vállalkozás

Új pályázati támogatás kisvállalkozásoknak

Vissza nem térítendő pályázati támogatáshoz juthatnak a legkisebb, legsérülékenyebb vállalkozások. Az új pályázati program csak a leghátrányosabb térségekben érhető el – négy leszakadó régiót és a szabad vállalkozási zónákat sorolhatjuk ide. A támogatás 5 és 30 millió forint közötti lehet cégenként, s 50 százalékos önrészt kell felmutatni hozzá.  Az új

Tovább »
aktuális

Eszközbeszerzés pályázat a láthatáron!

2025 januárjára várható a vidéki kisvállalkozások támogatását célzó, eszközbeszerzésre vonatkozó pályázat kiírása. A végleges verzió még nem jelent meg, viszont lényeges változások már nem várhatóak. Kovács Gergő, pályázatíró szakértőt kérdeztük a részletekről. Kik pályázhatnak? – A célközönség most a mikro- és kisvállalkozások lesznek, ezen belül pedig a leghátrányosabb helyzetű régiók

Tovább »
egyéb

Pályázat elektromos autó beszerzésére

Februártól egy éven keresztül elektromos autó beszerzésére pályázhatnak a vállalkozások. Egy-egy személyautóra 2,8 millió forintot, teherautóra az akkumulátor kapacitásától függően akár 4 millió forint támogatást is kaphatunk.   Február elsején indul a pályázat beadási időszaka, s ha marad keret, akkor egészen 2025 márciusáig pályázhatunk elektromos autó beszerzésre. A teljes keretösszeg 30

Tovább »
munkaügy

Ingyen elviszik az azbeszt tartalmú palát! Június 20-án érkezik a pályázat

A köztudatban az van, hogy az azbeszttartalmú anyagok, pl. egy régi palatető hulladékának az elszállíttatása nagyon drága, ráadásul egyedi szabályok vonatkoznak rá. Most végre az elszállítás ingyen lehet: az ITM Tiszta Ország Program részeként az NHKV Zrt. (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.) támogatást kapott, ami a lakosság körében képződő

Tovább »
munkaügy

Több sebből vérzik ez a pályázat

A pályázattal a legtöbb pályázatíró és energetikus szerint is vannak gondok. Az a változat, ahol csak a napelemre pályázik az ember, sima ügy: tavalyi fogyasztás alapján kiszámoljuk, hogy mekkora napelemet rakhat fel, kivitelezőként szerződünk vele, és ennyi. Más esetben sem szokott ez máshogy történni. A fűtéskorszerűsítéses változat viszont több sebből

Tovább »
munkaügy

Új pályázat munkahely-teremtésre, csak cégeknek

Létszámbővítésre, kifejezetten bértámogatásra nyújthatunk be pályázatot az év végéig. Nyolc hónapig jár a támogatás, utána még 8 hónapot kell saját erőből vállalni.  A pusztán bértámogatási pályázat ritka, mint a fehér holló. Általában más célokhoz kötik az új munkahelyek támogatását, vagy csak magára a munkahely létrehozására nyerhető pénz, a bérekre már

Tovább »