hőszivattyúkban, napkollektorokban!

Környezetbarát, energiahatékony, nem mérgező – és nem is drága A hőszivattyús rendszerekben és a napkollektorokban keringő, hőt szállító folyadék kiválasztásakor millió elvárást kell szem előtt tartanunk. A legfontosabbak talán, hogy legyen fagyálló, biztonságos és környezetbarát. Nemrég egy konferencián egy új, növényi alapú közvetítőközegbe botlottunk, ami hosszan tartó korrózióvédelmet biztosít, és nem tartalmaz környezetre ártalmas anyagokat…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jó hír: egyszerűsödik, teljesen átalakul az egyéni vállalkozók adózása

Jövőre már nem várják el a vállalkozóktól, hogy a garantált bérminimum alapján fizessék a járulékokat, és a szociális hozzájárulási adónál megszűnik a járulékalap felszorzása is. A tételes költségelszámolást alkalmazó vállalkozások adózása pedig sokkal egyszerűbbé válik: nem lesz sem vállalkozói kivét, sem osztalék, s nem kell az értékcsökkenési leírásokkal sem bajlódni. A Parlamenthez benyújtott jövő évi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A melléképület nem szerepel a földhivatali nyilvántartásban

Homlokzatszigetelés közben derült ki, hogy olvasónk kádárkocka házának egyik toldaléka nem szerepel a földhivatali nyilvántartásban. A toldalék még 1978-ban épült elvileg építési engedély és tervek alapján, viszont a használatbavétel körülményei feledésbe merültek, írásos dokumentáció nem áll rendelkezésre. Most már csak fennmaradási engedéllyel lehet legalizálni a toldalékot? A 10 évnél régebben épült épületek legalizálására nem kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Melléképület: belefér az egyszerű bejelentésbe?

Az egyszerű bejelentéses családi ház mellé épülne egy különálló melléképület is, amit később tárolóként használnának. Mehet egyben az egész beruházás egyszerű bejelentéssel vagy a melléképületre építési engedély kell? A jelenlegi szabályok szerint egyszerű bejelentéssel csak lakóház építhető. Ha a lakóházzal egy időben és egybe épül a melléképület, akkor az egész beruházásra elég egy egyszerű bejelentés.…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Felelős műszaki vezető cseréje

A villamos kivitelező felelős műszaki vezetőjét menet közben nézeteltérés miatt lecserélik, és új FMV viszi tovább a munkákat. Hogyan kell a két FMV munkáját az e-naplóban elhatárolni? Ma már nem gond, ha bármilyen okból a kivitelezés folyamán felelős műszaki vezetőt cserél a kivitelező, viszont az FMV cserét az e-naplóban is dokumentálni kell.  Az e-naplóban eseti…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Rokon csinálná a gépészetet, hogyan naplózzuk?

Egy családi ház generálkivitelezését végezzük, de a gépészeti munkákat egy családtaggal végeztetné a megrendelő. A rokonnak van szakirányú végzettsége, de nem számlaképes. Hogyan kell a segítő családtagot az e-naplóba meghívni? Egy ház kivitelezésében nemcsak az építtető, de a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozó is részt vehet. A Ptk. szerint hozzátartozó:  a házastárs,  az egyeneságbeli rokon (egyik…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Csak a használatbavételhez kell az FMV?

Olvasónk villamos felelős műszaki vezetői megbízást vállalna. Az ügy turpissága, hogy az épület már elkészült, és “csak” a használatbavételhez kereste meg a villanyszerelő kivitelező az FMV-t. A megbízási szerződésbe beleírnák, hogy a villanyszerelési munkák során nem voltak eltakarásra kerülő részek, így talán az építési hatóságnál is átcsúszna a dolog. Rendben van ez így? Egyáltalán nem.…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell-e folytatni az e-naplót, ha új a tulajdonos?

Az eredeti építtető e-naplóval kezdte meg az egyszerű bejelentéses családi ház építését. A ház félkész állapotban van, a falak állnak. Ebben az állapotban adták el egy magánszemélynek, aki szintén eladta egy másik magánszemélynek. A jogutódlást hivatalosan nem intézték el, még mindig az eredeti építtető nevén van az egyszerű bejelentés és az e-napló.  A jelenlegi tulaj…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mi lesz a hitelkamatokkal, ha véget ér a kamatstop?

Valószínűleg év végével megszünteti a kormány a hitelkamatok rögzítését mind a lakossági, mind a vállalkozói hitelek körében. Helyette önkéntes kamatcsökkentést várnak a bankoktól. Sokat spóroltunk vele egy éven át Még 2022 elején lépett hatályba az a rendelet, ami a jelzáloghitelek kamatozását rögzítette. Az akkor fél évre szóló, majd többször hosszabbított rendelkezés szerint a referencia kamatlábhoz…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Változik az ingatlan-nyilvántartás – de később, mint tervezték

Az eredeti tervek szerint néhány hónap múlva, 2024 februárjától kellett volna teljesen átalakulnia a hazai ingatlan-nyilvántartásnak. Az elektronikus rendszer bevezetésére azonban még a földhivatalok sem készültek igazán fel, így a kormány kénytelen volt elhalasztani az átállást. Február helyett október elseje lesz az indulás napja, ám egyes esetekben csak decembertől kell majd az új szabályokat alkalmazni.…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A napelemesek nem elégedettek

A korábbi kormányzati terv, miszerint mindenki kerüljön át a bruttó elszámolásba sok napelem-tulajdonosnak kinyitotta a bicskát a zsebében. Végül a kormány visszakozott, s az új szabályok szerint a meglévő napelemes rendszerek tulajdonosai  telepítéstől számított 10 évig élvezhetik a szaldós elszámolás előnyeit, sokan közülük mégis becsapva érzik magukat: amikor ők a napelemes rendszerbe beruháztak, akkor még…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Meghirdették a CSOK Plusz támogatást

Meghirdette a kormány a korábbi CSOK helyére tervezett támogatási programját. A 2024-től elérhető CSOK Plusz a városokban is igényelhető lesz, az igénylés feltételei azonban szigorúak, csak gyermeket vállaló fiatal házaspárok tudnak élni a lehetőséggel. Még nyár elején jelentette be a kormány, hogy átalakítja a korábbi Családi Otthonteremtési Kedvezmény rendszerét, hogy a támogatás jobban lépést tudjon…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Nem változnak a képesítési előírások

Nem fogja megváltoztatni a kormány az egyes szakmákra vonatkozó képesítési előírásokat. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szeptember közepén tett közzé egy rendeletmódosítási tervet az átalakítással kapcsolatban. A tervezett változásokat azonban akkora felháborodás

Tovább »

Tervezői kilátások

A tervezők és mérnökök több, mint felének csökkent a bevétele  Nem könnyű ma tervezőnek lenni. Fogynak a megrendelések, s alig érkeznek újabbak. A tervezett lakóház-építéseket az emberek későbbre tolják, hátha

Tovább »

Átszabhatja a terveket a kivitelező költségcsökkentés címen?

Tornacsarnok gépészeti kivitelezésénél költségcsökkentés miatt a generálkivitelező kihúzta az eredeti tervekben szereplő központi hővisszanyerős szellőztetést. A szellőzést tetőventilátorral és ajtónyitással oldanák meg. Kaphat-e így használatbavételt az épület? Egy épület terveitől menet közben is el lehet térni. Viszont a kivitelező, sőt még az építtető sem teheti meg, hogy eltér a tervektől a tervező hozzájárulása nélkül. Olvasónk…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gazdasági épület lakóövezetben: lehet egyszerű bejelentéssel bővíteni?

Egy régi pince a tulajdoni lapon gazdasági épület megnevezéssel szerepel. Az alacsony belmagasság miatt nem is lehet lakóépületté átminősíteni. De a rendezési terv szerint falusias lakóövezetben van az ingatlan (Lf). A lakóövezeti besorolás miatt lehetséges az épület bővítése egyszerű bejelentéssel? Az egyszerű bejelentésnek nem az építési övezethez van köze, hanem az épület rendeltetéséhez. Egyszerű bejelentéssel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Felülírhatja a településkép a HÉSZ-t?

Egyszerű bejelentéses családi háznál a főépítész már rábólintott a tervekre. A tervező viszont észrevett egy apróságot a településképi rendeletben, aminek nem felel meg a ház, újra kéne tervezni. A helyi építési szabályzatnak az eredeti tervek is megfelelnek. Felülírhatja a településképi rendelet a HÉSZ-t? Vagy mindkettő előírásait alkalmazni kell? A településképi rendelet és a helyi építési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lehet egyforma NÜJ számmal e-naplózni?

E-naplós munka során a beruházó cég és az építtető cég NÜJ száma azonos, mert ugyan két külön cégről van szó, de a tulajdonos ugyanaz. Elfogadja az e-napló az egyforma NÜJ számot? Gyakori eset, hogy a beruházó cég a másik cégével építtet. Ilyenkor a két cég NÜJ száma azonos, de mivel jogilag két külön cégről van…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell-e a kivitelezői hibát e-naplózni?

A kivitelző cég olyan csőfajtát szerelt be a padlófűtéshez, ami nem megfelelő ehhez, és teljesítménynyilatkozattal sem rendelkezik. A hibát a műszaki ellenőr ki is szúrta, és nyomáspróbát kért a megfelelőség igazolásához. A nyomáspróbán kiderült, hogy a választott cső nem bírja a hideg-melegvíz váltott áramlását és átázik. A csöveket a kivitelező saját költségére kicseréli megfelelőre. Kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mennyi időn belül kell reagálni az e-naplós üzenetekre?

Olvasónk az egyik kivitelezési munkájánál akadályoztatást jelentett, amire a műszaki ellenőr, mint az építtető megbízottja csak 12 nap múlva reagált. Gond lehet ebből később? Az  e-napló felülete kevés esetben dolgozik határidőkkel, de ahol van ilyen, ott 10 nap a határnap. Például a szerepkörök kiosztásánál 10 nap van az adott szerepkör elfogadására. Ha valaki nem fogadja…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell műszaki ellenőr, ha saját magunk is besegítünk a házépítésbe?

Műszaki ellenőrt akkor kell megbízni, ha nem generálkivitelező építi a házat, hanem több szakági kivitelező. De mi van akkor, ha a generál mellett saját magunk is megcsinálnánk pár munkát? Kell műszaki ellenőr ilyenkor is? Akkor kell műszaki ellenőrt megbízni, ha nem generálkivitelező építi a házat, hanem külön kivitelező cég végzi a kőműves munkákat, a villanyszerelést,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

5856 forint lesz az új rezsióradíj

Megjelent a 2023-ra kiadott rezsióradíj. Mivel tavaly nem állapítottak meg új rezsióradíjat, ezért az összeg több mint 1300 forintot emelkedik a 2021 novembere óta hivatalos összeghez képest. A szakmai szervezetek szerint már tavaly is ennél magasabb minimális óradíjra lett volna szükség. Augusztusi számunkban írtunk arról, hogy a kormány jelentősen késik a rezsióradíj megállapításával. Legutóbb 2021…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hogyan oszlik meg a felelősség a kivitelező és a műszaki ellenőr között?

A kivitelezők és a műszaki ellenőrök nem mindig puszipajtások: a napi munkából adódó esetleges csetepatéktól kezdve a „bankszámla-gyilkos” felelősségi perekkel bezárólag. Mivel súlyos milliókról lehet szó, egyáltalán nem mindegy, hogy egy közös munka során ki, miért és hogyan felel. Mi a különbség a műszaki ellenőrrel és a kivitelezővel kötött szerződés között a felelősség oldaláról? Kinek…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Szakmai képzés az építőiparban: felemás helyzetkép

A szakképzési rendszert 2020-ban alakították át. A konkrét eredményekre még várni kell, de az irányok már látszanak. Például az, hogy egyre nagyobb szerepet kap a felnőttképzés. Egyes szakmákban ma már több felnőtt koptatja az iskolapadot, mint gyerek.  A korábbi OKJ-s rendszer helyett 2020-ban vezették be az úgynevezett Szakmajegyzéket. − A képzések száma csökkent. Sok olyan…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

November elseje után új energetikai követelmények lépnek érvénybe

A „közel nulla” mást jelent, mint korábban November elsején fog hatályba lépni az új energetikai jogszabály, a 9/2023. ÉKM rendelet. Ha nem lesz újabb halasztás, akkor ettől a dátumtól kezdve érvényes lesz a már sokszor későbbre tolt és nemrég drasztikusan módosított közel nulla követelményrendszer. Azoknak az épületeknek, amiket november elseje után engedélyeztetünk, vagy ezután tesszük…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kókány után dolgozni

Hogy előzzük meg a jogi hercehurcát, ha az előttünk dolgozó „szaki” munkája csapnivaló? Az egymásra épülő munkák során gyakran belefuthatunk az előttünk dolgozók – szépen fogalmazva – ballépéseibe. Kimaradt ez,

Tovább »

Építőipar – nem fényes a helyzet

Jelentősen zsugorodik az építőipar szelete a gazdaság tortájában. A KSH adatai szerint a termelés 7%-kal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest. A valóságban ennél jóval nagyobb a zuhanás,

Tovább »

Emelkedtek az építéssel kapcsolatos bírságok

Az egyéb szabálysértési bírságokhoz hasonlóan megemelik az építési és építésfelügyeleti bírságokat is. Itt is minden tételt egységesen 30%-kal növeltek. Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a különböző szabálysértési bírságok emelését

Tovább »

Osztatlan közös telken saját részre

Adott egy osztatlan közös telek, melyet használati szerződés alapján külön részre „bontunk”. A telekre ikerházat építenénk úgy, hogy az épület tervezése és kivitelezése is külön menne. Sőt az egyik lakást maga az építtető szeretné a saját kezével felhúzni. Hogy kell ezt a hatóságnál lezongorázni? Hogyan kell a saját részre kivitelezést lepapírozni? Ahogy előzőleg írtuk, jelenleg…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Szomszédjogok egyszerű bejelentésnél

A szomszéd telken egy hatlakásos társasházat terveznek építeni egyszerű bejelentéssel. Olvasónk úgy tudja, hogy a tervezett épület nem felel meg az építési szabályoknak, viszont egyszerű bejelentésnél szomszédként nincs beleszólása az ügybe. Hogyan értesülhetnek szabályosan a szomszédok egyszerű bejelentéskor arról, hogy mi épül a szomszédban? Hogyan jelezzék, ha nem tetszik nekik a tervezett épület? Hatlakásos, legfeljebb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Ki felel a kivitelezésért, ha nincsenek tervek?

Ipari padló kialakításához nincsenek rendes, részletes kivitelezési tervek, csak egy külföldi, minimális számítást tartalmazó dokumentáció. Hazai tervező nem adja a nevét a kivitelezéshez, de ennek ellenére a kivitelező és a felelős műszaki vezetője bevállalná a munkát. Megengedheti a műszaki ellenőr, hogy így alakítsák ki az ipari padlót? Alapvetően az építtető vagy meghatalmazottja (pl. a műszaki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Utólag lehet pótolni az e-naplót?

Egy e-naplós építkezésen a fővállalkozó úgy tájékoztatta az alvállalkozóját, hogy a villamossági munkákat nem kell naplózni. Utólag kiderült, hogy mégis kellett volna, viszont a munkákkal már hónapokkal ezelőtt végeztek. A villanyszerelő alvállalkozó a biztonság kedvéért bekérte e-mailen a munkavállalók napi jelentéseit. Elég ez ahhoz, hogy megússzák a büntetést? Ha egy építkezés e-naplós, akkor minden kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A nemfizetést is naplózni kell?

Társasház építésnél az építőanyag drágulása és a munkadíj emelkedése miatt az építtető nem akarja kifizetni a kivitelezőt. Kérdés: a nemfizetési problémákat az építési naplóban is dokumentálni kell? Az e-építési napló egy olyan felület, ahol nemcsak magát a kivitelezés folyamatát lehet és kell is dokumentálni, hanem arra is használható, hogy a kivitelezés résztvevői egy-egy eseti bejegyzéssel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Tervezői szerződések teljesítési határideje és kötbérezése

Tervezőként pontosan tudjuk, hogy kötelező a teljesítési határidőt is belefoglalni a szerződésbe, és igencsak szeretik kötbérrel „díjazni”, ha valamivel megcsúszunk. Igen ám, de mi van akkor, ha a határidőnk előtt pár nappal kapunk a megrendelőnktől néhány olyan „apróságot”, ami miatt előre látjuk: ha a következő három napban literszámra öntjük magunkba a kávét és elfelejtjük az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építkezés mezőgazdasági területeken: Mikor kell humuszmentési talajvédelmi terv?

Tervező létünk során szinte biztos, hogy előbb-utóbb belefutunk mezőgazdasági területen építendő engedélyköteles épületbe. Munkatársunk is így járt, hiszen azzal “támasztotta meg” a hatóság, hogy akkor márpedig kéri szépen becsatolni a humuszmentési talajvédelmi tervet. Egyáltalán mit is takar pontosan ez a talajvédelmi terv? Mikor kötelező? A Földhivatalnál is lesz egy plusz körünk vagy akár kettő is?…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Biztosítsuk a betonpadlónk síkpontosságát 3D lézerszkennerrel!

Elérni, hogy egy frissen öntött beton vízszintes legyen, nem kis feladat. Akárhogyan is igyekszünk, akárhányezer négyzetméter van a kezünkben, száradás után legtöbbször ugyanaz a baj: jobban hasonlít a Baranyai-dombságra, mint egy feszített víztükörre. Majd ezután következik a szakik réme: lehet szépen helyrehozni a hibákat, pótolni a völgyekben és csiszolni a hegyeken. Persze használhatunk önterülő aljzatkiegyenlítőt…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Drágul a TSZSZ igénybevétele – a nagyvállalatoknak fog jobban fájni

Mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk a nagy cégeknek, ha szeretnék igénybe venni a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szolgáltatásait. A kormány felemeli a szakértői közreműködés díját egy tervezett kormányrendelet szerint, de a TSZSZ szerint ennél is nagyobb emelésre volna szükség. Ma gyakorlatilag fillérekért adnak szakvéleményt milliárdos nagyvállalatoknak is – ezen kellene változtatni. A TSZSZ díját rendelet…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Új építőipari szabványok (2023. június – augusztus)

Építőanyagok és építés MSZ EN 303-5:2021+A1:2023  Fűtőkazánok. 5. rész: Szilárd tüzelőanyagokkal üzemelő, kézi és automatikus táplálású, legfeljebb 500 kW névleges hőteljesítményű fűtőkazánok. Terminológia, követelmények, vizsgálat és megjelölés  MSZ EN 13126-3:2023  Zárak és épületvasalatok. Ablakok és erkélyajtók. Követelmények és vizsgálati módszerek. 3. rész: Tolózárak, főként bukónyíló, először bukó és csak bukó vasalatok esetén MSZ EN 13200-4:2023 …

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bővítés vagy felújítás nem mehet 5% áfával, de rendeltetésmódosítás igen?

Ha egy magánszemély generálkivitelezővel építi az új házát, akkor nagyon kedvezményes, 5%-os forgalmi adóval veheti meg.  De mi a helyzet felújításkor, bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén? Van-e arra mód, hogy ilyen munkáknál is alkalmazni lehessen a kedvezményes lakásáfát? A normál adózáshoz képest jóval alacsonyabb áfakulcsot a kormány csak új építésű lakások létrehozása esetén biztosítja. Ezt kedvezménynek…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat

Egyszerűsíti a kormány a tűz- és munkavédelemmel kapcsolatos szabályokat, adminisztratív előírásokat. A tervek szerint a jövőben kevesebb helyen kell majd tűzvédelmi szabályzatot készíteni, és ritkulhat a tűzvédelmi oktatások gyakorisága is. A munkavédelmi oktatás pedig az elképzelések szerint egyes munkahelyeken úgy is teljesíthető lesz, hogy a munkáltató átadja a dolgozónak a miniszter által közreadott oktatási tematikát,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új napelemes szabályok

Hetek óta valamennyi érintett azt találgatja, miként fognak megváltozni 2024 januárjától a háztartási napelemes rendszerek működtetésére vonatkozó szabályok. A kormány jelentős szigorítást akart bevezetni ezen a területen, ám úgy tűnik,

Tovább »

Szavatosság megszűnő vállalkozással

Mit tehet a fővállalkozó, ha szavatossággal tartozik az átadott munkáért, ám a feladatot ténylegesen elvégző egyéni vállalkozó időközben már felhagyott ezzel a tevékenységgel? Lehet-e valahogyan szavatossági igényt érvényesíteni megszüntetett vállalkozással szemben? Alapesetben a fővállalkozó tartja a hátát Olvasónk cége egy gazdasági épületet hozott tető alá, melynek gépészeti berendezéseit egy egyéni vállalkozó szerelte alvállalkozóként. Szavatossági probléma…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A festőnek is kell kivitelezői nyilatkozatot adnia?

“Magánépítkezésben vagyunk éppen, ami nem e-napló köteles. Minden kivitelezőtől be kell kérnünk a kivitelezői nyilatkozatot? Attól is, aki esetleg csak két-három napot dolgozik, mint mondjuk a festő vagy az ablakos?”  Ha nincs generál, akkor  az építtetőnek kell minden szakmunkát végző vállalkozóval külön szerződést kötnie. A szerződésben a munkavégzésre vonatkozó kikötések és határidők mellett szerepelnie kell…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kétlakásos ikerházra hány e-napló kell?

Egyszerű bejelentéssel épül a kétlakásos ikerház. Az ikerház két részét két külön generálkivitelező építi. Az egyik lakás már szerkezetkész, a kivitelezéshez már megnyitották az e-naplót. A másik lakás építését most kezdenék, de nem tudják hogyan naplózzanak. Egyben vagy két külön e-naplóban vezessék az építkezést? Egy bejelentés – egy napló A válasz nagyon egyszerűnek tűnhet. Mivel…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

A redőny felszerelését is e-naplózni kell?

Olvasónk főként alvállalkozóként árnyékolástechnikai munkákat végez e-naplós építkezéseken. Gyakran tapasztalja azonban, hogy annak ellenére, hogy e-naplós a kivitelezés, őt nem hívják meg az e-naplóba, mondván túl sok a macera vele. Származhat ebből hátránya olvasónknak? Járhat érte bírság? A kivitelezési szabályok nem tesznek különbséget a kivitelezési munkák között, magyarán nincs olyan, hogy kicsi vagy nagy kivitelezési…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kell új e-naplót nyitni, ha férjhez megyünk?

Egy családi ház építésnél az e-naplót már megnyitották, de a kivitelezést még nem kezdték el. Az e-napló megnyitása óta az építtető pár összeházasodott, a hölgy neve megváltozott. Mit lehet tenni ilyenkor? Kell új e-naplót nyitni? Ha az építtető személyében változás történik, akkor a változást jogutódlással lehet elintézni. Viszont olvasónk esetében más a helyzet, hiszen az…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Vissza lehet vonatni a használatbavéltelt elszámolási vita esetén?   

A használatbavételi engedély kiadása előtt elmérgesedett a viszony a beruházó és a kivitelező cég között, így minden eszközzel próbálják bojkottálni egymást. A kivitelező végül nem is adta ki az FMV és kivitelezői nyilatkozatokat. Az építtető mégis megkapta a használatba vételt. Ezt a kivitelező cég megtámadta, arra hivatkozva, hogy mivel nem volt érvényes kivitelezői nyilatkozat, a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Lehet-e mellékes a melléképület? 

Át kell-e vezetni egy garázst vagy kerti tárolót a földhivatali térképre? Olvasónknak néhány éve épült meg a családi háza, erről hatósági bizonyítványuk is van. Menet közben azonban két melléképületet is felhúztak. A 100 légköbmétert egyik sem éri el, tehát engedély nélkül épültek. Mi ilyenkor a tennivaló? Hogyan járnak el szabályosan? Mikor nem kell engedély a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Átalakul a könyvelők képzése, újra kötelező lesz a hatósági tanfolyam

Átalakítja a kormány a mérlegképes könyvelők képzését. Ma egy ilyen tanfolyam elvégzéséhez elég egy érettségi és egy 500-600 órás szakmai képzés, amit egyre gyakrabban kínálnak távoktatásos formában. Jövőre ennek vége: a könyvelők képzését átveszi az állam, visszahozzák a hatósági tanfolyamokat.  A mérlegképes könyvelők képzésének a mai modellje alig három éve működik. A szakképzés 2021-es átalakítása…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Cseréljük ki a régi keringetőszivattyúkat korszerűekre! 

Rengeteg áramot spórolhatunk velük Nem sokszor gondolunk a keringető szivattyúkra áramfogyasztás szempontjából. Pedig egy régi, elavult vagy újabb, de bonyolultabb fűtési rendszer esetén a fogyasztásuk akár annyiba is kerülhet, mint egy energiahatékonyabb ház teljes éves fűtése H tarifán. Megéri az elavult szivattyúkat korszerűekre váltani? Mennyit lehet spórolni? Mit tudnak a korszerű szivattyúk, amire a régebbi…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bezuhant a lakásépítések száma

Az első félévben a lakásépítések száma 19%-kal maradt el a tavalyi év azonos időszakától. Hasonló számokat tudtunk legutóbb is mutatni, akkor a statisztikai hivatal első negyedéves adatait összegeztük. A visszaesés tehát folytatódik, most már jól látszik, hogy ez fogja meghatározni az egész évet az építőiparban. A KSH szerint az első félévben mindössze 7353 új lakást…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Mozgóbér: mennyire köthető a teljesítményhez a fizetés?

Sok munkaadó jobban szereti a teljesítménybért, mint az időarányos bérezést, mert hozzá tudja kötni a fizetéseket a teljesítményhez. Elvégre nem azért fizetünk senkit, hogy üldögéljen a fizetett munkahelyén. De vajon lehet-e valakit teljes egészében teljesítménybérben fizetni? Mi legyen a munkaszerződésben akkor, ha mozgóbérrel szeretnénk valakit felvenni? Mi az a mozgóbér? Sok álláshirdetésben találkozunk a mozgóbér…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Gyűjtse-e a számlákat az átalányadózó?

Több olvasónk is felvetette a kérdést, hogy ha egyszer átalányadós, a költségeket az előre megállapított átalány alapján számolja el, akkor neki meg kell-e egyáltalán őriznie a bejövő számlákat? Érdemes foglalkoznunk a kérdéssel, mert nagyon sokba kerülhet, ha valaki hibás gyakorlatot követ.  Az átalányadózó egyéni vállalkozónak valóban nem kell azzal foglalkoznia, hogy költségeit a bejövő számlák…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Hová lett a rezsióradíj?

Utoljára másfél évvel ezelőtt hirdetett ki érvényes építőipari rezsióradíjat a kormány. Bár a díjak módosítására vonatkozó legutóbbi szakmai ajánlás 2022 februárjában megszületett, rendelet ezt azóta sem erősítette meg. Csakhogy a legutóbbi óradíjak kihirdetése után indult el igazán az infláció, ami mára használhatatlanná teszi a hivatalos óradíjakat. Az építőipari rezsióradíj valójában nem egy kötelezően alkalmazandó hatósági…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Megjelentek az új CSOK-szabályok

Jövő januártól megszűnik az eddig ismert Családi Otthonteremtési Kedvezmény. A CSOK és a korábbi falusi CSOK egy új támogatási formává alakul át, melyet csak a rendeletben megjelölt kistelepüléseken, az ország

Tovább »

Sorvezető: mikor melyik OTÉK-ot kell alkalmazni?

Készített a kormány egy sorvezetőt az országos településrendezési és építési követelmények alkalmazásához. Az OTÉK módosításába bekerült új bekezdések azt veszik sorra, hogy új építés engedélyezésekor vagy egyszerű bejelentés során az

Tovább »

Panasztörvény – az 50 főnél többet foglalkoztató cégekre is vonatkozik

Július 25-én lép hatályba a panaszokról, közérdekű bejelentésekről és a visszaélések bejelentésével kapcsolatos szabályokról szóló törvény. Az előírások egy része a vállalkozókat is érinti. Az 50-nél több dolgozót foglalkoztató cégeknek is működtetniük kell egy visszaélés-bejelentési rendszert. Kit érint? Az előírás két nagy csoportra vonatkozik: minden olyan vállalkozásra tevékenységi körtől függetlenül, ahol 50-nél több munkavállaló dolgozik…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kiterjesztett gyártói felelősség – egyszerű felhasználóként is lehet vele dolgunk

Július 1-től lépett életbe a kiterjesztett gyártói felelősség, vagy ahogy mindenki beszél róla: az EPR. A cél az, hogy a hulladékkezelés költségeit fizettessék meg az előállítókkal is, így a cégek számára ez fizetendő díjakat is jelent majd. Elsősorban a gyártók és a forgalmazók érintettek, de egy építőipari vállalkozás is könnyen belefuthat az EPR-be. Elég, ha…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Jöhetnek a vendégmunkások, de nem minden vállalkozáshoz

Elfogadta a Parlament a vendégmunkások foglalkoztatásáról szóló törvényt. A vendégmunkások tartózkodási engedélye két évre lesz érvényes, ez egy évvel meghosszabbítható, a három év lejárta után pedig azonnal új kérelmet adhat be az érintett. Így szinte bármeddig itt dolgozhatnak az EU-n kívüli országokból, akár a Távol-Keletről vagy Ázsiából érkező vendégmunkások. A szabályok azonban erős korlátozásokat tartalmaznak,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Kerti kutak bejelentése: minden előírást eltöröltek

Idén év végén járt volna le a korábban engedély nélkül fúrt vagy ásott kerti kutak bejelentésének a határideje. Ez az utólagos engedélyeztetés évek óta téma, most a koronavírus-járvány miatt adott több éves haladék járt volna le. Csakhogy a kormány inkább úgy döntött, véget vet ennek a több éve tartó átmeneti állapotnak, és gyakorlatilag eltörölnek minden…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Egyszerű bejelentéssel épült engedély helyett

Mi a teendő, ha megtagadják a hatósági bizonyítvány kiadását, mert nem lett volna elég az egyszerű bejelentés? Az építészek nem jogászok, bár egyre gyakrabban érzik úgy, hogy egy ilyen diplomának is lapulnia kellene a fiókjuk alján. Olvasónk esetében is valami hasonló történt: nem volt biztos abban, hogy elég-e az egyszerű bejelentés az egyik építkezés elindításához…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Előtetőt bárhova lehet építeni?

Májusi számunkban foglalkoztunk a terasz lefedésének kérdésével. Ekkor főként az engedélyezési szabályokat jártuk körbe. Viszont olvasóinkban felmerült még pár kérdés. Például: ha nem kell engedély egy teraszfedéshez, mert az „csak” egy előtető lesz, kell még más szabályra is figyelni? Az építési szabályok szerint nem kell építési engedély a kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető,…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Milyen nyelven legyen a teljesítménynyilatkozat?

Olvasónk sátorszerkezetet állítana fel először csak ideiglenesen, majd később állandóra. A sátor 2013-as teljesítménynyilatkozata román nyelvű. Le kell ezt magyarra fordítani? Mikor kell és hogyan lehet a sátor véglegesítését elintézni? Ideiglenes sátorszerkezet felállításához nem kell építési engedély, ha a megépített szerkezet legfeljebb 180 napig áll. Az ideiglenes sátorszerkezetek elhelyezéséhez jegyzői engedély kell. A sátornak rendelkeznie…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Rövid séta az elektromos autótöltők világában

Egyre többen kérnek elektromos autótöltőt a garázsukba is, hiszen egyre több az elektromos autó. Benne van a levegőben, hogy az új társasházakhoz kötelezőek is lesznek, sőt, előbb-utóbb ezt a kört az új építésű házakra is kiterjeszthetik. Bár az autótöltők alapvetően könnyen telepíthetőek utólag is, mégis pár megválaszolásra váró kérdés felmerült bennünk. Kell-e 3 fázis? Ki…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Faház – de nem könnyűszerkezetes

Előregyártott CLT elemekből készült ház építkezésén jártunk A CLT egy angol mozaikszó, a cross laminated timber, vagyis a keresztirányban ragasztott faanyag fedőneve: tulajdonképpen egy tömörfa alapanyagú teherhordó szerkezetről van szó. Ez a technológia szédületes gyorsasággal kezdett elterjedni hazánkban is. Hogy miért? Többek között azért, mert alkalmas a tégla és a beton helyettesítésére, és sokkal gyorsabb…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Változtak a szakmagyakorlási feltételek műemléki és településtervezési területen

Műemléki és településtervezési területen módosította a kormány a szakmagyakorlási feltételeket. Enyhültek a végzettségre és gyakorlati időre vonatkozó elvárások, illetve mindezek alól felmentést is adhat a Magyar Építész Kamara. Legutóbb egy évvel ezelőtt módosította a kormány azt a rendeletet, melyben az egyes építőipari szakterületek folytatásához szükséges jogosultságokat állapítja meg. Akkor részletezték a műemléki területtel valamint a…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Bejelentették: jövő évtől csak falusi házakhoz lesz CSOK

Részleteket még nem tudunk Lapzártánk idején, egy héttel a változások bejelentése után még nem jelent meg a csok-ot módosító kormányrendelet, így csak a kormány bejelentése alapján tudjuk a módosításokat összefoglalni. Mi lesz a csok-kal, hogyan alakulnak át a lakásszerzési támogatások? Rendelet tehát még nincs, amit ismerünk, azok csupán a június 22-én elhangzott bejelentés részletei. A…

Bővebben

A bejegyzés eléréséhez Építő Élet Online megvásárlása szükséges.

Bővebben

Tovább »

Építő Élet 2024. március

Kedves Olvasóink! Fogadják sok szeretettel a 2024. márciusi számunkat. A *-al jelzett bejegyzéseinket előfizetés nélkül is megtekinthetik. Építőanyagok helyettesítése: csak a tervező és a megbízó írásos hozzájárulásával! Fenntartható építés: támogatásra

Tovább »

Februárban élénkült a lakáspiac

Februárban bővült az eladó lakóingatlanok kínálata, és a kereslet is jelentősen nőtt – közölte saját adatai alapján az ingatlan.com. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője ismertette: februárban 25 százalékkal

Tovább »